2024. április. 16., kedd - Csongor.
hirdetés

Alig van olyan uniós ország, ahol olyan alacsony a várható élettartam, mint nálunk

A magyarok 20 százaléka 65 éves vagy annál idősebb, 439 ezren már a 80., 65 ezren pedig a 90. életévüket is betöltötték, viszont alig van olyan európai ország, ahol olyan alacsony lenne a várható élettartam, mint nálunk, írja a Qubit.

Míg a 90-es évek elején még csak a fiatalok negyedének volt az első kapcsolata házasságon kívüli, ma már alig van olyan fiatal (mindössze 6 százalék), aki rögtön az első együttéléshez beleugrik egy házasságba – derül ki a 2009 óta ötödik alkalommal kiadott Demográfiai Portré 2021 – Jelentés a magyar népesség helyzetéről című kötetből, amit Monostori Judit, Őri Péter és Spéder Zsolt, a KSH Népességtudományi Kutatóintézetének munkatársai szerkesztettek. A jelentés az adott kérdéskörben elérhető legfrissebb adatok alapján mutatja be a párkapcsolat, a házasságkötés, a válás, a szülés, a családpolitika, a népesség egészségi állapota, a halál, a nemzetközi és belföldi vándorlás, a népességszerkezet, az öregedés és a jövőbeli népesedési kilátások magyarországi helyzetét az Európai Unió vagy más külföldi országokkal összevetve.

A magyarok 20 százaléka (1 millió 942 ezer ember) 65 éves vagy annál idősebb, 439 ezren már a 80., 65 ezren pedig a 90. életévüket is betöltötték, viszont alig van olyan európai ország, ahol olyan alacsony lenne a várható élettartam, mint nálunk: a 65. évüket betöltő férfiak átlagosan további 14,6, míg a nők 18,5 életévre számíthattak 2018-ban, míg az EU átlagában a férfiak 18,1, a nők 21,6 évig éltek még a 65. születésnapjuk után. 

A magyarok egészségi állapota kifejezetten rossz: a 15 éves és annál idősebb magyarok csaknem felének van krónikus betegsége vagy valamilyen egészséggel kapcsolatos problémája. Az egészségben várható életévek száma az elmúlt évtizedben közel négy évvel emelkedett ugyan, de a társadalmi különbségek továbbra is jelentősek; a legalacsonyabb iskolázottságú nők 11, a férfiaknak 12 évvel kevesebb egészséges évre számíthatnak, mint a diplomával rendelkezők.

A teljes információt ITT olvashatja

 

(forrás: Qubit)
hirdetés

Könyveink