hirdetés

Petesejt-import

Mivel Magyarországon nagyon nehéz legálisan petesejthez jutni, a meddő nők a környező országokban keresnek donort, írja az Abcúg.

A törvények szerint két módon lehet legálisan petesejthez jutni Magyarországon, aminek alapfeltétele, hogy a petesejtért tilos pénzt kérni, mert az szervkereskedelemnek számít. Az egyik mód szerint petesejtet csak az adományozhat, aki még 35 év alatti, szült már legalább egy gyereket és rokona annak, akinek a petesejtjét adja. A szabályozásban a rokoni kapcsolatra azért van szükség, mert a törvényalkotók azt feltételezik, hogy egy családtag nem fog pénzt kérni a donációért.

Ezen kívül lehet anonim módon is petesejtet felajánlani, de pénzt kérni ugyanúgy nem megengedett, márpedig a petesejt leszívása nem egy kis műtét, ezért senki sem vállalkozik rá szívesen. Ilyen donor gyakorlatilag nem létezik.

Azoknak a nőknek, akiknek nincs megfelelő rokonuk két választási lehetőségük maradt: feketén szereznek petesejtet vagy kimennek külföldre, ahol legálisan fizethetnek a donornak. Ha feketén akarunk petesejthez jutni, akkor az interneten kis keresgélés után lehet találni olyan fórumokat, ahol huszonéves nők ajánlgatják több százezer forintért vagy akár egymillióért a petesejtjeiket. Néhány magánklinikáról pedig a reményvesztett nőket Csehországba vagy Szlovákiába küldik, hogy ott legálisan választhassanak egy hosszú listáról egy jól ellenőrzött donort. Rengetegen választják ezt az utat, pedig csak néhány magánklinika orvosa ajánlja ezt a megoldást, a meddő nők mégis százával érkeznek ezekre a klinikákra.

A Brnoban lévő Reprofit klinikán csak 2017-ben körülbelül 200 magyar nő fordult meg, ez a szám pedig az utóbbi években duplázódott meg. Az Abcúgnak nyilatkozó magyar főorvos szerint ennek az lehet az oka, hogy Magyarországon egyre növekvő az igény a kései gyerekvállalásra.

A cseh törvények megengedik, hogy a jelentkező donoroknak kártérítést fizessenek. A donorért és az ellátásért a páciens fizet, aminek összege 4700 euró, vagyis nagyjából másfél millió forint. Mivel a műtét hosszú felkészülést igényel a donornak, ezért a cseh klinika is fizet nagyjából 300 ezer forint kártérítést, hogy fedezzék az utazás vagy a munkából való kimaradás költségeit.

(forrás: abcug.hu)

Könyveink

  • learn more Pszichoanalitikus terápia – Kutatás

    A pszichoszomatikus gyógyászat, csakúgy mint a pszichiátria, elképzelhetetlen pszichoanalízis nélkül. A pszichoanalízis több mint...

  • learn more A csodálatos csecsemő - Pszichoanalízis és határterületei

    Pető Katalin gazdag szakmai tapasztalatait összegzi most közreadott tizennyolc tanulmányában...

  • learn more Patikai emlékek. Kerámiaedények

    A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum gyógyszerésztörténeti szakgyűjteményei közül nem csupán számbeli nagyságával, és szakmailag...

  • learn more Sorsdöntő génjeink

    Az USA-ban már nagy sikert aratott könyv Európában először magyarul jelent meg. A szerző a könyvében leírja, hogy milyen előnyökkel jár, ha valaki...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more Marketing pirula recept nélkül

    A könyv az egészségügy speciális, de sokakat érintő területét vizsgálja, és az elméletet egyben konkrét gyakorlati példákkal...

  • learn more Élettörténetek a pszichoterápiában

    A pszichoanalízisről  egy kliens megjegyzése alapján a kezdetektől tudjuk, hogy beszélgető kúra. Mégis, fél évszázadon keresztül...

  • learn more Útmutató a SCID-5-CV használatához

    Nélkülözhetetlen segédlet a nemrégiben megjelent strukturált klinikai interjú (SCID-5-CV) alkalmazásához. Szakembereknek és leendő...

  • learn more Mi is emberek vagyunk

    A húsz interjút és egy szívinfarktus személyes történetét tartalmazó könyv orvosok nyilatkozatai alapján mutatja be a száz sebből vérző magyar...

  • learn more Általános ápolástan és gondozástan

    A kötet az elmúlt évtizedekben jelentős változáson átment ápoláselméleti feladatok mellett részletesen foglalkozik az egészséges...

  • learn more Pharmacology and dermatopharmacology of mouse ear inflammation

    A kísérletes gyulladások egéren témájú sorozatban megjelent legújabb, harmadik kötetben, a...

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more Az éghajlatváltozás hatásai az emberi szervezetre

    A klimatikus tényezők emberi szervezetre gyakorolt hatásainak eredményes vizsgálata komplex tevékenységet és...

  • learn more A bizalomtól a találkozásig - Ajkay Klára összegyűjtött írásai és előadásai

    Ajkay Klára klinikai pszichológus, pszichoanalitikus és pszichodráma...

  • learn more Pszichiátriai interjú a klinikai gyakorlatban (3. kiad.)

    A könyv a Magyarországon 2010-ben megjelent kiadvány bővített, aktualizált kiadása, ami Amerikában az...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more Diabeteses neuropathia

    A diabeteses neuropathiáról szóló, jelenleg rendelkezésre álló könyvek nagy része terjedelmes és nincs olyan zsebkönyv, mely a diabeteses...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more Recept nélkül kapható gyógyszerek

    Ez a könyv gyógyszerekhez nyújt segítséget, a recept nélkül kapható gyógyszerek a témája. A gyógyszerész ismeri a hatóanyagokat,...