hirdetés
2024. április. 19., péntek - Emma.

Rendszerben kezelnék az ügyeleti ellátást

Augusztus elsejétől mind a felnőtt, mind a gyermek alapellátási ügyelet az OMSZ felügyelete mellett a Klinikai Központ területén valósul meg, írja a Dehír.

A felnőtt alapellátási ügyeletet a Sürgősségi Klinika épületében indítják el, a gyermekeket pedig a Gyermekgyógyászati Klinika épületében látják el. – Ez az együttműködés sikerre van ítélve, ugyanis az elmúlt években az OMSZ-szal és a város vezetésével történő közös munkánk is sikeres volt. E siker lehet az alapja a jövőbeli együttműködésnek is – jelentette ki Szabó Zoltán, a Debreceni Klinikai Központ elnöke.

Széles Diána alpolgármester kiemelte, három ügyeletről van szó, a fogászati és a gyermekügyelet a lakosságot érintő szempontból nem fog változni, hiszen ugyanott és ugyanakkor várják a sürgős ellátást igénylő betegeket. A felnőtt ügyelet azonban átkerül a Szent Anna utcából a Sürgősségi Klinika épületébe. Erre ezért van szükség, mert Debrecenben az egyetemmel közösen a város a legfontosabb modellt kialakította. A Debreceni Alapellátási és Egészségfejlesztési Intézettel közösen a teljes alapellátásról az egyetem gondoskodik, az OMSZ augusztus elsejétől lép be a rendszerbe.

– Hajdú-Bihar megyében egységes rendszerben kezelnék az összes ügyeleti ellátást. Sok kisebb település kérte, hogy Debrecen vegye át az ügyeleti ellátást, mert nem tudják megoldani a költségvetésükből – magyarázta Széles Diána. Hozzátette, egy telefonszámot kell már a megyében és Debrecenben a betegeknek hívni, tehát a cívisvárosban is megváltozik az ügyeleti telefonszám.

Ezentúl az +36 52 506 303-as számot kell majd tárcsázni.

A központi OMSZ diszpécserszolgálat elvégzi az elsődleges betegtájékoztatást. A rendszer, amit most Debrecenben kialakítanak, pilot projekt. Pápai György, az OMSZ orvos igazgatója elmondta, az új mobil sürgősségi ellátó egységből 22 teljesít majd szolgálatot megyeszerte.

(forrás: Dehir.hu)

cimkék

hirdetés

Könyveink