hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Napi Zika

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vezetősége szerint „robbanásszerűen” terjed a zikavírus, ezért hétfőre sürgős független szakértői tanácskozást hívtak össze  - tudósít az MNO.

A tanácskozásnak azt kell eldöntenie, hogy ki kell-e hirdetni a nemzetközi egészségügyi szükségállapotot.

Margaret Chan, a WHO főigazgatója úgy nyilatkozott, hogy a vírus már több kezd lenni egyszerű fenyegetésnél. Még nincs bizonyíték arra, hogy a zikavírus felelős a brazíliai újszülöttek növekvő számú kóros kisfejűségéért, azonban „a veszély szintje rendkívül magas”. Jelezte azt is, hogy kapcsolat lehetséges a zika és a Guillain–Barre-tünetegyüttes között, amely átmeneti bénultságot okozhat, de ezt a kapcsolatot sem tudják még igazolni.

A sürgős szakértői tanács összehívásának egyik fő indoka – hívta fel a figyelmet Chan –, hogy biztosítsák: a tagállamok ne hozzanak nem helyénvaló intézkedéseket az utazás és kereskedelem korlátozására.

Az AP amerikai hírügynökség szerint az egyik oka annak, hogy az Egészségügyi Világszervezet ilyen gyorsan napirendre vette a zikavírus terjedésének vizsgálatát az, hogy a WHO-t súlyos bírálatok érték, amiért lassan reagált a 2013 végén kezdődött nyugat-afrikai ebolajárványra. Akkor közel ezer ember halt bele a betegségbe, mire a szervezet kihirdette a nemzetközi egészségügyi szükségállapotot, amit mintegy két hónapon át halogatott, politikai és gazdasági okokra hivatkozva – olvasható az mno.hu-n.

 

(forrás: MNO)
hirdetés

Könyveink