hirdetés
2017. szeptember. 22., péntek - Móric.
hirdetés

E-recept: csak az orvos kezelheti

Az asszisztensek legfeljebb előkészíthetik a rendelést, de kizárólag az orvosok küldhetik az e-térbe a receptet, írja a PharmaOnline.

hirdetés

A bátrak már szeptembertől regisztrálhatnak az e-recept modulba, novembertől azonban orvosoknak és gyógyszerészeknek kötelező a belépés, olvasható a PharmaOnline-on.

Az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) moduljai közül elsőként, november elsejétől kötelezően bevezetik az e-receptet, ami szinte új alapokra helyezi a gyógyszerészek munkáját. Nem véletlen, hogy a Budapesten e témában hétfő délután megtartott fórumon legalább ezer patikus vett részt.

A résztvevők azt is megtudhatták, hogy a több hónapja zajló pilotban, amelyben 11 kórház közel 40 patika, s több mint 30 háziorvos vett részt, összesen 400 ezer recepttel vizsgáztatták a rendszert. Elsősorban arra voltak kíváncsiak, hogy szóról-szóra megegyezik-e a papír alapú, illetve az immár „felhőben” található e-recept tartalma. Egyetlen egy eltérést sem találtak – jelentette be Szabó Bálint, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) e témáért felelős főosztályvezetője, akitől egyébként azt is megtudták a résztvevők, hogy az ÁEEK 90 ezer e-személyi leolvasót vásárolt a patikáknak.

A rendszer használatához e-személyire van szükségük a kórházi és háziorvosoknak, a gyógyszerészeknek valamint a gyógyszerkiadásra jogosult gyógyszertári szakasszisztenseknek. A kormányhivatalokkal történt tárgyalás eredményeként több helyen külön ügyintézési „folyosót” biztosítanak a fent felsoroltaknak annak érdekében, hogy az e-személyi hiánya ne hátráltathassa az e-receptes modul indulását. Más kérdés, hogy az orvosok meglehetősen nehezen mozdulnak, miközben a fórumon az is elhangzott: az egyik kormányhivatalban – mivel a bejelentkezett patikusnak még nem járt le a hagyományos személyi igazolványa – azt a felvilágosítást adták, hogy ilyen esetben nyolcezer forintot kell fizetni az e-személyiért. Ezt a Magyar Gyógyszerészi Kamara (MGYK) elnöke, Hankó Zoltán cáfolta. Nincs azonban mindenkinek szüksége e-személyire, a kormányablakos ügyintézők, illetve azok a külföldi állampolgárságú orvosok, akik nálunk rendelnek, OTP tokennel léphetnek be a rendszerbe.

Az orvosok által használt receptíró felületek Szabó Bálint szerint gyakorlatilag változatlanok, a doktorok a felírt receptet rögzítik az elektronikus térbe, de papíralapon is kinyomtatják. A jelenlegi gyakorlattal szemben fontos változás, hogy az asszisztensek legfeljebb előkészíthetik a gyógyszer rendelését, de kizárólag az orvosok küldhetik az e-térbe a receptet! Szabó Bálint óvatosan fogalmazott azzal kapcsolatban, hogy a jelenlegi papír alapú receptek meddig maradnak használatban. Szerinte ez attól függ, hogy az érintetteknek – s ezen belül is elsősorban a lakosságnak – mennyire sikerül átállnia az új rendszerre. A jelenlegi tervek szerint 2019-től egy úgynevezett felírási igazolás lépne a helyébe, amely egy A/4-es méretű lap, ezen az összes rendelt gyógyszer felsorolható. Ez azonban még a jövő zenéje.

(forrás: PharmaOnline )
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!