2024. április. 20., szombat - Tivadar.
hirdetés

Koronavírus: pénteken ülésezik a népjóléti bizottság

Mindenki egészséges, akit a betegség gyanújával kórházi megfigyelés alatt tartanak idehaza, míg Hupej tartományban csökkent a halálozási arány.

A koronavírus elleni védekezésről pénteken tájékoztathatják a kormány tagjai az Országgyűlés népjóléti bizottságát – közölte a testület elnöke, Korózs Lajos (MSZP) az MTI-vel.

A koronavírus-járvány elleni védekezés komolyságára való tekintettel a Fidesz-frakció javaslatát – "ami lassan egy hete húzódó egyeztetések után érkezett meg" – figyelembe véve, péntekre hívja össze a népjóléti bizottság ülését a testület elnöke.

Korózs Lajos keddi, korábban tartott budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy csütörtökre hívta össze a testületet. Selmeczi Gabriella, a népjóléti bizottság fideszes alelnöke közleményben tudatta: a Fidesz-frakció támogatja, hogy a testület tájékozódjon a koronavírus elleni védekezésről. Ugyanakkor javasolták, hogy a bizottságot péntekre hívják össze.

Tekintettel arra, hogy a kormány által létrehozott operatív törzsben több különböző terület szakemberei dolgoznak összehangoltan, kezdeményezzük, hogy a bizottsági ülésen Horváth Ildikó egészségügyi államtitkár mellett Pintér Sándor belügyminiszter, Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere, Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója, Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet osztályvezető főorvosa, Müller Cecília országos tisztifőorvos és Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára is tájékoztatást adjon – írta Selmeczi Gabriella.

A kórházi karanténban lévők egészségesek

Mindenki egészséges, akit koronavírus gyanújával kórházi megfigyelés alatt tartanak Magyarországon – jelentette ki a Dél-pesti Centrumkórház - Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet osztályvezető főorvosa keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

Szlávik János közölte, a hét magyar és a hétfőn lázasan Budapestre érkező kínai nő, és a szombaton a Liszt Ferenc-repülőtéren fertőzésgyanúval elkülönített egyetemista laborvizsgálata is kizárta a vírusfertőzést. Elmondta, mind a kilencüket a Dél-pesti Centrumkórház erre kialakított épületében helyezték el, egymástól is elkülönítve. Mindenki jól van, de a tünet- és panaszmentességük ellenére fenntartják a karantént. Látogatót nem fogadhatnak, a hozzátartozókkal telefonon tartják a kapcsolatot.

A Vuhanból hazautaztatott hét magyar állampolgár továbbra is láztalan, fizikálisan jól van – mondta a főorvos, hozzátéve, hogy rájuk még tizenkét nap karantén vár. Elmondta, a kínai nőnél, aki pénteken lázasan érkezett repülővel Budapestre, a kezdeti tünetek sem utaltak koronavírus-fertőzésre, de elővigyázatosságból őt is elkülönítették. Az az egyetemista, aki a fertőzés gócpontjának számító Vuhanból jött el vonattal, majd repülővel Magyarországra, szintén panasz- és tünetmentes, neki már csak két napot kell elkülönítve töltenie - mondta el a főorvos. Magyarországon a megfigyelteken kívül újabb gyanús eset nincs – közölte Szlávik János, de mint mondta, nem zárható ki, hogy további lázas emberek érkeznek Budapestre.

Arra a kérdésre, hogy azoknak a vizsgálata szükséges-e, akik a lázas kínai nővel egy géppel érkeztek, Szlávik János nemmel válaszolt, hiszen – mint mondta – nincs koronavírus-fertőzött Magyarországon. A repülőtereken a lázas eseteket vizsgálják, őket ki tudják szűrni, náluk merül fel a vírusfertőzés lehetősége. A hét magyar együtt utazott két – mint kiderült – vírusfertőzött belga állampolgárral is, de már a speciális repülőgépen elkülönítették egymástól az utasokat.

Szlávik János elmondta: a betegség cseppfertőzéssel terjed, a tünetekhez pedig mindenképpen hozzátartozik a magas láz és a köhögés, és csak a tüneteket mutató betegek fertőznek. A koronavírus enyhe tünetekkel, tüdőgyulladással járó betegséget okoz, és meg lehet belőle gyógyulni – emelte ki. A betegek egy-két százaléka hal bele a fertőzésbe, jellemzően azok, akinek valamilyen más alapbetegsége – diabétesz, vesebetegség – is van. A koronavírusra még nincs gyógyszer, de egy egészséges szervezet kiheveri a fertőzést – ismertette.

Az eddigi adatok szerint ez a koronavírus veszélyesebb, mint az influenzavírus, de sokkal kevésbé veszélyes, mint a korábbi SARS-vírus, vagy a jelenleg is megbetegedéseket okozó közel-keleti koronavírus, amely 25-30 százalékban halált okoz. Az infektológus szakorvos hozzátette: véleménye szerint a szigorú karanténintézkedések elegendők lesznek egy világjárvány megakadályozásához.

Enyhén mérséklődött a betegség halálozási aránya a legsúlyosabban érintett Hupej tartományban

Enyhén mérséklődött az új típusú koronavírus okozta megbetegedés halálozási aránya a járvány gócpontjának számító közép-kínai Hupej tartományban – számolt be szerdán a kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság. Az egy nappal korábbi 3,1 százalékos arány a kedd éjfélig jelentett legújabb esetek tükrében 2,87 százalékra enyhült. A kór továbbra is a tartomány székhelyén, Vuhanban követeli a legtöbb életet, a városban a halálozási arány jelenleg 4,3 százalék, de még ez is javulást jelent az előző nap közölt, 4,9 százalékos rátához képest.

A koronavírus okozta fertőzés következtében kedden 65 ember halt meg Kína szárazföldi részén, minden beteg Hupej tartományban hunyt el. Egy további haláleset Hongkongban történt. A járvány miatti halálozások száma ezzel világszerte 492-re nőtt, a halálesetek több mint 97 százaléka továbbra is Hupejre korlátozódik, és azon belül is 73 százalékot haladja meg a Vuhanban elhunytak száma. A kedden országszerte diagnosztizált közel négyezer esetnek mintegy felét jelentették Vuhanból.

Kedd éjfélig a Kínában diagnosztizált fertőzöttek száma 24 ezer fölé emelkedett, közülük eddig 892 páciens távozhatott gyógyultan a kórházból. A gyógyultak száma immár február elseje óta egyre markánsabban felülmúlja a halálos áldozatok számát.

A bizottság keddi sajtótájékoztatóján azt jelezte előre, hogy az elkövetkezendőkben a betegség halálozási aránya javulni fog, hiszen számos intézkedéssel igyekeztek támogatni a járvány frontvonalában elcsigázott küzdelmet folytató orvosokat és ápolókat, akiknek a munkáját ráadásul a szükséges orvosi felszerelések hiánya is hátráltatta. A vuhani kórházak tehermentesítése érdekében két újabb kórházat építettek fel rohamtempóban a városban, amelyek összesen 2600 páciens ellátására alkalmasak. A kórházak közül az első hétfőn kezdte meg a működését, a második pedig csütörtöktől fogadja majd a betegeket.

Vuhanban emellett hétfőn három meglévő épületet átalakítottak kórházzá. A Hszinhua kínai állami hírügynökség jelentése szerint pedig a vuhani hatóságok további 8 épületet – köztük sportcsarnokokat és kiállító központokat – alakítanak még át, a 11 ideiglenes intézmény így összesen 10 ezer páciens ellátását teszi majd lehetővé. Az ország többi részéről pedig már több ezer fős orvosi személyzet – köztük a 17 évvel ezelőtti Sars járvány idején, valamint az ebolajárvány idején a nyugat-afrikai Sierra Leonéban és Libériában szolgálatot teljesítő katonaorvosok – érkezett a helyi egészségügyi dolgozók kisegítésére.

Tedrosz Adanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója kedden Genfben bejelentette: nemzetközi szakértőkből álló csoportot küld Kínába az ottani kollégáik megsegítésére. A WHO vezetője már több alkalommal elismerően méltatta a pekingi intézkedéseket, amelyek szerinte lehetőséget adnak a betegség globális elterjedésének megakadályozására. Gebrejeszusz ugyanakkor bírált egyes gazdag országokat, amiért "nagy késéssel" osztják meg a koronavírusos megbetegedéssel kapcsolatos információkat, és nagyobb nemzetközi szolidaritást kért a vírusos tüdőgyulladás-járvány leküzdésére.

Antonio Guterres ENSZ főtitkár kedden New Yorkban szintén nemzetközi szolidaritásra, valamint a járvány kapcsán megalapozatlanul elharapódzott diszkrimináció megállítására szólította fel a nemzetközi közösséget, miután világszerte több kínait és ázsiait ért rasszista támadás a járvány kitörése óta.

Vuhanból Nyugat-Szibériába szállítják át a hazatérni kívánó oroszokat

Nyolcvan hazatérővel a fedélzetén Vuhanból a nyugat-szibériai Tyumeny felé indult az orosz légierő első Il-76 MD típusú szállítógépe, amely részt vesz a koronavírus járvány epicentrumából hazatérni kívánó orosz állampolgárok repatriálásában – jelentette be moszkvai idő szerint kedden késő este az orosz védelmi minisztérium.

A hazatérőket a felszállás előtt megvizsgálták, és védőfelszerelést viselő katonaorvosok kísérik őket. Helyi idő szerint hétfő este leszállt Vuhanban egy második ugyanilyen szállítógép.

Tatyjana Golikova, a koronavírus elleni védekezést irányító orosz miniszterelnök-helyettes közölte, hogy Oroszország Vuhanból és Hupej tartományból 147 embert szállít haza. Többségük orosz, de van közöttük tíz fehérorosz, három kazah, egy örmény és egy ukrán állampolgár is. Golikova azt mondta, hogy a hazatérők klinikailag egészségesek, és hogy a kínaiak a fertőzés szimptómáival senkit sem engednek elhagyni az országot. A hazatérőket Tyumeny megyében fogják két hétig karanténban, megfigyelés alatt tartani.

Anna Popova, a fogyasztóvédelmi felügyelet vezetője arról számolt be, hogy a hazatérők számára létrehozott, dupla kerítéssel körbevett rehabilitációs központot a nemzeti gárda katonái fogják őrizni.

Az orosz belügyminisztérium kedden bejelentette, hogy elkészült annak a törvénytervezetnek a szövegezésével, amely lehetővé teszi majd a veszélyes betegséggel megfertőzött migránsok kitoloncolását. A jogszabály-tervezet értelmében a deportálható külföldiek az új koronavírus mellett a HIV, a B és a C típusú hepatitisz, a tbc, a lépfene, a pestis, a lepra és más betegségek hordozói lehetnek.

 

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink