A sürgősségi ellátás ideje alatt országosan nem indokolt gyógyszertári ügyelet fenntartása, össze kell hangolni az ügyeleti kijelölés időtartamát – mondta az InfoRádióban a Magyar Gyógyszerészi Kamara elnöke.
Harmadik alkalommal rendezték meg a Svájci-Magyar Kereskedelmi Kamara szervezésében a Svájci-Magyar Egészségügyi Fórumot. Az idei esemény középpontjában a népegészségügy fejlesztése és az innováció voltak.
Két éven belül Magyarországon is be kell vezetni AI Act keretrendszert, és erre szabályozást is létre kell hozni, mondta Bidló Judit az Economx szerint.
Útjára indult a Mellrák Koalíció, amely civil szervezetek, érdekvédelmi csoportok és akadémiai intézmények összefogásával jött létre a mellrák elleni küzdelem erősítésére.
November 11-15. között világszerte az alultápláltság negatív hatásaira kívánják ráirányítani a betegek, az egészségügyi szakemberek és a politikai döntéshozók figyelmét.
Van az alapellátásnak van olyan szegmense, amelyet egyelőre nem sikerül megfelelően díjazni, holott a demográfiai változások és az ellátórendszer átalakítása nyomán egyre nagyobb teher nehezedik rá.