hirdetés
2019. augusztus. 24., szombat - Bertalan.
hirdetés

Megmentenék a dolgozók a szülészetet

A Miskolci Semmelweis Kórház Szülészet-nőgyógyászati Osztályának dolgozói tudni vélik, hogy osztályukat be fogják zárni, illetve átköltöztetik a már jelenleg is leterhelt Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórházba.

hirdetés

"Miért zárják be a Miskolci Semmelweis Kórház szülészetét?" – ezzel a címmel tett fel írásbeli kérdést Kásler Miklós emberi erőforrás miniszternek Jakab Péter, a Jobbik országgyűlési képviselője. A dokumentumban szerepel az a levél, amelyet a kórház főigazgatójának írt az intézmény 114 dolgozója.

A dolgozók Révész Jánosnak címzett levélből kiderül, a Semmelweis Tagkórház Szülészet-nőgyógyászati Osztályának orvosai, szakdolgozói, altatóorvosai, aneszteziológiai asszisztensei, kisegítő személyzete nevében kérnek segítségét és közbenjárást.

Mint írják, 2019.03.28-án kötelezően tartandó osztályértekezletet tartottak, melyen a kórházvezetést az orvosigazgató úr képviselte. Az ott feltett kérdésekre többnyire kitérő, konkrétumokat nélkülöző válaszokat adott. Kijelentette, az már egyértelművé vált, hogy az emlősebészeti profilt az Általános Sebészethez csatolják. Az emlősebészekkel folytatott tárgyalások folyamán derült fény azon szándékra, hogy az emlősebészet központi telephelyre történő átszervezése után a nőgyógyászati osztály elköltöztetése a következő lépés, mivel a létrehozandó egynapos sebészeti osztály kialakítását az osztály jelenlegi épületében tervezik megvalósítani.

Az egynapos sebészet kialakításnak kötelezőségét törvénymódosítással vonták vissza, az erre való hivatkozás a kórházvezetés részéről hiteltelen – fogalmaznak. Mindezek alapján kérték a főigazgató közbenjárását az osztály jelenlegi integritásának megőrzése érdekében. Szerintük ez nem elsősorban az osztály kötelékében dolgozó több mint 150 munkatárs érdeke, hanem azé a 250.000, nagyobbrészt miskolci emberé, akiknek az ellátását végzik. Az országban évi 4500 szülést ellátó intézmény példanélküli, a legnagyobb osztályokon, klinikákon is épp meghaladja a 3000-et a szülésszám.

Az általános sebészeti ill. urológiai osztályokösszevonásával járó ellátásbeli problémák, orvos- és szakdolgozói hiány kialakulása mindenki számára jól ismert és joggal lehetne elrettentő, intő példa – emlékeztetnek a levélben. Úgy vélik, a szülészetek összevonásával hasonlónak kitenni a lakosságot jogos felháborodást váltana ki, emiatt is felelőtlen döntés. Egy ekkora forgalmat bonyolító szülészet kialakítása minden szempontból szembemegy a családközpontú szülészetek kialakításának kormányzati szándékával. Jelezték azt is, hogy az osztály jelenlegi formájában való megőrzése, az emlősebészek áldozatos munkájának megtartása érdekében minden lehetséges eszközt készek megragadni.

Mint Jakab Péter az írásbeli kérdésben jelzi, a levelet a dolgozók a Fidesz több országgyűlési képviselőjének is eljuttatták, választ azonban nem kaptak.

(forrás: Parlament)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink