Bezárt kórházi ajtók rejtik el az egészségügy válságát
A Direkt36 legújabb nyomozásából kiderül, hogy miközben a kormány politikai okokból nem hajt végre kórházbezárásokat, addig a színfalak mögött folyamatosan zsugorodnak ezek az intézmények.
A nap, amikor Jánosnak nem jutott hely a Szent Imre kórház túlzsúfolt sürgősségi osztályán, nem egyszeri alkalom volt az intézményben. Az osztály vészes túlterheltsége mindennapos. A Direkt36-nak a kórház több dolgozója is elmondta, hogy a sürgősségi osztályon gyakran előfordul, hogy 20-25 fekvőbeteg várakozik egyszerre, mert nincs elég ágy a többi osztályon, ahol elláthatnák őket.
„A pótágy pótágyának a pótágyán is fekszenek betegek” – fogalmazott egy orvos, aki ismeri a sürgősségi osztály működését. Egy másik orvos szerint arra is van példa, hogy egy-két napot is eltöltenek a betegek a sürgősségi fektető részlegén, mert nincs szabad ágy, így nem tudják elhelyezni őket az osztályokon. Ráadásul nemrég több szakorvos is felmondott a sürgősségi osztályon, ezért belgyógyászokkal próbálják meg pótolni a kiesőket. Ez a helyzet annak ellenére alakult ki a kórházban, hogy hivatalosan 541 aktív fekvőbetegágyuk van. A valóságban azonban ebből átlagosan 70 üres, vagyis nem gyógyítanak rajtuk betegeket. A Direkt36 munkatársai is tanúi voltak annak, hogy több osztályon is bezárt kórtermek sorakoznak az üres folyosókon. Elsősorban a szakdolgozóhiány miatt ugyanis az elmúlt években jelentősen csökkentették a fekvőbetegágyak számát. Tehát miközben a sürgősségin rengeteg a beteg, a kórház más részei konganak az ürességtől.
Mindez újabb tünete a magyar egészségügy spontán leépülésének, amely az elmúlt években látványosan felgyorsult: a működő fekvőbetegágyak száma egyre nagyobb ütemben csökken. Jellemző, hogy nemcsak ott csuknak be kórtermeket – hivatalos kifejezéssel „tartósan szüneteltetnek ágyakat” –, ahol kevés a beteg, hanem sokszor ott is, ahonnan elfogynak az egészségügyi dolgozók.
A jelenség az állami adatbázison alapuló statisztikáink szerint Budapest kórházaiban a leglátványosabb. A kialakult helyzet a betegeknek és a dolgozóknak is rossz. A kórházi dolgozók munkáját nehezíti a szakemberhiány, míg a betegeknek sokszor várniuk kell az ellátásra, ha egyáltalán hozzájutnak. Ráadásul az intézmények egy része csak végső esetben jelenti be az ágyak szüneteltetését, így a valóságban annál is súlyosabb lehet a probléma, mint amit a hivatalos statisztikák mutatnak.
Tavalyi adatok szerint a kórházban az ágyak 13 százaléka „tartósan szünetel”, ami magasabb az országos, 8,45 százalékos átlagnál. Azokat az ágyakat nevezik szünetelőnek, amelyeket fél évnél hosszabb ideje nem használnak betegek ellátására. A Szent Imrében kialakult magas arány különösen figyelemre méltó annak fényében, hogy ez az intézmény Budapest egyik legsűrűbben lakott részét, a teljes Dél-Budát látja el.
A helyzet azonban ennél is rosszabb. A Direkt36-nak több kórházi dolgozó is azt állította, hogy jelenleg a hivatalosnál jóval több ágy szünetel a kórházban: a szakdolgozóhiány kritikussá válása miatt számos osztályon csökkent az ágyszám. A kórházi dolgozók szerint rendszeresen előfordul például, hogy a belgyógyászati ügyeletet csak más osztályokon dolgozó ápolókkal tudják biztosítani.
A pszichiátrián, amely a kórház B épületében található, tavaly az ágyak több mint 40 százaléka szünetelt, miközben a fennmaradó helyeken nagy volt a zsúfoltság.
Nem a Szent Imre kórház az egyetlen egészségügyi intézmény, ahol egyre kevesebb ágyat használnak, hanem országos jelenségről van szó.
A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) évente megjelenő, kórházi ágyszámokra vonatkozó adatainak elemzése alapján egyértelmű, hogy az utóbbi néhány évben egyre több az olyan ágy, amit nem használnak a magyar kórházak.
A lap részletes kérdésekkel kereste a Dél-budai Centrumkórház – Szent Imre Egyetemi Oktatókórházat, a Belügyminisztériumot, és az Országos Kórházi Főigazgatóságot (Okfő) is, de egyikük sem reagált a Direkt36 megkeresésére.
A teljes cikket ITT olvashatja























