hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

Ismét lesz Psychart 24 művészeti maraton

Antistigmaprogram

Tizedik alkalommal rendezik meg a Psychart 24 művészeti maratont, amelyen pszichoszociális betegségekkel élő és egészséges emberek alkothatnak együtt 24 órán keresztül, hangzott el vasárnap az M1 aktuális csatornán.

Kovács Emese, a Psychart 24 szervezőbizottságának elnöke elmondta, 2009-ben nyitottak egy galériát, amelyben pszichoszociális betegségekkel élők alkotásait mutatták be; 2010-ben rendezték meg először próbaképpen, majd évről évre újra a művészeti maratont. Pénteken déltől várják az érdeklődőket Budapesten a Semmelweis Egyetem Tűzoltó utcai épületében, valamint a Debreceni Egyetemen, a rendezők minden szükséges eszközt biztosítanak, az elkészült alkotásokból pedig kiállítást rendeznek majd.

A betegek részt vesznek a galéria működtetésében, valamint a program szervezésében és lebonyolításában is, ami erőt és önbizalmat ad nekik.

Simon Lajos pszichiáter kiemelte, a művészeti maraton egyfajta "antistigmaprogram" az előítéletek leküzdésére. A mentális betegségek jellegzetessége ugyanis, hogy a beteg magába fordul, megszűnnek az emberi kapcsolatai, izolálódik, és ha terápia után próbál visszatérni a társadalomba, nagyon sok előítélettel találkozik.

(forrás: MTI)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés