2024. április. 19., péntek - Emma.
hirdetés

Borg lehet a fogyasztók szószólója

A fogyasztók szószólója kíván lenni, és az uniós szabályok betartása fölött őrködne Tonio Borg, akit Málta az októberben lemondott John Dalli fogyasztóvédelmi és egészségügyi biztos helyére jelölt az Európai Bizottságba – mondta a biztosjelölt az Európai Parlamentben tartott bizottsági meghallgatáson, melyet az mno.hu idéz az MTI alapján.

Az egészségügyi bizottság tagjai egyebek között a dohányipari termékekre vonatkozó uniós irányelv kidolgozásáról kérdezték Borgot. A kérdezők rámutattak, hogy az irányelv többször halasztást szenvedett, és John Dalli lemondásával – aki egy dohányipari cég korrupciós állításai miatt kényszerült lemondani – a kezdeményezés kifulladni látszik. Tonio Borg szerint a kezdeményezés nem múlt ki. A jelölt kifejtette, hogy pályája során csak akkor ígért meg valamit, ha be is tudta tartani. Azt is elmondta: a tagállamokra bízná, hogy eldöntsék, előírják-e, hogy a dohánytermékeket csak azonos, márkajelzés nélküli, egyszerű csomagolásban lehessen forgalomba hozni.

A szocialista és liberális képviselők konzervatív vallási, politikai és társadalmi nézeteiről kérdezte Borgot. Volt, aki arról kérdezte a véleményét, hogy Málta egyes értesülések szerint alkotmányba akarja iktatni az abortusz tilalmát, de volt, aki azzal vádolta, hogy korábban homofób és ízléstelen megjegyzéseket tett, továbbá kérdezték a keresztény, konzervatív Borgot arról is, hogy tiszteletben tartaná-e uniós biztosként a melegek jogait.

A művi terhesség-megszakításra vonatkozó kérdésekre a biztosjelölt azzal felelt, hogy annak szabályozása teljes mértékben a tagállamok hatáskörébe tartozik, az uniós jog pedig semmilyen formában nem engedi meg, hogy ebbe beleszóljon. Visszautasította, hogy valaha is illetlen vagy ízléstelen kijelentéseket tett volna. Borg hangsúlyozta, hogy ő maga is segítette Máltán annak a törvénynek a kidolgozását, amely a melegek élettársi kapcsolatát szabályozza, és meg is szavazta a jogszabályt. Arra a felvetésre, hogy az egészségügyben sokszor megkülönböztetés éri a melegeket, a nőket és a bevándorlókat, és hogy Borg tervez-e ez ellen fellépni, a máltai politikus úgy válaszolt: eleve diszkrimináció bárkitől is megkérdezni, hogy homoszexuális-e; ehelyett egészségügyi szempontból szerinte arra kell választ találni, hogy folytat-e valaki kockázatos szexuális viselkedést, mert a nemi betegségek szempontjából orvosilag ez releváns.

A HIV és az AIDS elleni küzdelem illetve az óvszerhasználat támogatását firtató kérdésekre kifejtette, hogy véleménye szerint az AIDS már nem jelent halálos ítéletet, mint korábban, és az eredményekre büszkének kell lenni, a betegség elleni küzdelemben pedig a megelőzésre, a diagnózisra és a kezelésre kell koncentrálni. A fogamzásgátlással kapcsolatban leszögezte, hogy az Máltán is engedélyezett, sőt – állította – tiltása ellentétes lenne az alapjogi chartával és a szigetország alkotmányával.

A keddi meghallgatást követően a bizottságok 24 órán belül megfogalmazzák közös álláspontjukat Tonio Borg meghallgatásával kapcsolatban. Jelöléséről jövő héten az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülése mond ítéletet, de az EP-nek arra nincs jogosítványa, hogy megakadályozza Borg kinevezését az Európai Bizottság testületébe – írja a Magyar Nemzet.

(forrás: MNO)
hirdetés

Könyveink