Amióta 1957-ben felfedezték a Q10 koenzimet (CoQ10), sok információ derült ki róla, amelyek közül a legfontosabb, hogy nélkülözhetetlen a sejtek energiatermeléséhez. Erős antioxidáns és immunerősítő, amely számos kórkép és krónikus betegség megelőzésében játszik fontos szerepet.
Elhízott, policisztás ovárium szindrómás nőbetegeknél a liraglutid-kezelés kedvezően hat a testtömegre, az androgenicitásra és a kardiometabolikus paraméterekre is,- derült ki egy placebo-kontrollált vizsgálatból.
15-20 éve még egészségrendeléseket képzeltem. Ma már nem vagyok ilyen naiv – nyilatkozta lapunknak dr. Bajnok László, a PTE I. Sz. Belgyógyászati Klinika, Endokrinológiai és Anyagcsere Tanszékének vezetője.
A metabolikus szindróma megértéséhez induljunk ki a diagnózisban szereplő szavak jelentéséből. Metabolikus azt jelenti: anyagcserével kapcsolatos. A görög eredetű „metabolé” változás szóból ered, amely a „meta” (át) és a „balló” (dob) szó összetételéből áll. A metabolizmus az élő szervezetek tápanyagfelvevő: átalakító és lebontó folyamatainak összességét jelenti. A felépítő folyamatok az anabolizmus, a lebontó a katabolizmus.
A metabolikus szindróma számos, önmagában is jelentős cardiovascularis kockázati tényező összegsége. Ezek közül a dyslipidaemia és a szénhidrát-anyagcsere különböző zavarai mind hozzájárulhatnak a hypertonia kialakulásához. Metabolikus szindrómában a hypertonia kezelése holisztikus szemléletet igényel, mivel a vérnyomáscsökkentésen túlmenően a kísérő metabolikus rendellenességek rendezése is szükséges, a cardiovascularis rizikó minél szélesebb körű csökkentése miatt.
A világon 537 millió felnőtt (20–79 éves) él cukorbetegségben. Ez a szám az előrejelzések szerint 2030-ra 643 millióra, 2045-re pedig 783 millióra emelkedik. A cukorbetegség 6,7 millió halálesetért volt felelős 2021-ben. Cukorbetegség miatt 5 másodpercenként hal meg egy beteg. A cukorbetegség ekkor legalább 966 milliárd dollárnyi egészségügyi kiadást okozott – ez 316%-os növekedés az elmúlt 15 évben.
A metformin már száz éve ismert hatóanyag, mely a 2-es típusú diabétesz gyógyszeres kezelésének nélkülözhetetlen szereplője. Antihiperglikémiás hatásán felül számos egyéb pozitív tulajdonsággal bír. Elterjedtsége indokolja, hogy szakdolgozóink is tisztában legyenek a metforminnal kapcsolatos ismeretekkel, jelen dolgozat a mindennapi teendőkre koncentrálva a számukra készült.
A metformin eredetileg a biguanidok hatástani csoportjába tartozó orális antidiabetikum. Az irodalom sokáig használta ennek a hatástani csoportnak a nevét, azonban az idetartozó buformin és fenformin kivonása után gyakorlatilag csak a metformin maradt egyedüli képviselőként az eredeti csoportból, ezért az irodalomból fokozatosan eltűnt a biguanidok hatástanicsoport-megnevezés.
A cukorbetegség mint a modern kor civilizációs betegsége a világ egyre több országában válik fontos népegészségügyi problémává. A Nemzetközi Diabétesztársaság adatai alapján 2021-ben világszerte 537 millió cukorbeteg felnőtt (20–79 éves korosztály) élt, számuk várhatóan 2030-ra 643 millióra, 2045-re 783 millióra fog növekedni (1).
A 2-es típusú diabétesz előfordulása jelentős növekedést mutat Európában. 2000 óta az ismert cukorbetegek száma megháromszorozódott, számukat 2021-ben 61 millió főre tették, a fel nem ismert esetek számát további 20 millióra becsülték, ez az európai lakosság 10%-a. A betegség ellátására fordított költséget 189 milliárd dollárra becsülik évente.
Ha egyetlen egészséges növényi olajat kellene megnevezni, a többség valószínűleg az olívaolajat említené. De mitől különleges – ha egyáltalán az – az olívaolaj?