15. Tanmese a mortalitásnövelő vitaminról

Példa erre az E-vitamin dózis-hatás függvényét vizsgáló átfogó elemzés, amelynek – címében is megfogalmazott – következtetése, hogy a nagy dózisban adott E-vitamin növeli a halál kockázatát (High-Dosage Vitamin E Supplementation May Increase All-Cause Mortality. Annals of Internal Medicine 2005;142:37–46) mindössze tíz oldalt tett ki, ám a cikkre rövid időn belül 30 válasz érkezett olvasói levél formájában. A véleményt nyilvánítók száma azonban jóval meghaladta a 30-at, mert a válaszokban legtöbbször kutatócsoportok fogalmazták meg közös nézeteiket.

Röviden összefoglalva e sok vitát kiváltó cikket: a szerzők összegyűjtötték a Cochrane adatbázisban közzétett összefoglalókból 1996-tól kezdődően azokat a klinikai vizsgálatokat, amelyekben különböző krónikus betegségek megelőzésére – akár egyedül, akár egyéb gyógyszerekkel együtt – E-vitamint adtak a betegeknek. Gondosan ügyeltek arra, hogy a publikáció nyelve ne okozzon torzítást, csak „komoly”, azaz egy évnél hosszabb, véletlen besorolásos, kontrollos vizsgálatokat vettek figyelembe, és kizárták az elemzésből azokat, amelyekben összesen 10-nél kevesebb haláleset fordult elő. Lelkiismeretesen utánajártak a szerzőknél a közleményekből esetleg hiányzó adatoknak is, majd az így összegyűjtött anyagot három független szakértő értékelte. Amennyiben a három vélemény nem volt egybehangzó, külön egyeztetésen hangolták össze az értékeléseket. A – látszólag a szakma minden szabályát betartó – munka eredményeképpen közölték, hogy az E-vitamint nagy dózisban szedő csoportokban statisztikailag szignifikánsan nagyobb volt a halálozási arány, mint a kis dózisú csoportokban.

A szerzők úgy vélték, hogy hiányt pótoltak a tények összefoglalásával, mert általában egy-egy klinikai vizsgálatban csak egyetlen dózist alkalmaztak, a korábbi metaanalízisek pedig nem foglalkoztak a dózis-hatás összefüggéssel (ennek következtében azok nem is találtak összefüggést az E-vitamin szedése és a túlélési esély közt).

Talán nem véletlen azonban, hogy a korábbi metaanalízisekben óvakodtak az ilyen típusú összegzéstől, mert az adagolás nem volt független a betegség súlyosságától. Míg a kis dózisok célpopulációi dohányosok vagy idősek otthonában élő emberek voltak (de akadt olyan tanulmány is, ahol csak egészségeseket vizsgáltak), addig a nagy dózisokat rendszerint jelentős kardiovaszkuláris kockázatú kohorszoknak vagy speciális betegcsoportoknak (dializált betegek, szürkehályog miatt műtöttek, Alzheimer- vagy Parkinson-kórban szenvedők) adták. Ez a tény már önmagában is elég lett volna ahhoz, hogy magasabb halálozási arányt találjanak az utóbbiak esetében.

De – amint az a cikkre érkezett válaszokból kiderül – ennél sokkal több sebezhető pontja volt az elemzésnek. Figyelmen kívül hagyták az együtt adott gyógyszereket és ezzel a lehetséges gyógyszerkölcsönhatásokat, nem tettek különbséget a különféle E-vitamin-fajták (természetes és szintetikus) között annak ellenére, hogy biológiai hasznosulásuk különbségei régen bebizonyosodtak.

A tíz halálesetnél kevesebbet számláló vizsgálatok kihagyása komoly, de utólag nem becsülhető torzítást okozott, a halálozási arányokat a magasabb tartományok irányába terelte. A szerzők másodfokú dózis-hatás görbét illesztettek, amely „kénytelen” valamilyen irányban elkanyarodni (ellentétben a lineárissal, amely párhuzamos maradhat a vízszintes tengellyel), tehát amennyiben a halálozási arány nem csökkent jelentősen, akkor a növekedés már a görbe kiválasztásakor kódolva volt. Grafikusan ábrázolták ugyan, hogy a modell jól illeszkedett, de nem hasonlították össze más – esetleg jobban illeszkedő – modellekkel. A kis és nagy dózis közti, napi 400 NE-nél meghúzott választóvonal is tetszőleges volt, nem foglalkoztak azzal, hogy milyen eredményekhez vezetne a küszöbérték növelése vagy csökkentése.

Mindezek a szenzációkeresés-gyanús módszertani hibák végül oda vezettek, hogy a becsült kockázatnövekedés nagyobb lett, mint amennyit (irodalmi adatok szerint) napi két csomag cigaretta elszívása jelentene.

Ezek után félő, hogy az olvasók bizalma teljesen megrendül a biostatisztikában, s főképp a metaanalízisekben, s joggal kérdezik, hogy ezzel a módszerrel be lehet-e bármit bizonyítani. Határozottan válaszolhatjuk, hogy nem. Ez a tanmese épp arról szól, hogy a következő alapelvek betartásával ez nem fordulhatott volna elő: