hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

Egy hónapja működik a Távszem

A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének (MVGYOSZ) székházában kialakított helyiségben több turnusban tizenhárman biztosítják az állandó szolgáltatást, írja a Magyar Hírlap.

A projekten három éve kezdtek el dolgozni, a cél az volt, hogy könnyebbé tegyék annak a közel százezer embernek az életét, akik a látásban akadályozottak. A KSH adatai szerint ugyanis legutóbb 82 ezren vallották magukat látássérültnek, közülük tízezren teljesen vaknak. A Távszem szolgáltatás nyilvános tesztidőszaka július 16-án egy sajtótájékoztató keretében indult el, a projekt a vak és gyengénlátó emberek mobiltelefonjának kameráját használva segít a felhasználóknak. A vonal túlsó végén ülő operátor a nem látó ember készülékének segítségével nyújthat támogatást a legkülönbözőbb élethelyzetekben. Európában nincs hasonló szolgáltatás.

A projektre 469 millió forintot költöttek, amelynek hetven százaléka uniós, a fennmaradó rész állami támogatás. A pályázat még az év végéig fut, addig javíthatunk a felmerülő esetleges hibákon a pályázati keretből – világít rá Nagyné Berke Mónika, a Távszem szakmai vezetője arra, miért használják a nyilvános tesztidőszak kifejezést, noha a szolgáltatás valójában élesben fut. A költségek harmadát a különböző eszközökre (okostelefonok, laptopok, számítógépek) fordították. A projekt keretében nyolcszáz okostelefont osztottak ki tagegyesületeik javaslatai alapján, a taglétszámok arányában.

A szolgáltatás használata egyszerű: ha valaki tagja a szövetség valamelyik tagegyesületének, csupán a Távszem.hu oldalon kell regisztrálnia. Azoknak, akik nem tagok, igazolniuk kell egészségi állapotukat, ám ez sem vesz igénybe sok időt. Eddig hatszázan regisztráltak, naponta húsz–harminc új nyilvántartásba vételi kérelem fut be.

S hogy mire használják a Távszemet nem látó embertársaink? Fazekas Eszter operátor szerint a legkülönbözőbb, a látóknak természetesnek tűnő esetekben kérik a segítségüket. Mindennapos, hogy hivatalos levelet vagy postai értesítőt olvastatnak fel az operátorokkal. A jót nagyon könnyű megszokni, míg régen mindent meg kellett oldanunk valahogy – fogalmaz Nagyné Berke Mónika arra utalva, hogy ők is a Távszem segítségével rendszerezték otthonukban a régóta felgyülemlett, „síkírásos” dokumentumokat, így nem rokonaikat kellett erre megkérniük. Sőt, Mónika keresett már húst is a mélyhűtőben a Távszemmel, írja a lap.

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!