hirdetés
2022. június. 30., csütörtök - Pál.
hirdetés

Izraelben karantén helyett tesztelnék az iskolásokat

Izraelben a még nem oltható korosztályokban a gyermekek tesztelésével próbálják helyettesíteni a koronavírus fertőzés miatti iskolai karantén-intézkedéseket. Nemzetközi kitekintés.

A Pfizer benyújtotta az amerikai élelmiszer- és gyógyszerfelügyelethez (FDA) az 5 és 11 év közötti gyermekek oltására kifejlesztett koronavírus elleni vakcina sürgősségi felhasználásra vonatkozó engedélyezési kérelmét, közölte az amerikai gyógyszeripari vállalat. Az FDA tanácsadó bizottsága előreláthatólag október 26-án ülésezik, hogy megvitassa az amerikai cég és a német BioNTech biotechnológiai vállalat által közösen kifejlesztett vakcinával kapcsolatos kérelmet. A szervezet már korábban közölte, hogy gyorsan el akarják végezni a beadvány vizsgálatát. Úgy fogalmaztak: "valószínűleg hetek, nem pedig hónapok alatt" döntenek majd. Az amerikai sajtó beszámolói szerint nagy a nyomás a testületen, ugyanis a fiatalabb gyermekeknek szánt oltás engedélyezését mind a szülők, mind pedig a törvényhozók sürgetik.

A hivatalos statisztikák szerint a gyermekek - az idősebbekkel ellentétben - általában nem betegednek meg súlyosan az új típusú koronavírustól. Azonban az Amerikai Gyermekorvosok Akadémiája (AAP) által közzétett adatokból kiderült, hogy szeptember utolsó hetében csaknem 175 ezer új esetet regisztráltak az Egyesült Államokban a gyermekek körében. Ez pedig az országban feljegyzett összes új eset mintegy negyedét teszi ki.

A BioNTech a múlt hónapban jelentette be, hogy az 5 és 11 év közötti gyermekek oltására kifejlesztett vakcinájuk hatékony és biztonságos. Mint elmondták: a kisgyermekeknek fejlesztett oltóanyag nem különbözik a 12 éven felüliek körében már használt vakcinától, de alacsonyabb az adagolás, 30 mikrogramm helyett 10 mikrogrammból áll egy dózis.

A Gyermekgyógyászat című amerikai orvosi szaklapban csütörtökön megjelent kutatás szerint az Egyesült Államokban a járvány miatt több mint 120 ezer gyermek vesztette el "elsődleges gondozóját". A tanulmány szerint ez azt jelenti, hogy minden ötszázadik gyermek elvesztette valamelyik szülőjét vagy gondozóját a Covid-19 következtében. Az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC), a londoni Imperial College és számos más egyetem által végzett kutatás kiemeli, hogy a gyermekek körében a járvány kezdete óta folyamatos az úgynevezett "másodlagos tragédiák" átélése. Közleményükben arra szólítják fel az országos egészségügyi intézményeket, hogy nyújtsanak válaszokat az egyre növekvő problémára, ugyanis ez "közegészségügyi és erkölcsi követelmény".

*

Többtucatnyi országot levesz a jövő héten a brit kormány a koronavírus-fertőzés szempontjából legkockázatosabbnak ítélt országok és területek vörös listájáról. A vörös kategóriás országokból csak a brit és az ír állampolgárok, illetve az Egyesült Királyságban letelepedési engedéllyel élő külföldiek utazhatnak be Angliába, de érkezésük után nekik is a brit kormány által kijelölt, őrzött szállodák valamelyikében tíz napra karanténba kell vonulniuk. E szállodai karantén fejenkénti költsége 2285 font (csaknem egymillió forint), és ezt az utasoknak kell fizetniük. Grant Shapps közlekedési miniszter azonban csütörtök este bejelentette, hogy jövő hétfőtől 47 ország - köztük Dél-Afrika, Brazília és Mexikó - lekerül a vörös listáról, amelyen így csak hét ország marad.

*

Izraelben megkezdték a "zöld osztályok" nevű kísérlet kiértékelését, melyben karantén helyett gyakori tesztekkel próbálták megakadályozni a koronavírus-járvány terjedését azokban az iskolai osztályokban, ahol fertőzött tanulót azonosítottak. A kísérletben részt vevő osztályoknál mért első adatok szerint, noha 129 közösségben találtak vírushordozót, a közösségek tagjainál naponta elvégzett tesztelésekkel mindössze 15 osztályban találtak egynél több fertőzöttet, ami a járvány helyi terjedésére utalna.

Az osztályokon belüli fertőzések alacsony szintje abba az irányba befolyásolja a döntéshozókat, hogy ne rendeljék el automatikusan a teljes osztályok házi karanténját és a távoktatást, ha vírushordozót találnak a közösségekben. Ugyanakkor az egészségügyi minisztérium illetékesei óva intenek a túl gyors következtetésektől, mert szerintük még csak a kísérlet első, kezdeti eredményei ismertek, és mert Izraelben az osztálytermek zsúfoltabbak, kevésbé szellőztetnek, és a gyerekek kevésbé fegyelmezetten viselik a szájmaszkot, mint az iskolai fertőzés rendkívül alacsony szintjét mutató hasonló, egyesült államokbeli vizsgálatban.

Az izraeli zsidó szülők többsége, 57 százaléka beoltatná 5-11 éves gyermekeit a koronavírus elleni Pfizer/BioNTech vakcinával, ha azt az Egyesült Államok szövetségi élelmiszer- és gyógyszerfelügyeleti hatósága (FDA) jóváhagyja erre a korosztályra. A Bar-Ilan Egyetem kutatói jelentős különbségeket találtak a 894, online kérdőívekkel lekérdezett szülő hozzáállásában: a férfiak, a 40 évesnél idősebbek, valamint a felsőfokú végzettségűek és a magasabb jövedelműek inkább támogatták az oltást, de a vallásosság, a családi állapot és a lakóhely nem játszott szerepet.

Azok a szülők, akiknek gyermekei tavaly télen influenza elleni védőoltást kaptak, szintén sokkal inkább, 68 százalékban elfogadták kisgyermekeik koronavírus elleni vakcinázását, miközben az influenza ellen oltatlanoknál ez az arány csak 48 százalék volt. Azon szülők, akik maguk is felvették az oltást a koronavírus ellen, 61 százalékban beadatnák azt kisgyermeküknek is, szemben az oltást nem vállalóknál mért mindössze hat százalékkal, és a nagyobb gyermekeiket korábban már beoltatók is gyakrabban igent mondtak.

Izraelben a december végén kezdődött oltási kampányban eddig 6 167 126 ember már legalább egy oltást kapott, ez a lakosság 66,32 százalékát jelenti. Az augusztusban indított harmadik kampányban a legalább öt hónappal korábban már kétszer is beoltottak közül 3 672 418-en kapták meg a harmadik, emlékeztető oltást, ez a lakosság 39,49 százaléka.

A még mindig viszonylag magas fertőzési adatok ellenére az utóbbi hetekben Izraelben lassult a járvány terjedése, a vírus fertőzőképességét jelző R mutató az augusztus eleji 1,36-ról fokozatosan 1 alá csökkent, jelenleg 0,78, vagyis száz új fertőzött már csak 78-nak adja át a vírust. Jelenleg 33 044 aktív koronavírus-esetet tartanak nyilván, és 700-an vannak közülük kórházban. A súlyos betegek száma 475, és közülük 200-at tartanak életben lélegeztetőgéppel.

A mintegy 9,4 millió lakosú országban a járvány megjelenése óta 1 300 126 ember megfertőződését regisztrálták a hatóságok. A SARS-CoV-2 koronavírus okozta betegségben (Covid-19) tavaly február óta 7867-en haltak meg Izraelben. Augusztus elseje óta 1380 a halálos áldozatok száma, noha előzőleg júniusban - a negyedik, már a delta variáns által dominált hullám megjelenése előtt - mindössze nyolcan vesztették életüket koronavírus-fertőzés miatt kialakult betegség szövődményeiben.

*

Oroszországban az elmúlt egy nap alatt az igazolt fertőzöttek száma 27 550-nel - ez a legmagasabb adat december 31. óta - 7 690 110-re emelkedett.  A napi növekmény 0,36 százalék, az új esetek 9,1 százaléka volt tünetmentes. Az országban 677 331 aktív esetet tartanak számon. A halálos áldozatok száma 924-gyel - ez második napja haladja meg a 900-at - 213 549-re, a felépülteké pedig 20 330-cal 6 799 230-ra nőtt.

Oroszországban a járvány kezdete óta több mint 195 millió, az elmúlt napon pedig 550 ezer laboratóriumi tesztet végeztek el. Koronavírus-fertőzés gyanújával jelenleg 1 382 943 embert tartanak orvosi megfigyelés alatt.

*

A világon 236 748 936 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 4 834 268 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint péntek reggeli adatai szerint. Egy nappal korábban 236 484 982 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 4 827 915 volt.

A fertőzés 192 országban és régióban van jelen. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek.

(forrás: MTI)

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink