hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Velkey György praxisközösségekről, várólistákról, ágazati irányításról

Az elmúlt kormányzati ciklusban három-négy  minisztériumból kapták az utasításokat, most az, hogy egy helyen tudják intézni a dolgokat, várhatóan átláthatóbbá teszi a működést, vélekedett Velkey György az Index Kibeszélő című műsorában.

Praxisközösségekre épülő új alapellátási rendszer kialakításán dolgoznak a szakemberek, egyebek mellett erről is beszélt Velkey György, a Magyar Kórházszövetség elnöke az Index Kibeszélő című műsorában.

„Ez egy sajátos, új helyzet, amit mi is most szemlélünk, és várjuk az ezzel kapcsolatos rutinok kialakulását” – mondta azzal kapcsolatban, milyen változásokat hozhat az, hogy az egészségügy az új kormányzati struktúrában a Belügyminisztériumhoz tartozik.

Volt már ilyen valamikor nagyon régen, és az egyébként a magyar egészségügynek pont egy nagyon szép időszaka volt, amikor a trianoni békekötés után az egészségügyet újjászervezték, tehát ebben a struktúrában is lehet nagyon pozitívan dolgozni. A mi szempontunkból az most nagyon előnyös, hogy koncentráltabb lesz az egészségügy irányítása – vélekedett Velkey György, hozzátéve: az elmúlt kormányzati ciklusban három-négy  minisztériumból kapták az utasításokat, most az, hogy egy helyen tudják intézni a dolgokat, várhatóan átláthatóbbá teszi a működést. 

A magyar egészségügy fontos része az alapellátás, amelynek megerősítése ismét napirenden van. A szakember úgy fogalmazott: az alapellátás végvári vitézi munkát végez évtizedek óta. Ebben a 90-es évek elején, a praxisok kialakításakor volt egy nagy átalakítás, amely még nem fejeződött be.

Voltak tervek, és elindultak kisebb-nagyobb reformok, de a rendszer kimerült ebben a formájában. Most van egy praxisközösségekre, illetve közös praxisokra épülő kialakított tervezet, ezt a háziorvosokkal egyeztetve tovább kell finomítani – mondta a szakmai szervezet elnöke.

A kórházi várólistákról szólva elmondta: a kórházakban az elmúlt időszakban elmaradtak, elhalasztódtak beavatkozások a járvány miatt. „A várólisták is valamelyest rosszabbak lettek, illetve sokan a járványtól való félelmükben nem végezték el a szükséges kivizsgálásokat. Emiatt most pluszmunkára volna szükség. Ezzel szemben a rendszer pillanatnyi működése még nem éri el a járvány előtti időszakot.”

A hálapénzre, a magán- és közfinanszírozott ellátásra és az átszervezésekre is kitérő videót ITT tekintheti meg.

(forrás: index.hu)
hirdetés

Könyveink