2021. december. 06., hétfő - Miklós.
hirdetés
hirdetés

Szlávik: Lehet, hogy csak jövőre tetőzik a második hullám

November-decemberben, de akár jövőre is lehet a koronavírus-járvány második hullámának tetőzése, mondta az ATV-ben.

Szlávik János, a Dél-Pesti Centrumkórház infektológus főorvosa az ATV Start című műsorában hangsúlyozta, senki nem tudhatja biztosan, mikor lesz a tetőzés. A szakember a beszélgetésben elmondta: a koronavírus-fertőzés gyógyszeres kezelésével nem állunk túl jól, de jövő hónapban már három oltóanyag lesz ideiglenes engedéllyel forgalomban világszerte.

Azzal kapcsolatban, hogy a WHO szerint a remdesivir hatóanyagú gyógyszerek nem hatékonyak a koronavírus tüneteinek enyhítésében, Szlávik azt mondta: úgy tűnik, a WHO elkapkodta egy kicsit a véleményét. Az eddigi tapasztalatok alapján úgy látja, van helye a koronavírus-tünetek kezelésében. De ha a nemzetközi tudományos közösség azt állapítja meg, hogy ez nincs így, kivezetik.

Ami az influenzajárvány és a koronavírus-járvány kölcsönhatását illeti, elmondta: nem gyakran, de előfordult, hogy egy betegben mindkét vírus okozott megbetegedést, ami sokkal súlyosabb lefolyású betegséghez vezetett, így megkétszereződött a megbetegedettek körében a halálozási arány.

Szlávik János kijelentette azt is: Magyarország nem kerül abba a helyzetbe, hogy az egészségügy ne bírjon a koronavírus-járvánnyal.​

(forrás: ATV)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Átlagemberként egyelőre továbbra is azt tehetjük mint eddig: ne hagyjuk terjedni (maszk, közösségi rendezvények kerülése, légzési és kézhigiénia, stb.), éljünk az oltás lehetőségével és figyeljünk oda az aktuális intézkedésekre.

Több kutatás igazolta, hogy a magasabb férfiak rövidebb életre számíthatnak, mint alacsonyabb társaik, mégsem ez a legfontosabb tényező a várható élettartamnál.