2024. április. 20., szombat - Tivadar.
hirdetés

Megegyezés után elnöki vétó

Donald Trump amerikai elnök mégsem támogatja az egészségbiztosítás egyes elemeiről született kétpárti egyezséget.

Az elnök kedden  közvetve még támogatta a nem sokkal korábban létrejött az egyezséget, szerdán azonban a megállapodás egyik kidolgozójára, Lamar Alexander szenátorra és a magánbiztosítókra utalva Twitter-bejegyzésben közölte: "támogatom Lamart, mint embert és támogatom a folyamatot is, de soha nem támogathatom azok megmentését, akik az Obamacare-ből gazdagodtak meg".

Kedden Lamar Alexander republikánus és Patty Murray demokrata párti szenátor sajtótájékoztatón hozta nyilvánosságra, hogy kétpárti egyezség született az Obamacare néven ismert egészségbiztosítási törvény egyes elemeiről. A főként a Demokrata Párt célkitűzéseit tükröző kompromisszumos megállapodás a magánbiztosítóknak nyújtandó szövetségi kormányzati támogatás fenntartását  és a szerény jövedelműek egészségbiztosítását segítő szövetségi program további finanszírozását irányozta elő. Lamar Alexander szenátor kedden azt hangsúlyozta, hogy a megállapodás "gondoskodik az elkövetkező két esztendőről, majd pedig megkezdődhet az átfogó vita a hosszú távra érvényes törvényről". A republikánus politikus akkor hozzátette, hogy Trump elnök nemcsak tud a megállapodásról, hanem támogatja is azt.

Míg vezető demokrata párti politikusok már kedden este üdvözölték a megállapodást, a republikánusok támogatása korántsem volt egyértelmű. Szerdán – nem sokkal Trump Twitter-bejegyzése után  Paul Ryan házelnök szóvivője útján közölte: nem érdekli a két politikus megállapodása. "A házelnök továbbra is annak a híve, hogy a törvényhozóknak továbbra is  az Obamacare visszahívására és teljesen új egészségbiztosítási törvény kidolgozására kell összpontosítaniuk erejüket fogalmazott Doug Andres, Ryan szóvivője.

A republikánus szenátorok közül eddig csak Susan Collins és John McCain jelezte, hogy támogatja a keddi megállapodást. Mind Collins, mind McCain korábban az Obamacare visszahívása ellen voksolt, lehetetlenné téve ezzel az új egészségbiztosítási törvény előterjesztését is.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink