hirdetés
hirdetés
2020. március. 31., kedd - Árpád.
hirdetés

Ismét várják az egészségügyi szakmát tanulók pályázatait (Bővítve)

Megjelent az „Ápoló leszek” ösztöndíjas programban való részvételre vonatkozó 2019/2020. II. félévi pályázati felhívás, amelyet azon érettségivel rendelkező, iskolarendszerű, nappali vagy esti munkarendben egészségügyi OKJ szakképzésben tanulók számára hirdettek meg, akik a pályázatban megjelölt szakképesítésüket 2021.12.31-ig megszerzik.

hirdetés

A támogatás legfontosabb feltétele, hogy a fiataloknak a szakképesítés megszerzését követően legalább annyi ideig kell valamely hazai közfinanszírozott egészségügyi szolgáltatónál a megszerzett végzettségüknek megfelelő munkakörben dolgozniuk, amennyi ideig az ösztöndíjat kapták. Az ösztöndíjjal támogatható OKJ szakképzések körének meghatározása a közfinanszírozott egészségügyi szolgáltatóknál fennálló betöltetlen álláshelyekre vonatkozó felmérés eredményei alapján történik.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának háttérintézménye, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ 2017. június 1-én indította el az „Ápoló tanulók részére pályaválasztást támogató ösztöndíjas program” elnevezésű projektjét (EFOP-1.10.1-VEKOP-16-2016-00001), amely az egészségügyi szakdolgozói utánpótlás ösztönzését, a jól képzett és elhivatott egészségügyi szakdolgozók létszámának növelését szolgálja. Az ösztöndíjasok támogatására a projekt országos mentorhálózatot működtet, amely segíti a szakképesítés megszerzését, az egészségügyi intézmények és a tanulók közötti kölcsönös elköteleződést és a megszerzett szakképesítésnek megfelelő munkakörben történő elhelyezkedést. A Széchenyi 2020 programban 4,4 milliárd forintból megvalósuló projekt célja legalább 3200 egészségügyi hivatást választó tanuló bevonása az ösztöndíjprogramba.

Az érdeklődők az aktuális pályázati információkat a projekt honlapján a https://apololeszek.aeek.hu/osztondijprogram linken érhetik el. Pályázatot 2020.02.18-tól 2020.03.31-ig lehet benyújtani.

Eddig 5 ösztöndíjas pályázati ciklus (6 meghirdetés) zárult le, melynek eredményeképpen 3117 tanulóval összesen 3697 szerződés jött létre, és eddig mintegy 1085 millió forintnyi ösztöndíjat folyósított a projekt. A már végzett ösztöndíjasok közül igazoltan 785 fő már elhelyezkedett és a megszerzett szakképesítésének megfelelő munkakörben dolgozik, valamely hazai közfinanszírozott egészségügyi szolgáltatónál.

További információk a https://apololeszek.aeek.hu/ oldalon érhetőek el.

Páva Hanna, az ÁEEK főigazgató-helyettese a témában tartott keddi, budapesti sajtótájékoztatón elmondta, a pályázat célja, hogy minél többen válasszák az ápolói szakmát, és tanulmányaikhoz támogatást is kapjanak. A támogatás egyik feltétele, hogy a fiataloknak a szakképesítés megszerzését követően hat hónapon belül el kell helyezkedniük, továbbá, hogy legalább annyi ideig kell megszerzett végzettségüknek megfelelő munkakörben dolgozniuk valamely hazai közfinanszírozott szolgáltatónál, amennyi ideig az ösztöndíjat kapták.

Páva Hanna kitért arra, hogy a 4,4 milliárd forintból megvalósuló program másik lényeges eleme a mentorképzés. Ők segítik a fiatalokat tanulmányaik alatt és abban, hogy megfelelő munkakörben helyezkedjenek el.

Emlékeztetett: a 2017. június 1-jén a Széchenyi 2020 program keretén belül elindított programba 3200 egészségügyi hivatást választó tanulót szeretnének bevonni. Az eddigi öt ösztöndíjas pályázati ciklus alatt 3117 tanulóval 3697 szerződést kötöttek, és 1,085 milliárd forintnyi ösztöndíjat folyósítottak. A végzett ösztöndíjasok közül 785-en már elhelyezkedtek.

Csiki Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyi fejlesztésekért felelős helyettes államtitkára arról beszélt, hogy érdemes a pályakezdő ápolókat segíteni, és a program lezárulta után érdemes folytatni  az ösztöndíjrendszert akár kormányzati forrásból is.

Mint mondta: az egészségügyi humánerőforrás-stratégiának csak egyik eleme az ösztöndíjrendszer, hiszen hasonlóan fontos a szakdolgozói béremelési program és a lakhatási feltételeket javító nővérszálló-építési és -felújítási program.

Viziné Molnár Anna, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara képviseletében azt mondta, hogy a szervezet a kezdetektől üdvözölte a pályázati program indulását, hiszen fontos az ápolói utánpótlás megoldása. Remélik, a kormány megtalálja a támogatás további formáját.

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink