A gének és a környezet együttesen felelős a túlsúlyért
A WHO adatai és egy norvég vizsgálat eredményei szerint az 1975-ös adatokhoz képest globálisan megháromszorozódott a túlsúlyos emberek aránya, és ebben az életmód mellett a gének is szerepet játszanak.
A WHO adatai és a Norwegian University of Science and Technology vizsgálatának eredményei is alátámasztják, hogy a helytelen életmód mellett megnőtt az elhízásra hajlamosító gének testsúlynövelő szerepe, ennek köszönhető a túlsúlyosok magasabb aránya. A cikk rövid összefoglalója a British Medical Journal folyóiratban jelent meg.
A WHO szerint az 1975-ös adatokhoz képest háromszorosára nőtt a túlsúlyos, azaz a 25 feletti testtömegindexű (BMI) emberek aránya a világon, és ezt nem csak az egészségtelen életvitel, hanem az elhízásra hajlamosító gének hatásának fokozódása is elősegíti. Az 1970-es évek közepén a felnőttek 4%-ánál mértek 30-as vagy magasabb BMI értéket, ez mostanra 13%-ra nőtt (11% a férfiak és 15% a nők esetében), a 25-ös BMI felettiek aránya pedig már 39%. A növekedés a gyerekeknél a legdrámaibb, esetükben az 1975-ös 4%-ról 2016-ra 18%-ra nőtt a túlsúlyosok aránya. A Norvég Műszaki- és Tudományegyetem 120 ezer olyan ember adatait vette górcső alá, akiknek rendszeresen mérték a testsúlyt 1963 és 2008 között. A megfigyelt személyek adatait 5 csoportra osztották, és a két szélsőség adatai összehasonlítva kiderült, hogy a hízásra hajlamosító genetikai állománnyal rendelkezők már az 1960-as években is nehezebbek voltak, ám a két csoport közötti távolság csaknem megduplázódott.
Például egy genetikailag hízékonyságra hajlamos 35 éves férfi a ’60-as években átlagosan 3,9 kg-mal volt nehezebb a „sovány” csoportnál, ám ez az eltérés mostanra 6,8 kg-ra nőtt. Erre jött rá a kutatók szerint az egészségtelen, mozgásszegény életmódnak felróható 7,1 kg-os többlet, ami együtt már 13,9 kg-os különbséget jelent a két csoport között. Bár a genetikai profil és az obezitás foka közötti korrelácó igen erős volt, a vizsgálat – természetéből adódóan – nem határozhatott meg direkt ok-okozati kapcsolatot, ilyet csak klinikai vizsgálatokkal lehetne megállapítani – hangsúlyozták a szerzők.
