2024. április. 19., péntek - Emma.

Szlávik: A fertőzöttek többsége nem kerülte a rendezvényeket

Felszálló ágában van a járvány – mondta Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház főorvosa a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Az elmúlt napokban folyamatosan kétezer fölött volt a fertőzöttek száma, illetve az elhalálozások száma is megugrott, negyven és hatvan körül ingadozott a koronavírusban elhunytak száma is.

Továbbra is az egyéni felelősség a legfontosabb, az, hogy betartsuk az előírásokat, kerüljük a zárt, zsúfolt helyeket, tömegben viseljünk maszkot – mondta a hirado.hu szerint Szlávik János infektológus, a Dél-pesti Centrumkórház főigazgatója a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Hozzátette, ez azért is fontos, mert a tapasztalat azt mutatja, a megfertőződött emberek nagy többsége nem kerülte a nagy rendezvényeket, megbetegedése előtt zsúfolt helyen tartózkodott.

Elmondta, az újfajta kezelési módokat, mint a remdesivir alkalmazását is klinikai körülmények között kell végezni. Hozzátette, az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a megfelelő módon, a megfelelő időben alkalmazva ezek a készítmények hasznosak lehetnek a betegek kezelésében, mihamarabbi felépülésében. Ez azért is számít óriási előrelepésnek mert sajnos még más megoldás, gyógymód, készítmény nincs a koronavírus ellen.

(forrás: hirado.hu/Kossuth Rádió)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés