2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Nincs tudomásunk magyarországi betegről

Koronavírus: jelentési kötelezettségük van a szolgáltatóknak

Magyarországon nincs koronavírusos beteg, és kevés az esélye a járványnak; a Nemzeti Népegészségügyi Központ felkészült a szükséges intézkedések megtételére és jelentési kötelezettséget ír elő az egészségügyi szolgáltatóknak, valamint a helyi hatóságoknak, közölte a központ szombat este az MTI-vel.

A közleményben azt írták, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) megfogalmazta mindazokat a járványügyi kritériumokat, amelyek alapján eldönthető, melyik beteget kell az új koronavírus-fertőzéssel kapcsolatban gyanúsnak, illetve igazoltan fertőzöttnek tekinteni, emellett javaslatot tett a laboratóriumi teszteléshez is.

A WHO kérte a nemzeti hatóságokat, hogy a valószínűsített és a megerősített eseteket 24 órán belül jelentsék a világszervezetnek.

A Nemzeti Népegészségügyi Központ közölte, az elvárásnak Magyarország is meg fog felelni: az országos tisztifőorvos utasítja az egészségügyi szolgáltatókat és a helyi népegészségügyi hatóságokat, hogy a fertőzésgyanús eseteket haladéktalanul jelentsék a központnak.

Az országos tisztifőorvos közlése szerint nincs tudomásuk magyarországi koronavírusos betegről. Müller Cecília egyúttal hangsúlyozta, hogy itt kicsi az esélye a járványnak. A szakember az M1 aktuális csatornán vasárnap arra hívta fel a figyelmet, hogy a koronavírusos megbetegedés tünetei hasonlóak az influenzához, és azért is nehéz az elkülönítése, mert Magyarországon éppen most influenzajárvány van. A koronavírus azonosítása laboratóriumi módszerekkel lehetséges, és ennek feltételei már megvannak Magyarországon.

Influenzaszezonban előfordulnak koronavírusos megbetegedések, de ez most valami egészen új. A szakemberek vizsgálják a nemrég létrejött változatot, keresik az ellenszerét, kutatják terjedését. Továbbá működik a megerősített járványügyi figyelőrendszer. Az országos tisztifőorvos hangsúlyozta: figyelni kell az alapvető higiéniai szabályokra, javasolt a minél többszöri kézmosás és a "tüsszentési etikett" betartása. Kérdésre válaszolva a szakember azt mondta: a vírus csak élő sejtekben szaporodik, így például a Kínából érkező csomagok teljesen veszélytelenek.

*

Továbbra sincs magyar érintettje a Kínából kiinduló koronavírusnak, Magyarországon két gyanús esetet vizsgáltak ki, de egyiknél sem igazolódott be a fertőzés, mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) tájékoztatásért is felelős államtitkára szombaton Budapesten, sajtótájékoztatón.

Menczer Tamás közölte, a kínai hatóságok lezárták Vuhan várost és az azt körülvevő Hopej tartományt, így senkinek nem javasolják az oda történő beutazást, mert onnan kijutni jelenleg nem lehet. Hangsúlyozta, négy Vuhanban tartózkodó magyar állampolgárról tudnak, akik egy szállodában laknak és munkavállalási céllal érkeztek az országba, valamint egy magyar férfival tartják a kapcsolatot Hopej tartományban, ők mind jól vannak, azt azonban egyelőre nem lehet tudni, mikor hagyhatják el a térséget.

Az államtitkár aláhúzta, Magyarország pekingi nagykövetsége folyamatosan tájékozódik a kínai külügyminisztériumnál arról, hogy tudnak-e a további magyar állampolgárokról az érintett területen. Menczer Tamás megerősítette, a koronavírusról a jelenlegi információk alapján azt lehet mondani, hogy eredetileg valószínűleg állatról terjedt emberre, később viszont már emberről emberre terjedt. A statisztikák szerint egy beteg átlagosan másfél-két embert fertőz meg, a betegek 20 százaléka önerőből, azaz bármiféle gyógyszer bevétele nélkül felgyógyult. Felhívta a figyelmet arra is, hogy szakemberek szerint a személyes higiéniára történő nagyobb odafigyeléssel, így például a gyakori kézmosással könnyebb elkerülni a betegséget.

Kiemelte, több ország tudósai dolgoznak a vírus elleni hatásos vakcinán. Az államtitkár jelezte továbbá, a Kínából érkező csomagok esetében nincs szükség speciális óvintézkedésekre, mivel azok nem fertőznek.

Menczer Tamás arra kérte a Kínába utazó magyar állampolgárokat hogy kellő körültekintéssel tervezzék meg útjukat, és mindenképpen regisztrálják magukat a konzuli szolgálat honlapján. Hangsúlyozta, minden külföldi magyar nagykövetség kiemelt feladatául szabták, hogy kiemelt figyelemmel kövesse a fogadóország koronavírus ügyében tett lépéseit, és azonnal tájékoztassa a tárcát, amennyiben például egy ország utazási korlátozásokat vezet be Kínával szemben. Menczer Tamás ezzel kapcsolatban elmondta, az uniós országok túlnyomó többsége nem vezetett be rendkívüli intézkedéseket a repterein, néhány ország rendelt el bizonyos szűréseket a Vuhanból érkező gépek esetében, de ilyen járatok már nem közlekedhetnek a város lezárása miatt.

*

Jól van az új koronavírus okozta megbetegedéssel, elkülönítve kezelt három fertőzött ember Franciaországban, egy Párizsban turistáskodó kínai házaspár és egy Bordeaux-ban élő kínai származású francia férfi. Mindhárman a héten érkeztek a fertőzés gócpontjának számító kínai Vuhanból, jelentette szombaton a francia közrádió.

*

Egyre gyorsabb ütemben terjed az országban  az új koronavírus, amely már a lappangási időszakban is fertőző, jelentette ki a kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság vasárnap. Ma Hsziao-vej, a bizottság vezetője egy vasárnap megtartott sajtótájékoztatón elmondta: a hatóságok egyelőre csupán korlátozott ismeretekkel rendelkeznek a vírusról, és még a lehetséges mutációk okozta kockázatok is tisztázatlanok. Az igazgató kiemelte: az atípusos tüdőgyulladás (SARS) vírussal ellentétben – amely egyébként szintén a koronavírus egy típusa –, a tavaly decemberben Vuhanban megjelent, új típusú koronavírust olyan ember is képes továbbadni a vele közeli kapcsolatba kerülőknek, akinél még semmilyen tünet nem jelentkezett.

Mindazonáltal rámutatott: a január 24-étől 31-éig tartó holdújévi munka- és tanítási szünet kiváló alkalmat biztosít az emberek elkülönítésére és a különböző, fertőtlenítő intézkedésekre. Hozzátette: bár a legújabb klinikai tesztek eredménye szerint a vírus egyre fertőzőbbé válik, a szigorú intézkedésekkel a járvány terjedését ebben az időszakban még alacsonyabb költséggel és gyorsabb ütemben lehet megállítani. A vezető az elkövetkező időszakra további intézkedések bevezetését jelezte előre.

Az igazgató bejelentette: további ezer orvost és ápolót, valamint még több egészségügyi felszerelést küldenek Vuhanba, ahová már megérkezett a hétvégén odavezényelt, több mint 1350 fős orvosi személyzet. A kormányzat emellett folyamatosan figyelemmel kíséri a vidéki települések helyzetét is, illetve a sok helyen fennálló egészségügyi készlethiány miatt az illetékes hatóságok minden lehetséges úton igyekeznek a felszerelések utánpótlását biztosítani.

Kína vasárnap betiltotta a vadállatok értékesítését, miután szakértők szerint az új koronavírus is vadon élő állatokról kerülhetett át emberre. A vadállatok, illetve vadhús árusítására bevezetett tilalom a piacokra, éttermekre és a e-kereskedelemre egyaránt érvényes.

(forrás: MTI)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés