2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Stratégiaváltást javasol egy német virológus

Hendrik Streeck szerint a fertőzöttek száma helyett inkább a kórházi kezelésre szorulók számára kellene fókuszálni, írja a Pénzcentrum.

Új megközelítésre tett javaslatot a koronavírus elleni küzdelemmel kapcsolatban Hendrik Streeck, a Bonni Egyetem Orvostudományi Kar Virológia- és HIV-kutató Intézetének vezetője.

A szakember a Die Welt am Sonntagnak adott interjúban a Pénzcentrum szerint azt mondta: a helyzetértékelés során nem szabad pusztán a fertőzöttek hivatalos számára támaszkodni, hanem azokat a faktorokat kell középpontba állítani, amelyek a járvány szempontjából fontosak. Ide tartozik a kórházi ellátásra szorulók és ezen belül az intenzív ellátásra szorulók száma, valamint az egy fertőzött megtalálásához szükséges tesztek száma. Szerinte nem szabadna annyira leterhelni a laborokat a teszteléssel, mint amennyire ma le vannak terhelve. Mint mondta, nem lehet minden fertőzést megakadályozni, de ez nem is lenne célravezető.

Németországban és Európában jelentős számú fertőzött van, ugyanakkor a halálos áldozatok számában alig lehet emelkedést látni. Ennek több oka van, például a sok tesztelés és a fiatalok közötti magas fertőzési arány.

Hendrik Streeck szerint nem lehet szüneteltetni az életet a vírus miatt, és egyelőre sem a politikusok, sem a virológusok, sem az epidemológusok nem tudják  a helyes utat. Csak kísérletezni tudnak, és ebben benne van a hiba lehetősége.

Társadalomként realizálnunk kell és el kell fogadnunk, hogy a vírus a mindennapunk része. Nem fog elmenni.Szerinte ha nem csak a fertőzöttek száma lenne a középpontban, az csökkentené a félelmet is. Hozzátette: szükség van társadalmi összefogásra, ugyanakkor tiltások helyett inkább ajánlásokra lenne szükség.

Ha odafigyelünk egymásra, lehetőségünk van arra, hogy relatív kevés korlátozással jól együtt tudjunk élni a vírussal – véli a szakember.

(forrás: Pénzcentrum)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés