hirdetés
2021. szeptember. 26., vasárnap - Jusztina.

Alzheimer-kór előrejelzése telefonbeszélgetések gépi elemzésével

A McCann Healthcare Worldwide Japan Inc. egy olyan prediktív diagnosztikai modellt dolgozott ki, amely gépi tanulásos módszerrel a telefonbeszélgetések során elhangzott szöveg alapján képes megjósolni az Alzheimer-kór preklinikai jelenlétének kockázatát (prodromális fázis).

A PLOS ONE folyóiratban megjelent cikk szerint a kutatók mesterséges intelligenciát alkalmaztak a platform kidolgozásánál, melynek elődje a Japánban már működő korábbi rendszer, a TICS-J névre keresztelt, kognitív státuszt felmérő telefonos interjú volt, ám ezt még élő ember működtette a vonal másik végén.

Az új predikciós modell már nem alkalmaz emberi erőforrást, kizárólag számítógép dolgozza fel a hangfájlt, és több matematikai statisztikai módszer együttes alkalmazásával állapítja meg a neurodegeneratív betegség kockázatát.

Az elsősorban a lassú, töredezett beszédre figyelő új program által adott eredményeket a kutatók a TICS-J korábbi diagnózisaival összehasonlítva azt tapasztalták, hogy a program vagy ugyanúgy vagy jobban jósolt, és egyáltalán nem adott fals pozitív eredményeket.

Forrás: Akihiro Shimoda et al, Dementia risks identified by vocal features via telephone conversations: A novel machine learning prediction model, PLOS ONE (2021).

Forrás: 123rf-archív
Forrás: 123rf-archív

(forrás: MedicalOnline)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés