hirdetés
2022. július. 05., kedd - Emese, Sarolta.
hirdetés

Nagy Anikó: Közös munkával megállítható az eladósodás

Az Emmi egészségügyért felelős államtitkársága alá rendelt gazdálkodási és intézményfelügyeleti kabinet vizsgálja felül a kórházak gazdálkodását. A kapacitások és feladatok (földrajzi) területenként történő összehangolásával egy-két év alatt eljuthatunk oda, hogy szabályosan és hatékonyan gazdálkodjanak az intézmények – mondta a MedicalOnline-nak Nagy Anikó egészségügyért felelős államtitkár.

Szeptemberben hány kórház zár be Magyarországon?

Egy sem. Az elmúlt években is volt arra példa, hogy egyes kórházak költségvetési előirányzatai elfogytak szeptemberre, ám ahogyan tavaly, úgy idén is biztosítani kell valamennyi kórház működését és az ehhez szükséges technikai feltételeket. A kórházgazdálkodással azonban kiemelten foglalkozunk, ezért helyettes államtitkári szinten egy olyan gazdálkodási és intézményfelügyeleti kabinet alakult, amely kifejezetten az intézmények pénzügyi- és szabályozottsági felügyeletével foglalkozik, átfogóan és egyenként áttekintve ezeket a területeket, együttműködve a kórházakkal és a Pénzügyminisztérium munkatársaival is.

Mit remél ettől a folyamattól?

Szeretnénk erősíteni a szabályozottságot és annak ellenőrzését, láttatni és elfogadtatni mindenkivel, hogy az intézményeink szabályosan működnek; ugyanakkor ott, ahol ebben eltérést tapasztalunk, naprakészen korrigálni. A felügyelet célja a gazdálkodás hatékonyságának, eredményességének és teljesítmény-irányultságának fokozása, ami lehetővé teszi, hogy kiderüljön, mi az oka az intézmények eladósodásának, hiszen egyáltalán nem biztos, hogy az a kórház menedzsmentjének a hibája (Az interjú augusztus 3-án készült – A Szerk megjegyzése). Előfordulhat, hogy a feladat nem illeszkedik az adott intézmény lehetőségeihez, vagy túl sok a feladat, esetleg a lehetőségekhez képest túl sok a kötelezően ellátandó beteg. Ezért nemcsak a kórházakat, hanem egy-egy ellátási területet is vizsgálnunk kell, figyelembe véve a betegutakat is. Végső soron az intézmények közötti, területi kooperációra is törekszünk.

Nagy Anikó egészségügyért felelős államtitkár (Fotó: Manek Attila)
Nagy Anikó egészségügyért felelős államtitkár (Fotó: Manek Attila)

Ez elfogadható lesz a Pénzügyminisztérium számára is? Úgy tűnik, Varga Mihály miniszter szorosabb felügyeletet képzelt el.

Azt szeretnénk, ha a munkát közösen végeznénk el a kórházakkal oly módon, hogy a Pénzügyminisztériumnak is felmutathassuk: minden intézményt áttekintettük, szabályozottan és hatékonyan működünk. Ott, ahol ez az átvilágítás – és az ennek nyomán szükséges beavatkozás – megtörtént, javasolni fogjuk, hogy ne utólagosan konszolidáljunk, hanem ellenőrzötten, előre adjuk oda az ellátáshoz és az új technikákhoz szükséges forrásokat. A kórházi adósságkezelés akkor lehet megfelelő, ha abban a kórházak és a szakmai szervezetek – mint például a Magyar Kórházszövetség – is partnerek. Úgy vélem, így egy-két év alatt el tudunk jutni oda, hogy hatékonyan gazdálkodjanak az intézményeink.

Tehát nem csak a fiskális szempontok fognak érvényesülni a gyógyításban?

Az egészségügy olyan speciális terület, a gyógyító intézmények pedig olyan sokszínű profillal rendelkeznek, hogy itt nem csak a pénzügyi hatékonyságnak kell érvényesülnie. Olyan komplex egészségügyi szakmai és gazdálkodási szabályozottságra van szükség, ami nem veszélyezteti a gyógyítás szabadságát. Hogy egy adott gyógyító egységben a betegek ellátásához mire van szükség, azt a szakmának kell megmondania, hogy ezek a szükségletek mennyire valósak, azt viszont már tudjuk ellenőrizni. A kórházak szándéka is az, hogy jó ellátást nyújtsanak, ugyanakkor szabályosan, hatékonyan dolgozzanak. Ebben kell támogatnunk őket.

Egyidejűleg a TVK-t és a HBCS-t is felülvizsgálják?

A volumenkorlátok elemzése folyamatos, de TVK változtatásban akkor tudunk gondolkodni, ha a térségi vizsgálatokat elvégeztük, és látjuk, mekkora a kapacitásigény az adott betegségcsoport ellátásában, hol van többlet és hol hiány. A Kásler Miklós erőforrás miniszter által elindított öt nemzeti egészségprogramban kitűztük az intézményrendszer portfóliójának tisztítását is, amelynek az a célja, hogy ott gyógyítsuk a beteget, ahol minőségi ellátást kap; és ez – főként a magas specializáltságot igénylő gyógyítási feladatoknál – nem feltétlenül a lakhelyhez legközelebbi kórház. A centrumokban viszont biztosítani kell a komplex ellátás feltételeit.

Mindeközben a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőnél (NEAK) elkezdődik a HBCS felülvizsgálati program, ami revíziót és rendszertisztítást jelent.

 A NEAK szorgalmazza, hogy eredményorientált elemek is kerüljenek a finanszírozási rendszerbe. Az államtitkárság is?

Valamennyi intézkedési javaslatunk arra irányul, hogy a rendelkezésre álló erőforrásainkat – ami jövőre a tavalyihoz képest jelentősen, 191 milliárd forinttal több – célzottan ott használjuk fel, ahol minőségi ellátást biztosítanak a betegeknek. A NEAK szerepe ebben különösen fontos lesz, az eredményesség, a hatékonyság, a teljesítmények a jövőben nagyobb szerepet kapnak, mert a NEAK ilyen jellegű ellenőrzési feladatokat is ellát majd.

Mit monitoroznak?

Az ellátási időket, a szövődményeket, reoperációkat, számos további mutatót, ami az ellátás minőségét meghatározzák.

Nagy Anikó (Fotó: Manek Attila)
Nagy Anikó (Fotó: Manek Attila)

Intézményre, osztályra, orvosra lebontva láthatjuk majd ezeket az adatokat?

A betegek előzményadatait, kórtörténetét önök nem láthatják, mindenki csak a saját adatát tekintheti meg; de az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térbe (EESZT) – amely pillanatnyilag Európa szerte elismert vívmány Magyarországon – minden kórházat sikerült becsatlakoztatnunk, ami lehetőséget ad az ellátási adatok monitorozására. A következő időszakban nagyon határozottan elindul a tér fejlesztése, amelynek célja éppen az, hogy minden betegellátási adatot érdemben hasznosíthassunk. Ha valamennyi részletelemmel elkészülünk, ténylegesen látjuk majd, hogy Magyarországon milyen eredményességgel és minőségben gyógyítunk az egyes területeken intézményre, betegségekre lebontva, attól függően, hogy milyen keresési rendszereket indítunk el. Sőt, az is mérhetővé válik, hogy az ellátási mutatóink hogyan viszonyulnak az európai adatokhoz; bár állítom, hogy ebben az összehasonlításban ma sem vagyunk rosszak. Központi regiszterrendszerek is készülnek az EESZT-ben, amelyek tartalmát majd a szakmákkal egyeztetjük.

Részletesen kidolgozott rendelet-tervezet csomagot állított össze az Emmi a kórházi fertőzések megelőzésére, július elején bocsátották társadalmi vitára. Mikor jelenik meg a végleges változat?

Őszre megjelenhetnek a módosítások, az észrevételek és szakmai javaslatok feldolgozása után.

Pénz is lesz a feladatok ellátásához?

A kockázatfelmérés – ami abból a célból készül, hogy megismerjék az érkező beteg állapota és előtörténete alapján a fertőzésekre való kockázatát –, amelyet a szakdolgozóknak kell majd elvégezniük a betegek felvételekor, egy egyszerű kérdéssor, ami beépülhet a betegfelvételi rendszerbe. Az intézményeknek eddig is kellett költeniük az infekciókontrollra, az erre fordított keretet a jövőben elkülönítetten kell kezelniük, amit támogatunk. Továbbfejlesztjük a Nemzeti Nosocomialis Surveillance Rendszert (NNSR), ezt célozza például a mikrobiológiai mintavétel szabályozása. A többletfeladatokra – például a referencia laboratóriumi kapacitások növelésére – további forrásokat kell biztosítanunk.

Az ellenőrzés is erősödik? Az erőforrás miniszter ígérte az ÁNTSZ megerősítését.

A miniszter szándékának megfelelően mi is szeretnénk, ha az országos tisztifőorvos hatósági jogköre és hivatala erősödne, ennek érdekében olyan programot fogunk javasolni, amellyel a hivatal és a hatósági jogkörök megerősítése felé indulunk el. Ezt nemcsak a kórházi fertőzések megelőzésével kapcsolatos feladatok indokolják, hanem például az is, hogy az elmúlt két évben a környező országokban csaknem elfeledettnek hitt fertőzések jelentek meg, akár a lakosság nagyobb számát is érintve. Meg kell erősíteni a járványügyi felügyeletet, az észlelési és ellenőrzési rendszereket, a lakosság védettségét. Olyan átszervezést javaslunk, amelyben valamennyi korábbi tisztifőorvosi feladatkör újra megerősödik, így a kórházak szakmai ellenőrzése is.

A kormányhivatalok alá rendelt népegészségügyi főosztályokat is érinti az átszervezés?

Alapvetően nem érinti, de az ott dolgozók munkáját is segítheti.

Az EMMI egészségügyi háttérintézményi rendszerét is átstrukturálják?

Nem tervezünk ilyen átszervezéseket.

Az országos intézmények elkészítették az öt nemzeti egészségprogramot a kardiovaszkuláris, daganatos, mozgásszervi, gyermekgyógyászati és mentális betegségek tekintetében, erre épülve alakul ki a népegészségügyi program, amelyet Kásler Miklós ígérete szerint hatósági jogkörrel is ellátnak. Ez mit jelent pontosan?

Az országos intézetek szerepe a következő időszakban várhatóan erősödni fog a szakmai, gyógyító, módszertani és kutatási területeken, és a gyógyító területek szakmai, szakértői felügyeletében bizonyos hatósági szerepet is kaphatnak a jövőben, mint a minisztert közvetlenül segítő intézmények.

Uniós és hazai forrásokat is biztosított a kormány az országos vastagbélszűrés elindítására, amely egyelőre késik. Mikorra várható?

Az induláshoz szükséges eszközök augusztusban ott lesznek azoknál a háziorvosoknál, akik meglehetősen nagy számban jelezték, hogy részt vennének a programban.

Nemrégiben egy vidéki fórumon dr. Végvári Tamás, az EFOP-1.8.0-VEKOP-17-2017-00001 azonosítószámú „Egészségügyi ellátórendszer szakmai módszertani fejlesztése” elnevezésű projekt „Lakóhelyközeli egészségügyi ellátás fejlesztése” c. alprojekt vezetője ismertette az egészségügyi alapellátás új koncepcióját. Ebben mi szerepel?

A tervezet most van egyeztetés alatt, a szakmai konzultációkat követően, ősszel számolunk be a részletekről, ahogyan a sürgősségi ellátás koncepcióját is – amelynek kidolgozása már szintén folyamatban van – akkor ismertetjük majd.

Tarcza Orsolya
a szerző cikkei

(forrás: MedicalOnline)
hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more A szem fénytörése

    Az 1922-ben megjelent könyv már akkor is hiányt pótolt a szem fénytöréstanának összefoglalásában. A szemorvos a szemmel inkább mint szervvel szeretett...

  • learn more SCID-5-CV (Strukturált klinikai interjú a DSM-5® zavarok felmérésére)

    A SCID-5-CV lépésről lépésre segít a klinikusoknak a DSM-5 diagnózisainak...

  • learn more Fukushima [3.11] Maradjunk vagy menjünk? (memoár) - Személyes történet a 2011-es tohokui földrengésről, tsunamiról és a fukushimai atomkatasztrófáról

    Popovics Péter a családjával együtt 10 évet élt Japánban, és Yokohamában (Fukushimától 180 km-re) élte át a 2011 márciusi történelmi földrengést, melynek következményei gyökeresen megváltoztatták mindannyiuk életét. Az emlékirat egyrészt a szerző gyerekeinek nyújt magyarázatot a család gyökereire, másrészt pedig feldolgozza családjuk azon megpróbáltatásait, melyekre a fukushimai atomerőműbaleset következtében az események sodrása nem adott lehetőséget. A könyv központi része a földrengés napjától számítva napi bontásban mutatja be a katasztrófa kibontakozásával párhuzamosan a velük történteket mindaddig, amíg el nem hagyták Japánt. Nyelv: magyar...

  • learn more Kardiológia 2007

    Egy olyan országban, ahol a vezető halálokok közé soroljuk a szív- és érrendszeri megbetegedéseket, feltétlenül fontos, hogy a társadalom minden rétegét...

  • learn more Nyílt lábszártörések

    A Traumatológia Témakörök sorozatban újdonságként egy monográfia is megjelent, mely egyben egy tudományos munka összefoglalója is. A 222 oldalas...

  • learn more Orvoslás pénzért és hivatástudatból

    „Különös sorsa van minden olyan tevékenységnek, a­mely a hivatás nevet kiérdemelte.” Olvashatjuk a könyv előszavában. S...

  • learn more És mégis - Összegyűjtött írások (1983-2015)

    B. Gáspár Judit könyve három évtized írásait gyűjti egybe. Pszichoanalitikus szemléletű kortárs gondolkodó szólal...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more Híres magyar orvosok IV.

    A szerzők az 1500-as évektől napjainkig közel 30 kiválóságot mutatnak be életútjukon, munkásságukon és társadalmi szerepükön keresztül. Az...

  • learn more Recept nélkül kapható gyógyszerek

    Ez a könyv gyógyszerekhez nyújt segítséget, a recept nélkül kapható gyógyszerek a témája. A gyógyszerész ismeri a hatóanyagokat,...

  • learn more A kollektív áldozati szerep szociálpszichológiája

    Fülöp Éva és Kővágó Pál (szerk.) A kollektív áldozatiság lélektanával foglalkozó kutatások viszonylag...

  • learn more Velencei-tó látványtérképe

    Az elmúlt évek jelentős turisztikai fejlesztései is megtalálhatóak már a Civertan Grafikai Stúdiónak a Velencei-tavat és térségét bemutató...

  • learn more Diabetes mellitus – A gyógyszerészi gondozás alapelvei

    A hasznos kiadvány az alapismereteken túl részletesen kitér a cukorbetegség kezelésére, a gyógyszeres...

  • learn more A szovjetbeteg

    Ismét, az elmúlt három év alatt immár harmadszor, új novelláskötettel jelentkezik az orvos-író Riesz Tamás, aki a hatodik X után jött rá a novellaírás...

  • learn more Álomkönyv. Pszichoterápiás álommunka

    Az Álomkönyvet mindazok haszonnal forgathatják, akik érdeklődnek saját álmaik iránt, és akik izgalmasnak találják a...

  • learn more Arcok és harcok. Interjúk és töprengők a LAM-ból

    A könyvben összegyűjtött interjúkban az orvosi hivatás, a gyógyítás, a kutatás és oktatás nagyjai vallanak...

  • learn more Reflective recovery

    In this book we invite the reader to take a few steps into the “multiverse” of 12-step fellowship recovery cultures. These fellowships exist in many different...

  • learn more A csodálatos csecsemő - Pszichoanalízis és határterületei

    Pető Katalin gazdag szakmai tapasztalatait összegzi most közreadott tizennyolc tanulmányában...

  • learn more Balneoterápia és hidroterápia

    Magyarország termálforrásokban gazdag. Így számos természetes gyógytényezőt alkalmazunk a gyógyítás céljára. A balneoterápia...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...