2024. április. 20., szombat - Tivadar.

Az Európai Unió sürgősségi munkacsoportot állított fel a koronavírus-járvány megelőzése érdekében

Koronavírus: ez volt a téma az ország házában is

Itthon a járványra való felkészülés miatt bírálták a kormányt az ellenzéki képviselők, eközben Kínában megint kevesebb, Németországban több a beteg.

Az Országgyűlésben a koronavírusról

DK: a kormány nem ad megfelelő információkat az embereknek a koronavírussal kapcsolatban

Arató Gergely (DK) napirend előtti felszólalásában azért bírálta a kormányt, mert véleménye szerinte nem megfelelően tájékoztatja az embereket a koronavírussal kapcsolatban a megbetegedésről és a karantén esetén szükséges teendőkről, valamint öt nap alatt sem sikerült létrehoznia egy honlapot. Mi lesz, ha a tényleg komoly baj lesz? – tette fel a kérdést. Hangsúlyozta: a DK nem akar pánikot kelteni, ugyanakkor nyugtalanítónak tartják, hogy az Olaszországból közúton érkezőket nem ellenőrzik. Aggasztónak nevezte azt is, hogy a mentők, a háziorvosok és a kórházak eszköz-, pénz- és a emberhiánnyal küzdenek évek óta.

Közölte: a DK olyan törvényjavaslatot nyújt be, amelynek elfogadása esetén a karantéban lévők is megkapnák a fizetésüket és "sárga csekkek miatt sem kellene aggódniuk". Azt is javasolta, hogy a kormányzati kommunikációra félretett összegeket csoportosítsák át a koronavírussal kapcsolatos tájékoztatásra  és felkészülésre.

Dömötör Csaba államtitkár arra figyelmeztetett: a koronavírus olyan ügy, amely nemzeti összefogást igényel, azonban egyes pártok hisztériakeltésre használják a témát. Megerősítette: továbbra sincs Magyarországon koronavírussal diagnosztizált beteg, a Szent László kórházban 16 fő van karanténban, mindannyian jól vannak, tünet- és a panaszmentesek. Felsorolta a kormány eddig tett intézkedéseit és jelezte: a kabinet folyamatos tájékoztatást ad az interneten, ingyenes zöld számon, valamint az elmúlt időszakban közel 50 alkalommal álltak a nyilvánosság elé.

Köszönetet mondott az egészségügyi és rendvédelmi dolgozóknak, illetve minden állami és nem állami alkalmazottnak, akik azon dolgoznak, hogy a koronavírus Magyarországon a lehető legenyhébb következményekkel járjon.

MSZP: pánikra nincs ok, aggodalomra van

Korózs Lajos (MSZP) ugyancsak napirend ellőtt a koronavírussal kapcsolatban úgy értékelt: pánikra nincs ok, de aggodalomra van. Hangsúlyozta: biztosítani kell a megfelelő eszközöket, anyagi forrásokat és humánerőforrást is, annak érdekében, hogy gátat szabjanak a járványnak. Felvetette: Romániában jelenleg 200 ember van karanténban, akik jellemzően Magyarországon keresztül utaztak haza. Úgy vélte: a kormány csak kommunikációban jeleskedik, de a tárgyi, anyagi feltételeket nem biztosítja a járványra való felkészüléshez.

Kontrát Károly, a Belügyminisztérium államtitkára is megerősítette, hogy Magyarországon jelenleg nincs koronavírussal fertőzött beteg, ugyanakkor közölte: ha hazánkban is megjelenik a fertőzés, akkor a szükséges feltelek megvannak, hogy ez ne terjedjen tovább és a magyar emberek biztonságban legyenek. Elmondta: a kórházakat, az orvosi kamarát és háziorvosokat is tájékozatták, ahogyan a parlamenti pártok is napi tájékoztatást kapnak és rendelkezésre állnak a szükséges eszközök, anyagi források is.

Fidesz: meg kell akadályozni, hogy pánikhangulat alakuljon ki

Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője kiemelte: két hónapja még nem gondolták volna, hogy a migrációs nyomás mellett Európának egy olyan kihívással kell szembe néznie, mint a Kínából kiinduló koronavírus. Jó hírnek nevezte, hogy Magyarországon nincs még érintettje, a rosszabbnak, hogy a környező országok adatait tekintve, kicsi az esély, hogy el lehet kerülni. A magyar kormány megtesz mindent, hogy megvédje az emberek egészségét, nemcsak követi, és végrehajtja a WHO ajánlásait, hanem ezen túl is tesz intézkedéseket. Kitért az operatív törzs 28 pontos akciótervére, és azt mondta: ezek tartalmazzák a határátkelők, repülőterek szűrési mechanizmusait, a vasúti társaságok megelőző intézkedéseit, a védőszerelések gyártására vonatkozó feladatokat. Értetlenségének adott hangot Arató Gergely (DK) felszólalása miatt, és felidézte, hogy a Demokratikus Koalíció tavaly a költségvetéshez olyan módosító javaslatokat nyújtott be, amely az országvédelmi alapot megfelezte volna, és a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szánt forrást lenullázta volna. Kocsis Máté három feladatot jelölt meg: szükség esetén az Országgyűlés bármilyen javasolt törvénymódosítást kész napirendre venni, akár rendkívüli eljárásban. Fontosnak tartotta, hogy ne alakuljon ki pánik, különösen ok nélkül. Ebben óriási felelőssége van minden politikai szereplőnek és a médiának egyaránt, a politika színterén se legyenek olyan bírálatok, amelyek alkalmasak álhírterjesztésére – rögzítette.

A belügyi tárcát kérik, tegyen javaslatot adott esetben miként lehet ezt megfékezni, ha elterjedne. Szintén fel kell lépni azok ellen, akik nyerészkednek a hatástalan gyógyászati termékeken.

Orbán Balázs kiemelte: eddig sikeresen védekeztek, de fel vannak készülve arra is, ha a vírus megjelenik. A 28 pontos akcióterven túl, azt a 10 pontos felhívást, amit a lakosság felé fogalmaztak meg. Ez tartalmazza, hogy kérik, az emberek ne utazzanak fertőzött területre, ha mégis, akkor regisztrálják magukat a konzuli szolgálaton. Az operatív törzs folyamatosan figyelemmel kíséri a helyzetet, és ha szükség van rá, akkor további intézkedéseket foganatosít.

Az országos tisztifőorvos és a Nemzeti Népegészségügyi Központ folyamatosan dolgozik, felkészítette a kórházakat és a háziorvosokat, a Szent László Kórházban megfigyelés alatt 18-an vannak.

MSZP:  hogyan fertőtlenítik a vonatokat?

Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) a kérdések során arról érdeklődött, hogyan tudják fertőtleníteni a vasúti kocsikat, ha ideér a koronavírus? Kifogásolta, hogy a MÁV-hoz olyan fertőtlenítőt szállított egy cég, amelyről kiderült, hogy nem tartalmaz megfelelő hatóanyagot. Lesz-e következménye ennek – tette fel a kérdést.

Fónagy János, az Innovációs és Technológiai Minisztérium nemzeti vagyonnal kapcsolatos parlamenti ügyekért felelős államtitkára: a MÁV folyamatosan tartja a kapcsolatot a szükséges egészségügyi szervekkel és az operatív törzzsel. Hangsúlyozta: a vasútállomásokon rendelkeznek a védekezéshez szükséges készletekkel, amelyekből szükség esetén újakat is rendelhetnek, és az utasokkal érintkező dolgozók is egészségügyi egységcsomagot kaptak, kézfertőtlenítővel, szájmaszkkal és gumikesztyűvel.

Legkésőbb szerdán elindul az operatív törzs honlapja

Legkésőbb szerdán elindul a koronavírussal összefüggő feladatokat koordináló operatív törzs információs honlapja – közölte az operatív törzs ügyeleti központjának vezetője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján. A honlap indításához a technikai előkészületek megtörténtek, az oldal legkésőbb szerdán elérhetővé válik, és azon minden információ, tanács fellelhető, ami a koronavírus-helyzettel függ össze – mondta el Lakatos Tibor ezredes.

Jelezte, a rendőrség folyamatosan monitorozza a hirdetéseket, eseményeket, amelyek csalás gyanúját vetik fel a koronavírussal kapcsolatosan.

Lakatos Tibor elmondta, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányságnak eddig két esetről van tudomás, de a bűncselekmény megalapozott gyanúját nem sikerült alátámasztani. Ha történik is ilyen, a rendőrség eljárást fog kezdeményezni azok ellen, akik hasznot akarnak húzni a helyzetből.

Az ezredes közölte, továbbra sincs igazolt megbetegedés Magyarországon. Eddig 89 197 fertőzöttről tudnak világszerte, közülük 2217 eset Európában történt. A betegségbe 3048-an haltak bele világszerte, az európai halálesetek száma 36. Magyarországon eddig 131 mintát vizsgáltak laboratóriumban, pozitív eset nem volt. Az ellenőrzések folyamatosak mind a légi, mind a szárazföldi határátkelőhelyeken, előbbiek esetében 4927 személyt ellenőriztek, utóbbinál 408 előzetes egészségügyi ellenőrzés történt.

