hirdetés
2024. április. 19., péntek - Emma.

Rétvári a háziorvosok finanszírozásáról

A kormány 2010-hez képest 76 százalékkal több forrást biztosít a háziorvosok és a házi gyermekorvosok támogatására, közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára egy írásbeli kérdésre válaszolva.

Rétvári Bence az Országgyűlés honlapján olvasható dokumentumban Hohn Krisztina (LMP) azt firtató kérdésére válaszolt, hogy tervezi-e a kormány a háziorvosi praxisnormatíva emelését. Az államtitkár keddi keltezésű levelében azt írta: a háziorvosok 2015 és 2018 között minden évben havi plusz 130 ezer forintos többletet kaptak, és 2018-ra havi 520 ezer forinttal emelkedett a háziorvosok rezsitámogatása. Míg 2010-ben egy háziorvosi praxis átlagos havi bevétele 867 ezer forint, 2019 első félévében 1,6 millió forint volt.

Rétvári Bence kitért arra, hogy a kormány támogatást nyújt a háziorvosi praxis megvásárlásához, valamint letelepedési támogatással is segíti a házi- és a fogorvosokat. Idén ezekre a pályázatokra 1,25 milliárd forint van.  Az államtitkár közölte, a letelepedési és a praxisjog-vásárlási pályázatokra 2014 és 2019 első féléve között 5,6 milliárd forintot fordítottak. A pályázatok eredményeként 675 ezer ember háziorvosi és 247 ezer ember fogorvosi ellátását biztosították.

Hangsúlyozta, Magyarországon ellátatlan alapellátási körzet nincs, a betöltetlen körzetben élők ellátását helyettesítéssel oldják meg. Rétvári azt írta, a Magyar falu program keretében 11 milliárd forintot biztosítanak a kistelepülések háziorvosi praxisainak fejlesztésére, és idén indult a Három generációval az egészségért című, az alapellátás fejlesztését, valamint a prevenciót ösztönző 5,8 milliárd forintos program.

 

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink