hirdetés

1,2 milliárdos egészségipari fejlesztés Hatvanban

A kormány Egészségipari Támogatási Programjának (ETP) részeként 1,2 milliárd forint összértékű egészségipari fejlesztés valósult meg Hatvanban, jelentette be a beruházások pénteki átadó ünnepségén a pénzügyminiszter.

Varga Mihály a gyógyszereket, étrend-kiegészítőket és kozmetikumokat gyártó Bioextra Zrt., valamint a csomagolóipari termékeket előállító Nordfilm Packaging Kft. csarnokavatóján kiemelte: a két projekthez a kormány közel egymilliárd forint vissza nem térítendő támogatással járult hozzá. "Jó befektetés ez, melynek köszönhetően az érintett vállalkozások fejlődése a várost és az országot is gazdagítja". Elmondta, az elmúlt egy év makrogazdasági mutatói egyértelműen visszaigazolják, hogy a koronavírus-járvány idején a kormány gyors, határozott lépésekkel jó döntéseket hozott a gazdaság és a munkahelyek védelmében. Ez idő alatt Magyarország a versenyképességi rangsorokban 5 helyet lépett előre, kiérdemelt egy nemzetközi hitelminősítői felminősítést, és az elmúlt fél évben történelmi csúcsot jelentő, 4700 milliárd forintnyi beruházást valósított meg. Mindez nagy szerepet játszott abban is, hogy a magyar gazdaság szereplői sok más országénál sikeresebben alkalmazkodtak a koronavírus-járvány jelentette kihívásokhoz, így jó pozícióból készek folytatni a piaci versenyt, mutatott rá.

A kormánynak a cégekhez hasonlóan ugyancsak alkalmazkodnia kellett a megváltozott körülményekhez: az alapelveket ugyan nem kellett felülírnia, de az új kihívásokra fontos volt gyors és megfelelő válaszokat adnia, emlékeztetett Varga Mihály. Fel kellett ismernie, hogy miután világszerte mindenki "satufékezett", az egészségipari termékek, alapanyagok beszerzése nehézségekbe ütközik. Több más intézkedés mellett ezért hozta létre az Egészségipari Támogatási Programot, melynek mérlege eddig 87 milliárd forintból, 66 milliárd állami támogatással 83 megvalósult, illetve folyamatban lévő beruházás, mely 6000 munkahelyet védett meg, közölte a pénzügyminiszter.

Példaként említette, hogy ennek eredményeként ma már két helyen gyártanak lélegeztetőgépeket az országban és orvosi maszkból a hazain túl exportigényeket is képesek vagyunk kielégíteni. "Mindezt folytatni kell, hiszen a számok az igazolják, jó irányba haladunk: az év második negyedévében már 17,9 százalékos gazdasági növekedést tudtunk felmutatni". Így Európának abba a 9 országába tartozunk, melyek újra képesek hozni 2019 év végi teljesítményüket, betudhatóan annak is, hogy egészséges szerkezetű, több lábon álló gazdaságot építve sikerült ellensúlyozni az autóipar és a turizmus gyengébb mutatóit. Varga Mihály úgy vélte: ezt figyelembe véve nem illuzórikus várakozás, hogy idén 7 százalékos növekedést érjen el a gazdaság.

 

Gyártósor a Nordfilm Packaging Kft. új üzemében az avatás napján, 2021. november 5-én (MTI/Komka Péter)
Gyártósor a Nordfilm Packaging Kft. új üzemében az avatás napján, 2021. november 5-én (MTI/Komka Péter)

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more Az agyvelő boncolása

    Ez a könyv az agyvelő normális anatómiájával foglalkozók, tehát elsősorban az egyetemi hallgatók számára készült. A szövettani, élettani és...

  • learn more Alapvető sebésztechnika

    A nagy sikerû könyv bõvített, aktualizált második kiadása kerül a szakmai olvasóközönség elé. Új például a "Mûtõi magatartás"...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia a gyakorlatban

    A mű nemcsak címében kézikönyv, a modern pszichoanalitikus pszichoterápia tankönyvét hozta létre a szerző –...

  • learn more Álláskeresők könyve

    Hányan keresnek ma állást Magyarországon? Hányan készülnek feladni, és ami rosszabb, hányan adták, adják fel? Hiánypótló könyv magyar szerzőtől az...

  • learn more Recept nélkül kapható gyógyszerek

    Ez a könyv gyógyszerekhez nyújt segítséget, a recept nélkül kapható gyógyszerek a témája. A gyógyszerész ismeri a hatóanyagokat,...

  • learn more 150 EKG kérdés (javított kiadás)

    Bár a gyakorlat és a tapasztalat semmivel sem helyettesíthető, ez a könyv egy lépéssel közelebb áll a klinikai valósághoz, mint azok a...

  • learn more Patikai emlékek. Kerámiaedények

    A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum gyógyszerésztörténeti szakgyűjteményei közül nem csupán számbeli nagyságával, és szakmailag...

  • learn more Infekciókontroll a bentlakásos szociális intézményekben

    Az „Infekciókontroll a bentlakásos szociális intézményekben” című könyv egy olyan hiánypótló mű,...

  • learn more Képes szimmetria

    A Széchenyi-díjjal kitüntetett, kémiával foglalkozó, nemzetközileg elismert akadémikus szerzőpáros könyve pontosan és ugyanakkor közérthetően,...

  • learn more Professzionalizmus a pszichiátriában

    Amit gyakran a betegre nézve „gyógyító körülménynek” neveznek a medicinában, az valójában az orvos professzionalizmusának...

  • learn more Ritka betegségek – küzdelem az élet határain

    Ritka betegségek – diagnosztikai kihívások című könyv folytatása, további esetek ismertetésével. A klinikai és...

  • learn more Pirula a patikamanó - Marci elesik

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more Inkretintengelyen ható terápia a diabetológiai gyakorlatban

    Az utóbbi mintegy két évtizedben a 2-es típusú diabetes került a figyelem középpontjába a...

  • learn more Kórtani alapismeretek

    A tankönyv a kórtani alapok ismertetése után részletesen foglalkozik az egyes szervek, szervrendszerek kórtani alapismereteivel. Ez az...

  • learn more Orbán Viktor és te

    Orbán Viktorra égető szükségünk van. Vagy talán nem is rá, hanem arra az Orbán Viktor-képre, amit a stábjával együtt professzionálisan alkotott meg,...

  • learn more Diabeteses neuropathia

    A diabeteses neuropathiáról szóló, jelenleg rendelkezésre álló könyvek nagy része terjedelmes és nincs olyan zsebkönyv, mely a diabeteses...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia – Kutatás

    A pszichoszomatikus gyógyászat, csakúgy mint a pszichiátria, elképzelhetetlen pszichoanalízis nélkül. A pszichoanalízis több mint...

  • learn more Urológiai fizikális vizsgálatok képeskönyve családorvosoknak

    Iskolaorvosi, kerületi háziorvosi rendelőkben, hétvégi ügyeletben a szinte megszámlálhatatlan...