A két zöldszámra hétfő délelőtt 11 óráig 1748 hívás érkezett, elektronikus levélben 648-an kértek felvilágosítást. Lakatos Tibor megjegyezte, ezek többsége komoly, releváns kérdés, azonban egyre többen "szórakozásként" hívják fel a zöldszámokat.

NNK: maradjon otthon és hívja fel az orvost, aki fertőzöttnek hiszi magát!

A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) azt kéri, hogy mindenki, aki önmagát fertőzöttnek tekinti, maradjon otthon és telefonon hívja háziorvosát vagy a központi háziorvosi ügyeletet. Az NNK közleményében azt írta: a járványügyi helyzet folyamatos változása miatt hétfőn ismét módosította a korábban kiadott eljárásrendet az országos tisztifőorvos. Tekintettel a nemzetközi tapasztalatokra, amelyek szerint indokolt az egészségügyi dolgozók fokozott védelme, az új szabályozás nemcsak a (potenciális) beteget, hanem az alapellátó orvost is védi, valamint biztosítja, hogy az általános betegellátás se sérüljön. Az eljárásrend ezért egyebek mellett arra helyezi a hangsúlyt, hogy a háziorvos és a koronavírus-megbetegedés szempontjából gyanús páciens fizikailag ne találkozzon.

A lehetséges fertőzöttségre gyanús páciens kikérdezése az eljárásrend mellékleteként rendelkezésre bocsátott kérdéssor, úgynevezett csekklista szerint történik. Amennyiben a kikérdezés során a háziorvos koronagyanúsnak ítéli a pácienst, az Országos Mentőszolgálattól az erre a célra biztosított telefonszámon kéri az illető szállítását a területileg illetékes fertőzőosztályra. Ott megvárják a laboratóriumi vizsgálat eredményét. Ha az pozitív, akkor a beteget a Szent László kórházba kell vinni – áll az NNK közleményében.

Von der Leyen: az EU sürgősségi munkacsoportot hoz létre

Az Európai Unió sürgősségi munkacsoportot állított fel koronavírus-járvány megelőzése érdekében szükséges intézkedések összehangolására – közölte az Európai Bizottság elnöke a legfrissebb bizottsági intézkedések bemutatásakor hétfőn.

Ursula von der Leyen a sajtótájékoztatóján elmondta, a vírus okozta vészhelyzet kezelésére létrehozott munkacsoport munkáját öt uniós biztos hangolja össze. Munkájukról, valamint a meghozott intézkedésekre vonatkozó információkról új honlapot indított a bizottság.

A munkacsoport feladatait Janez Lenarcic válságkezelésért felelős uniós biztos, Sztella Kiriakídisz egészségügyért és élelmiszerbiztonságért felelős biztos, Paolo Gentiloni gazdaságpolitikai biztos, Ylva Johansson uniós belügyi biztos, valamint Adina Valean közlekedési biztos hangolja össze.

Tájékoztatása szerint a csoport munkája három fő pilléren alapszik. Első a megelőzésre, a sürgősségi beavatkozásra, valamint az információmegosztásra, második a mobilitást érintően a közlekedésre és az utazásra vonatkozó tanácsadásra, harmadik pedig a vírus gazdaságot érintő hatásaira összpontosít.

Bejelentette továbbá, hogy a koronavírus európai terjedése miatt bevezetetett közepes riasztási szintet magas szintre emelik.

Az európai járványügyi központ (ECDC) hétfőn közzétett napi kockázatértékelése szerint Európában a COVID-19 vírusfertőzéssel összefüggő kockázati szintet az eddigi alacsony és közepes közötti értékről a közepes és magas közötti értékre módosította.

Sztella Kiriakídisz arról számolt be, hogy az EU 27 tagállama közül ez idáig 18-ban mintegy 2100 fertőzést jelentettek, és 38 uniós állampolgár halt meg a betegségben.

Paolo Gentiloni arról beszélt, hogy az uniós intézkedések számos elemet tartalmaznak, amelyek figyelembe véve a helyzet változását, azonnali reagálást tesznek lehetővé a tagállami hatóságokkal összhangban. "A tagállami kormányok kéréseit a szolidaritás szellemében fogjuk értékelni, és összehangolt választ fogunk adni rájuk" – fogalmazott. Az uniós bizottság készen áll arra, hogy hatékonyan kezelje a koronavírus esetleges kitörésének az európai gazdaságra gyakorolt hatásait – tette hozzá Gentiloni.

Ylva Johansson megerősítette, hogy a tagországok egyike sem fontolgatja határellenőrzés bevezetését az unió területén, illetve a schengeni övezeten belül. Az Európai Bizottság sem javasolja a határellenőrzés újbóli bevezetését, ugyanakkor az egészségügyi kockázatok miatt végzett szűrővizsgálatok fontosságára figyelmeztet – hangsúlyozta.

Janez Lenarcic azt mondta, minden tagországnak fel kell készülnie a járvány terjedésére. Óvakodni kell a pánik kitörésétől annak ellenére, hogy a helyzet valószínűleg egyelőre romlani fog – tette hozzá.

Csaknem megháromszorozódott a fertőzések száma a hét végén Németországban

Csaknem megháromszorozódott, 53-ról 157-re emelkedett péntektől hétfőig az új koronavírussal bizonyítottan fertőzöttek száma Németországban, és a járvány elérte a fővárost, Berlint. A tartományi rangú fővárossal együtt a 16 német tartomány közült 10-ben regisztráltak legalább egy esetet. Az ország keleti részét, a volt NDK területét Berlin kivételével nem érinti a járvány.

Az első, és eddigi egyetlen ismert berlini fertőzött egy 22 éves fiatalember, akinél vasárnap este mutatták ki a vírust. Egy tervezett utazás miatt szombaton beoltatta magát trópusi betegségek ellen. Az oltások beadása utáni órákban belázasodott, végtagfájdalmai támadtak és légúti panaszok kezdték gyötörni, ezért vasárnap hajnalban kórházba szállították. Délután hazabocsátották, miután állapota javult és kizártak egy sor lehetséges súlyos megbetegedést, a többi között az agyhártyagyulladást. Végül annak révén szűrték ki, hogy a kórház egy hete bevezette, hogy minden esetben elvégzik a koronavírus jelenlétét vizsgáló tesztet is, amikor elvégzik az influenzavírus jelenlétét vizsgáló tesztet. Az influenzára végezett teszt negatív eredményt mutatott, a vasárnap estére elkészített koronavírus-teszt viszont pozitív lett, ezért ismét kórházba szállították, elkülönítve elhelyezték és megkezdték annak a 60 embernek a vizsgálatát, akikkel a vírus kéthetes lappangási ideje alatt kapcsolatba került. A fertőzés forrása egyelőre ismeretlen.

A többi ismert fertőzés legnagyobb részét, 90 esetet Észak-Rajna-Vesztfáliában regisztrálták. A második helyen Bajorország áll 26 fertőzöttel. Közülük 14-et már gyógyultnak nyilvánítottak. Baden-Württembergben 20, Hessenben 10 fertőzést regisztráltak, a többi érintett tartományban 1 vagy 2 vírushordozót találtak.

A szövetségi kormány, a Robert Koch országos járványügyi intézet (RKI) és vezető járványügyi szakemberek hétfőn Berlinben tartott közös tájékoztatóján Christian Drosten berlini virológus, a 2002-2003-as SARS (súlyos akut légúti szindróma) világjárványt kirobbantó vírus egyik legismertebb kutatója kiemelte, hogy az ugyancsak a SARS-családba tartozó új koronavírus, hivatalos nevén a SARS-CoV-2 rendszerint ugyan igen enyhe betegséget okoz, de várhatóan a lakosság többségét megfertőzi. A kérdés csak az, hogy sikerül-e megakadályozni a vírus gyors terjedését – hangsúlyozta a szakértő, rámutatva: nagy különbség, hogy a fertőzéshullám néhány hét vagy két év alatt fut végig az országon. Mint mondta, egy fertőzött átlagosan két további embernek adja át a vírust. Ezt az arányt 1 alá kell szorítani a járvány feltartóztatásához.

Jens Spahn egészségügyi miniszter hangsúlyozta, hogy az óvintézkedések és korlátozások mind a járvány lassítását szolgálják, mert csak így lehet az egész társadalom számára kezelhetővé tenni az új vírust. Ez áldozatokkal jár, az ország egyes részén és a mindennapok bizonyos területein korlátozásokkal kell együtt élni. Azonban mindig ügyelni kell az arányosságra, így például a határok lezárása nem indokolt, és a nagyobb rendezvények lemondása vagy egész vállalatok bezárása sem szükséges feltétlenül fertőzés vagy fertőzésgyanú esetén – fejtette ki a miniszter.

Donald Trump: dolgoznak a vakcinán, egyelőre nem indokolt szükségállapot az Egyesült Államokban

A tudósok dolgoznak a koronavírus elleni vakcinán, "talán lesz gyógymód" – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök hétfőn Washingtonban, a Fehér Házban újságíróknak. A sajtóbeszélgetésen részt vett Mike Pence alelnök és Alex Azar, a humán erőforrásért és egészségügyért felelős tárca vezetője is.

Donald Trump kifejtette: egyelőre nem látja szükségesnek az országos egészségügyi szükségállapot kihirdetését a megbetegedések miatt, de nem zárta ki, hogy a közeljövőben ez is megtörténhet. Ismételten felkészültnek mondta a kormányzatot az esetleges járvány elleni küzdelemre. Az elnök elmondta: a kormány még mindig fontolgatja utazási korlátozások bevezetését egyes, a vírusfertőzés által nagyobb mértékben érintett országokból, de nem nevezte meg, mely országok lennének ezek.

Mike Pence, aki a koronavírus elleni országos küzdelmet koordinálja, arról tájékoztatott, hogy telefonon egyeztetnek valamennyi amerikai tagállam kormányzójával, és kapcsolatban állnak a légitársaságokkal, valamint üdülőhajókat működtető vállalatokkal is. Az alelnök úgy vélekedett, hogy nyárig vagy ősz elejéig rendelkezésre állhat az új típusú koronavírussal fertőzött betegek gyógymódja is.

A sajtóbeszélgetés után Donald Trump és kormányzatának néhány tagja 10 gyógyszergyár vezetőivel találkozott a Fehér Házban. A New York-i székhelyű Pfizer gyógyszergyár még a találkozó előtt bejelentette: találtak egy olyan összetevőt, amelynek köszönhetően hamarosan, néhány hónapon belül készen lehet a vírus elleni oltás.

Hétfői sajtóértekezletén a Pentagonban Mark Milley tábornok, a vezérkari főnökök egyesített bizottságának vezetője a többi között arról is beszélt, hogy az Egyesült Államok katonai laboratóriumaiban is serény kutatómunka folyik a vírus elleni vakcina kifejlesztése érdekében.

Az Egyesült Államokban hétfőn az északnyugati Washington államban hat halálos esetet és szerte az országban több új koronavírusos fertőzést jeleztek. Például Kaliforniában 20, Washington államban 19, New Hampshire-ben egy újabb megbetegedést diagnosztizáltak. Washington állam kormányzója, Jay Inslee arra intette honfitársait, hogy ha tehetik, ne mozduljanak ki otthonról. Greg Abbott texasi kormányzó nyilatkozatban kárhoztatta az országos járványügyi és betegségmegelőzési központot (CDC), mert kezelés nélkül elengedett egy olyan pácienst, akinél a vírusszűrés pozitív lett. A CDC adatai szerint az országban jelenleg összesen 102 új beteg van, köztük 48-an külföldről tértek haza.

A járvány kezdete óta a legkevesebb napi új esetet jelentették kedden Kínában

Az új típusú koronavírus-járvány kezdete óta a legkevesebb napi új esetet jelentették kedden Kínában, ami a helyzet stabilizálódására utal. Hétfő éjfélig 125 új beteget diagnosztizáltak Kína szárazföldi területén, vagyis az új esetek száma tovább mérséklődött a hétfőn közölt 202-ről, ráadásul a legalacsonyabb napi adat volt azóta, hogy a kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság januárban elkezdte azokat közzétenni. Szintén hétfő éjfélig újabb 31 halálozásról számoltak be, ezzel a fertőzés következtében elhunytak száma 2943-ra nőtt a szárazföldi Kínában.

A napi új fertőzöttek közül 114-et a járvány gócpontjának számító közép-kínai Hupej tartományban, míg 11-et az ország szárazföldi részének egyéb területein regisztráltak. A kelet-kínai Csöcsiang tartományból 7 új beteget jelentettek hétfő éjfélig, akik közül mind Milánóból érkezett Sanghajba a múlt hét végén. A Caixin című kínai gazdasági lap szerint a csöcsiangi páciensek közül egy 31 éves kínai nő férjével, fivérével és két alkalmazottjával együtt utazott vissza Kínába Észak-Olaszországból, miután az ott működő éttermüket hátrányosan érintette a járványhelyzet.

A Kínában eddig diagnosztizált, mintegy 80 ezer fertőzött közül már több mint 47 ezren gyógyultak meg. A még kezelés alatt álló, 30 ezer páciens közül 6806 állapota súlyos. Országszerte további 587 embert tartanak orvosi megfigyelés alatt a vírusfertőzés gyanúja miatt.

A WHO szerint a járvány január 23. és február 2. között tetőzött Kínában, és azóta folyamatosan mérséklődik.

(forrás: MTI)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés