2024. április. 18., csütörtök - Andrea, Ilma.

Szlávik: A fegyelmezetlenség miatt jöhetnek a szigorítások

Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház főorvosa az ATV-ben azt mondta, az őszi influenzaszezon közeledtével újabb korlátozások kellenek.

Szlávik János szerint fegyelmezetlenek az emberek, ezért emelkedik a fertőzöttek száma ilyen ütemben. A járványügyi hatóságok javaslatot tehetnek szigorításra, amit majd a kormánynak kell életbe léptetni, a főorvos elképzelhetőnek tartja, hogy lesznek szigorítások. Ennek kapcsán viszont azt is elmondta, hogy olyan intézkedéseket nem lehet hozni, mint tavasszal.

Az orvos arra is felhívta a figyelmet, hogy ősszel megnő a légúti megbetegedések aránya, és nagyon nehéz lesz eldönteni, hogy egy náthás gyerek koronavírus vagy banális légúti fertőzése van. Komolyabban kell venni az influenza elleni oltásokat, ilyen esetben az orvosok számára könnyebb lesz diagnosztizálni magas lázzal, köhögéssel járó tüneteket.

Szlávik nem szeret hullámról beszélni, hiszen most a járvány a második fázisban van: az első volt a felkészülés, a második a lassítás, a harmadik fázis pedig a vírus legyőzése lesz.

Szlávik János szerint komolyan kell venni a koronavírus járványt, talán ez a második hullám rá fogja venni az embereket arra, hogy a vírus veszélyes, jelen van, és ha lesz védőoltás, mindenkinek be kell oltani magát.

(forrás: ATV)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés