hirdetés
2022. december. 03., szombat - Ferenc, Olívia.
hirdetés

Svéd Tamás: Már látványosan romlik a hozzáférhetőség

Emberek halnak meg, akiket egyébként megmenthettünk volna – mondta a Szabad Európának Svéd Tamás, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) titkára.

Annak ellenére hogy az egészségügy egy darázsfészek, most már muszáj hozzányúlni, különben a közellátás romlása folytatódik, és a folyamat csak gyorsulni fog – fogalmazott a Szabad Európának a MOK titkára, aki szerint az egészségügyi közellátás lefelé tart, és az összeomlása komoly károkat okozna mindenkinek.

Az egészségügy összeomlása nem egy konkrét időpont, egy egyik pillanatról a másikra bekövetkező esemény, hanem a szolgáltatások színvonalának drasztikus csökkenése, nehézkesebb elérhetősége – magyarázta Svéd Tamás.

Amikor a betegek késve jutnak ellátáshoz, emiatt állapotuk jelentősen romlik, adott esetben pedig emberek halnak meg az ellátás késlekedése miatt olyan betegségekben, amelyek egyébként gyógyíthatók egy hatékonyan működő egészségügyi rendszerben – tette hozzá.

Ez bizonyos szempontból ebben a pillanatban is így van. Emberek halnak meg, akiket egyébként megmenthettünk volna. A megelőzhető halálok miatti halálozási statisztikákban Magyarország sajnos kifejezetten rosszul teljesít – fogalmazott.

Ezt a trendet kellene megfordítani, és eljutni oda, hogy az egészségben töltött életévek száma növekedjen – tette hozzá.

Svéd Tamás is úgy látja, hogy határozottan gyakrabban állnak le kórházi osztályok és szakrendelések, mint a korábbi években, hatékonyságában és minőségében is romlik az ellátás, amelynek fő oka mostanra a szakemberhiány, azon belül a szakdolgozók további elvándorlása.

(forrás: Szabad Európa)
hirdetés
hirdetés

Könyveink