hirdetés
hirdetés
2019. október. 18., péntek - Lukács.
hirdetés

Magyar orvosi diplomákat adtak át Berlinben

A Semmelweis Egyetem (SE) németországi, német nyelvű képzésének 51 végzős diákja vette át pénteken diplomáját a berlini magyar nagykövetség épületében.

A hamburgi Asklepios kampusz (ACH) végzősei immár nyolcadik alkalommal vehették át a budapesti székhelyű orvostudományi egyetem német nyelvű képzésének diplomáját, amelyet az elmúlt években összesen 1500 új orvos kapott kézhez. A doktori diplomákat Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora, Kellermayer Miklós, az általános orvostudományi kar dékánja, Alpár Alán egyetemi tanár, valamint a hamburgi kampusz részéről Bucsky Péter és Karl J. Oldhafer adta át.

Merkely Béla a diplomaosztó  alkalmából az MTI-nek nyilatkozva elmondta, hogy egy egyetem életében nagy esemény, ha komoly szerepet tud játszani az európai orvosképzésben.

– A német képzés és egészségügyi ellátás és kutatás kiemelkedő, és ha ebben az Semmelweis Egyetem jelentős részt tud vállalni, akkor az azt jelenti, hogy a magyar orvosképzés magas színvonalú, és ennek híre megy a világban  mondta az SE rektora. Kiemelte, hogy 2020-ban becslések szerint egymillió ember fog hiányozni szerte Európában az egészségügyi ellátásból, és ennek jelentős része orvos. Az SE a kelet-közép-európai versenyben egyértelműen élen jár, a rangsorokban az oktatási, kutatási és gyógyítási kapacitás terén az egyik legjobb, a prágai Károly Egyetemmel együtt az első 500-ban szerepel a világ 28-30 ezer egyeteméből.

Ebben a versenyben benne lenni az első 500-ban nagyon komoly teljesítmény. Egész Közép-Európábans ezen a két egyetemen kívül  nincs más benne a legjobb 500-ban  húzta alá a professzor, nyomatékosítva, hogy az SE a 41. a rangsorban az európai egyetemek között, a hallgatók értékelése alapján pedig a 14. helyre került. Ha jó az orvos egyeteme, akkor az a magyar embereknek azt jelenti, hogy jobb lesz az egészségügyi ellátás, az egészségtudományi ellátás, a szakápolók, a dietikusok, a mentőtisztek, mind magasabb szintű ellátást tudnak biztosítani  magyarázta a SE rektora, kiemelve, hogy ha egy egyetem több nyelven sok külföldi diákot képez, az az egyetem hírnevét is viszi a világban. Az SE diákjainak 40 százaléka külföldi, s a legtöbben német nyelvterületről érkeznek. Merkely Béla úgy véli, hogy a német nyelven tanuló diákok száma a következő 5 évben akár meg is duplázódhat.

Annál nagyobb boldogság nincsen, mint ahogy ezek az orvosok maximálisan büszkék arra az országra, arra az egyetemre, ahol ezt a szakmát megkapták, ami nem egy szakma csak, hanem egy valódi hivatás, és ezek az orvosok a legjobb nagyköveteink a világban  mondta el az SE rektora. Az egyetem vezetője kiemelte, hogy a német nyelvű szakon végzett orvosok az átlagot messze meghaladó értékű diplomát kapnak, és Németország mellett Ausztriában és Svájcban is sokan helyezkednek el. Merkely Béla aláhúzta, hogy az SE-n végzett diákok ott is a legjobbak között szerepelnek, ahol vizsgát kell tenniük, hogy elismerjék a diplomájukat. A rektor leszögezte: az SE célja az, hogy 2030-ra a világ 100 legjobb egyeteme közé kerüljön, az orvosi és egészségtudományi területen pedig Európa legjobb 5 egyeteme között legyen.

Az SE német nyelvű képzésére átlagosan hatszoros a túljelentkezés. Évente átlagosan kétszáz német nyelven tanuló hallgató kezdi meg a tanulmányait az intézményben, jelentős részük Budapesten, illetve az egyetem kihelyezett kampuszán, Hamburgban. Az egyetem az első német nyelvű diplomát még 1989-ben adta ki.

(forrás: MTI)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more Pszichoanalitikus terápia – Kutatás

    A pszichoszomatikus gyógyászat, csakúgy mint a pszichiátria, elképzelhetetlen pszichoanalízis nélkül. A pszichoanalízis több mint...

  • learn more Social dreaming

    Social dreaming – bizarr ötlet, hiszen csak egyes emberek álmodnak, és álmaikkal pszichoanalízisben „dolgoznak”. A social dreaming azonban más...

  • learn more Experimentally-Induced Paw Oedemas in Mice

    This monograph is the first one to give a general survey of the different mouse paw inflammation models. The first chapters deal...

  • learn more Szépség orvosi szemmel...

    Csak a tények Ha nem a reklámokból és ezoterikus kiadványokból szeretné megtudni, hogyan őrizheti meg egészségét, fiatalos megjelenését, ez...

  • learn more Vezetés és szervezés - Szervezetek kialakítása és működtetése

    GONDOLKOZOTT MÁR AZON, HOGY… -    mi a vezető feladata? -    miért készítenek...

  • learn more Hospice szakápolástan

    Az otthoni hospice ellátás egyre jobban terjed hazánkban. Jelen kötet segítséget nyújt a haldokló betegek otthoni ellátásában, ápolásában a...

  • learn more Bevezetés az addiktológiába

    A könyvben a multidiszciplináris megközelítés iránti igényt nem feledve, a beteget ellátó orvos szemével tekint a szerző a kémiai...

  • learn more 150 EKG kérdés (javított kiadás)

    Bár a gyakorlat és a tapasztalat semmivel sem helyettesíthető, ez a könyv egy lépéssel közelebb áll a klinikai valósághoz, mint azok a...

  • learn more A tudatos jelenlét a függőségből kivezető úton

    Ez a hiánypótló kötet függőségben érintetteknek nyújt praktikus, minden részletre kiterjedő útmutatást a...

  • learn more Mit (t)egyek, hogy lefogyjak? - Patika Magazin könyvek

    A könyv segítségével nem lehet néhány hét alatt hatalmas túlsúlytól megszabadulni, azt sem ígéri, hogy...

  • learn more A Rorschach-próba

    A szerző, a teszt nemzetközileg elismert szakértője, a klinikai gyakorlatban leginkább elterjedt pszichodiagnosztikai módszer átfogó ismertetése mellett...

  • learn more Patikai reklámtárgyak

    A kiadó tovább folytatja az 1999-ben elkezdett, nagy sikert aratott reprezentatív gyógyszerészettörténeti albumsorozatát ezen könyvével. A reklám a...

  • learn more Pszichiátriai Lexikon

    Részlet Janka Zoltán Prof. előszavából  “A szerkesztő és szakavatott munkatársai a magyar pszichiátriai fogalomtár nagyméretű birodalmát...

  • learn more A társas kapcsolatok neuropszichológiája

    A társas kapcsolatok ösztönző erejét, céljait személyes kapcsolataink története biztosítja. A változó szociális közeg...

  • learn more Urológiai fizikális vizsgálatok képeskönyve családorvosoknak

    Iskolaorvosi, kerületi háziorvosi rendelőkben, hétvégi ügyeletben a szinte megszámlálhatatlan...

  • learn more Tanúnak jelentkezem

    A szerző önéletrajzi témájú könyve egy eseményekben gazdag életutat idéz fel a századelőtől a századvégig. A Kolozsváron született és a világ...

  • learn more A fogyasztóra hangolva

    A fogyasztók dühösek, nagyon dühösek! A válság zűrzavarában nyugtalanok és rosszkedvűek: úgy érzik, hogy becsapták és magukra hagyták őket....

  • learn more Tehetség/Talentum Jó szerencse, semmi más?

    "Jelen könyv Czeizel professzor életműve összefoglalásának is tekinthető a tehetség témakörben. A világhírű...

  • learn more A fejfájásról - Patika Magazin könyvek

    A Patika Magazin Könyvek sorozat az egészségügyi populáris könyvekhez képest több szempontból is újdonságot jelent. A...

  • learn more A patológia alapjai

    Negyven év telt el Robbins"A patológia alapjai"első kiadásának megjelenése óta, és immár a 9. kiadás magyar változata kerül az orvostanhallgatók...