Korkép 2010-2025: A Fidesz-korszak egészségügye
Mi történik, ha egy egészségügyi rendszerből fokozatosan kiveszik a döntési szabadságot és a menedzsment már csak „vizet markol”? Pogátsa Zoltán podcastsorozatának új epizódjában Orosz Éva, Sinkó Eszter és Kincses Gyula a 2010 utáni magyar egészségügy történetét elemzik.
A podcastsorozat második epizódjában azonos beszélgetői kör folytatja egészséggazdasági rendszerünk fejlődéstörténetének áttekintését, immár 2010-től napjainkig. Hallhatunk a szubszidiaritás elvével szisztematikusan szembemenő centralizációról és ennek következményeiről. Amikor az intézményvezetők döntési szabadsága már az égőcsere szintjén megreked, a regionálisan szakemberkínálathoz alkalmazkodó bérkínálat immár leányálommá válik. Ąmikor az európai szinten egyedülálló intézménykoncentráció kapcsán egyre gyakrabban érződik a menedzsment vizet markolása, majd egyre erősebb szorítása, írják az eLitMed-en Kósa István és Sinkó Eszter, a sorozat szerkesztői.
Hallunk a teljesítményértékelés igen pozitív kezdeményezéséről 2014-ből, melyből azonban csak az első év riportja került napvilágra, majd néhány, immár eredményeket nem publikáló év után a rendszer teljes leállításra került.
Első kézből ismerhetjük meg a 2020-as orvosi bérrendezés körülményeit, és nem volt megkerülhető ebben az epizódban sem a magyar egészségügy globális alulfinanszírozottságának kérdése, mely abszolút értéken folyamatosan növekvő ráfordítások ellenére rendre elmaradt azoktól a finanszírozási igényektől, amit ezen időszak technológiai fejlődése megkövetelt, a gazdasági fejlődés pedig megengedett volna. Érintették a beszélgető partnerek az egészségügyi forrásteremtés alapkérdését, a járuléktípusú, illetve adótípusú forrásteremtés szempontjait is.
