hirdetés
hirdetés
2020. július. 02., csütörtök - Ottó.
hirdetés

Sokan meghalhatnak, ha Kína nem adja át a mintákat

A kínai kormány visszatartja a rendkívül veszélyes H7N9 mintáit az Egyesült Államok szakértői elől – írja a Live Science alapján a 24.hu.

hirdetés

A H7N4-et idén azonosították először igazoltan emberben, ezért kiemelten fontos lenne, hogy kifejlesszék a védőoltást a vírustörzs ellen. Michael Callahan, a Harvard Egyetem munkatársa szerint az idegen patogénekhez való hozzáférés megtagadása veszélyezteti az Egyesült Államok védekezőképességét az olyan kórokozókkal szemben, melyek képesek néhány nap alatt globálisan elterjedni.

A H7N9 2013-ban tűnt fel Kínában. A törzs eleinte csak állatokat fertőzött meg, később azonban emberekben is megjelent. A WHO szerint a betegség igen súlyos tüneteket produkál, a halálozási arány pedig megközelíti a 40 százalékot. Az ugyanakkor némiképp megnyugtató, hogy a betegség eddig viszonylag nehezen terjed emberek között, a fertőzések többsége pedig baromfikkal való érintkezéshez köthető.

A becslések alapján 2016-2017 között igen sok, közel 800 embert betegített meg a H7N9. Az Amerikai Járványmegelőzési és Járványvédelmi Központ (CDC) és egyéb amerikai szervezetek éppen ezért tartják sürgetőnek, hogy maguk is tanulmányozzák a vírustörzset. Tekintve, hogy ez az influenzavírus potenciális veszélyt jelent az emberiségre, nem megosztani azt azonnal a WHO laboratóriumaival, például a CDC-vel, botrányos – nyilatkozta Andrew C. Weber, a korábbi nukleáris, kémiai és biológiai védekezésért felelős államtitkár. A szakértő hozzátette, sokan meghalhatnak, ha Kína nem adja át a mintákat.

Bár a vírus első megjelenésekor a kínai illetékesek minden szükséges információt megosztottak, a szakértők immár a regisztrált betegekkel kapcsolatos adatokat sem hajlandóak átadni, írja a lap.

(forrás: 24.hu)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink