17 milliárd euró a menekültek megsegítésére

Az Európai Unió Tanácsa jogalkotási módosításokat fogadott el, lehetővé téve a tagállamoknak, hogy 17 milliárd euró (mintegy 6300 milliárd forint) forrást csoportosítsanak át a kohéziós politikai alapokból és az európai segélyalapból (FEAD), hogy segíteni tudjanak az Ukrajna elleni orosz katonai agresszió elől elmenekülőknek, tájékoztatott az uniós tanács hétfőn.

Az uniós alapokról szóló jogszabályok módosítása segíti az Ukrajnából érkező menekülteket és az őket befogadó tagállamokat, melyek így elegendő erőforrással rendelkeznek majd a lakhatás, az oktatás és az egészségügy iránti növekvő igények kielégítésére, közölték.

Az uniós tanács közleményében kiemelte, a változások kivételes rugalmasságot biztosítanak az Európai Regionális Fejlesztési Alap és az Európai Szociális Alap által finanszírozott programok közötti források átcsoportosítására a menekültek beáramlásának kezelése érdekében. A rugalmasság például azt jelenti, hogy az infrastrukturális projektekre elkülönített forrásokat a tagállamok átcsoportosíthatják úgy, hogy egészségügyi ellátást és oktatást biztosítsanak az ukrajnai menekülteknek, írták.

Az Európai Unió Tanácsa egy elszámolási évvel meghosszabbította a kohéziós programok uniós költségvetéséből származó 100 százalékos finanszírozást is. Ez enyhíti a nemzeti és regionális költségvetésekre nehezedő, az Ukrajnából érkező menekültek beáramlása miatt megnövekedett terheket, közölték. A tanács elfogadta továbbá a 2014-2020-as belügyi alapok és a 2021-2027-es menekültügyi, migrációs és integrációs alap módosítását is. Ez további forrásokat biztosít az ukrajnai háború elől menekülők befogadására és ellátására. Az uniós tanács egy évvel meghosszabbította a 2014-2020-as belügyi alapok végrehajtási időszakát is, és hozzáférést biztosított a menekültügyi és migrációs alapban korábban más célokra elkülönített, el nem költött összegekhez. Ez várhatóan a fel nem használt alapokból származó, legfeljebb 420 millió euró összegű kiegészítő támogatást szabadít fel, és lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy a fennmaradó forrásokat felhasználják az Ukrajnából menekülők tömeges beáramlásának kezelésére, tette hozzá közleményében az uniós tanács.

(forrás: MTI)

cimkék

hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more Hogyan vizsgáljunk ultrahanggal?

    Az ultrahang-diagnosztikai protokollokat bemutató szakkönyv átdolgozott, bővített, új kiadása a vizsgálatokat végző szakemberek...

  • learn more Orvosi latin szógyűjtemény

    A szótárban a címszavak összeállításánál irányadó szempont az volt, hogy a tanuló megtalálja benne azokat a szavakat, amelyek a további...

  • learn more A születés traumája

    A születés traumája néhány év híján százéves mű – romantikusan szövevényes, néhol szinte megfejthetetlen, néhol teljesen modern és ma is a...

  • learn more Felépülés a betegségből - A pszichiátriai rehabilitáció kézikönyve

    A mentális zavarok kezelése kapcsán napjainkban furcsán elszomorító helyzet állt elő:...

  • learn more Kisklinikumi szakismeretek

    Fejezetei a különféle betegségben szenvedők ápolását mutatják be betegségtípusonként, jól áttekinthető, tagolt formában, amely...

  • learn more Álláskeresők könyve

    Hányan keresnek ma állást Magyarországon? Hányan készülnek feladni, és ami rosszabb, hányan adták, adják fel? Hiánypótló könyv magyar szerzőtől az...

  • learn more És mégis - Összegyűjtött írások (1983-2015)

    B. Gáspár Judit könyve három évtized írásait gyűjti egybe. Pszichoanalitikus szemléletű kortárs gondolkodó szólal...

  • learn more Aszklépiosztól a betegjogokig

    Tizenkét év telt el azóta, hogy a nagy fehérköpenyes varázslóra felnéző „ketteske”, a gyógyítás tárgyaként kezelt beteg az orvos...

  • learn more Onkológiai ismeretek gyógyszerészeknek

    Az orvostudomány rohamos fejlődésével napról-napra növekednek az onkológiai ismeretek a daganatos megbetegedések számának...

  • learn more Odú vagy kelepce?

    Hogy kik is vagyunk, mit akarunk az élettől és mi a szerepünk a világban, azaz identitásunk, mindegyikünk számára fontos kérdés. Valódi önmagunk...

  • learn more Fül-orr-gégészet fej-nyak-sebészet

    A tankönyv összefoglalja a fül-orr-gégészetben és a szakma határterületein az utóbbi évtizedekben lezajlott diagnosztikus és...

  • learn more Középpontban a nők - Gyógyszerészi szemmel a terhességtől a menopauzáig

    A gyógyszerészi feladatkörben az elmúlt évszázad végére jelentős...

  • learn more Levelek a túlvilágra - Egy 20. századi életút

    "„Az utóbbi időben több időt töltök unokáim korosztályának társaságában és látom, hogy a legtöbben milyen...

  • learn more Sorsdöntő génjeink

    Az USA-ban már nagy sikert aratott könyv Európában először magyarul jelent meg. A szerző a könyvében leírja, hogy milyen előnyökkel jár, ha valaki...

  • learn more Út Stockholmba – Tudósok és Nobel-díjak

    A kiadvány a tudományról és a tudósokról szól, valamint arról a díjról, amely már több mint száz éve a legismertebb...

  • learn more Neuroanesztézia és neurointenzív ellátás

    Az idegtudományok haladása gyökeresen átalakította az idegrendszerrel kapcsolatos orvoslást, így az aneszteziológia és az...

  • learn more Patikai reklámtárgyak

    A kiadó tovább folytatja az 1999-ben elkezdett, nagy sikert aratott reprezentatív gyógyszerészettörténeti albumsorozatát ezen könyvével. A reklám a...