hirdetés
hirdetés
2017. július. 27., csütörtök - Olga, Liliána.
hirdetés

Nem a szállítás volt a halál oka

A GOKI-ban meghalt kislány állapotát nem befolyásolta, hogy egy másik létesítménybe kellett őt átvinni CT-vizsgálatra, mondta a főigazgató.

hirdetés

Ofner Péter, a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet főigazgatója röviden beszámolva a 12 éves kislány kezeléséről elmondta: a gyerek súlyos szívfejlődési rendellenességgel született, az elmúlt években tíz alkalommal történt szívsebészeti beavatkozás élete megmentéséért, a műtétek egy részét Budapesten és Münchenben végezték. A kislány utolsó műtétjét Budapesten, a kardiológiai intézetben végezték. A gyerek igen súlyos keringési állapotban volt. A főigazgató elmondta, a műtét komplikált beavatkozás volt, a gyerek nem lett tőle jobban, a keringési elégtelenség fokozódott, így műszívkezelést kapott, lélegeztetni kellett. Az igen nagy vérzés miatt a mellkast nem zárták vissza.

A főigazgató eloszlatva a nyitott mellkassal kapcsolatos elképzeléseket hangsúlyozta, a "nyitott mellkas" egy orvosi terminológia, tehát nem arról van szó, hogy a betegnek nyitva van a mellkasa. Mint mondta, a bőrt összevarrják, azonban a további esetleges műtétek miatt a csontos vázrendszert nem kapcsolják össze. Mint mondta, a műtétet követő 16. napon a vérzés mellett idegrendszeri tünetek is jelentkeztek, ezért a neurológiai konzílium koponya CT-re rendelte a gyereket, amelyet a szomszédos Heim Pál Gyermekkórházban végeztek el. Sem a szállítás alatt, sem azt követően nem történt szövődmény – hangsúlyozta Ofner Péter, hozzátéve, a súlyos állapotban lévő betegek CT-be való eljuttatása rutin orvosi feladat, amelyre a kardiológiai intézet fel van készülve. A vizsgálat eredménye megállapította, hogy a kislány súlyos roncsoló agyvérzést kapott, amely miatt a műszívkezelést nem tudták folytatni. Abba kellett hagyni a véralvadásgátló-kezelést is, és ebben az állapotban a gyermek a saját keringésére nem tudott támaszkodni, június 29-én meghalt. A főigazgató kifejtette, a CT-vizsgálat abban segítette az orvosokat, hogy kiderült: a műszívkezelés sem fenntartható.

"Egy olyan zsákutcába kerültünk, amely végül is a gyermek halálát okozta", a kislányt keringéstámogató eszközökkel sem tudták életben tartani – mondta Ofner Péter. Hozzátette: a gyerek abban az esetben kerülhetett volna fel a szívtranszplantációs listára, ha stabilizálni tudták volna az állapotát műszívkezeléssel.

Az, hogy a kardiológiai intézetben van-e CT-berendezés vagy nincs, az a gyermek állapotát, sorsát nem befolyásolta. A kislány ellátása magas színvonalon történt. Megjegyezte: Budapesten több pavilon rendszerű kórház működik, ahol szintén meg kell oldani a betegek CT-vizsgálatra történő szállítását. Az intézet tíz éve egyedüliként foglalkozik a gyermekek szívtranszplantációval és szívfejlődési rendellenességeik kezelésével. Az adatok szerint az eddig elvégzett 41 gyermek szívátültetésből hat végződött halállal.

"Ezt a centrumot a szakma nagyon jó helyre helyezi Európában" – mondta a főigazgató, hozzátéve: méltatlannak érzi az intézetet ért támadást. Ofner Péter beszámolt arról, hogy idén az intézet rendelkezésére fog állni az az összeg, amelyből CT-berendezést tud vásárolni.

(forrás: MTI)
hirdetés

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Könyveink