hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Még nem dőlt el a csúcsminisztérium sorsa (Bővítve: Orbán Viktor)

Már a Bálnában, a választások éjszakáján beszélt új kormánya megalakításáról a VIP-szinten Orbán Viktor, aki fiatalítani akar, mondták el az ATV-nek. A miniszterelnök 3-4 hétig tartó kormányalakítási tárgyalásokról beszélt.

Kósa Lajos nyert, de fideszesek szerint a minisztersége elúszott a csengeri nővel kapcsolatos botrány miatt. Rogán Antal pozíciója a lehető legstabilabb, a Fidesz kétharmados győzelmében oroszlánrésze volt. Szijjártó Péter külügyminiszteri posztja is biztos. Lázár János bravúros hódmezővásárhelyi come backje után személyes elhatározásán múlik a folytatás. Balog Zoltán választhat a humán csúcsminiszterség és a polgári világ formálása között, a kormányfő mellett, tudta meg a lap, amely szerint Novák Katalinnak esélye van családügyi miniszteri stallumra, ha változik a kormányzati struktúra, Matolcsy György még mindig nagyon akarja a gazdaságfejlesztési miniszterséget.

Az, hogy Varga Mihály gazdasági miniszter és Pintér Sándor belügyminiszter pozíciója is biztos, kiderült már a választások előtt. Az atv.hu írta meg, hogy a belügyminiszter a távozásáról, nyugdíjba vonulásáról szóló hírekkel szemben megbeszélte Orbánnal, hogy újabb két évre vállalja a kormányzati stallumot. A külgazdasági és külügyminiszteréről pedig Orbán Viktor azt mondta: olyan "fiatal titán" Szijjártó Péter, "aki még hosszú ideig képes magyar szívvel, európai kitekintéssel, higgadtan képviselni az országot".

Az, hogy Orbán Viktor indokoltnak lát-e újszerű kormányzati struktúrát, még nem dőlt el. Amennyiben az EMMI csúcsminisztériumát szétbontaná, Novák Katalin egy, a családügyet koncentráló tárca minisztere lehet. Róla Orbán Viktor a választások előtt azt mondta: meg fogják majd látni, jelentősége van annak, hogy megtaláltuk azt a hölgyet Novák Katalin személyében, aki a demográfiai fordulathoz szükséges kormányzati politikát a következő években képes lesz összeilleszteni, és talán le is vezényelni". Ami az EMMI-t illeti: az ATV főmunkatársához az a hír jutott el, hogy Balog Zoltán, akivel a miniszterelnök elégedett, mérlegelheti, hogy mint humán csúcsminiszter folytatja, vagy a polgári Magyarország szolgálatában es formálásában a miniszterelnök közvetlen környezetében vállal szerepet.

Már tavaly ősszel megírta az atv.hu: Balog Zoltán oktatási államtitkára, Palkovics László a nemzeti fejlesztési tárca bázisán innovációs miniszter lehet, kérdés, hogy az oktatási terület is bekerül-e a statutumába, vagy ha az EMMI átalakul, a felsőoktatás Novák Katalin felségterülete lesz-e. Seszták Miklós fejlesztési miniszter távozása a levegőben van, ahogy Fazekas Sándor földművelésügyi miniszteré is, tavaly szeptemberben értesült úgy az atv.hu, hogy a KDNP-s miniszter a kormányfő szándékai szerint a jövőben egy ügynökséget vezethet.

Gulyás Gergely sorsa egyelőre talány. A Fidesz parlamenti frakcióvezetője nem ambicionál miniszteri pozíciót, noha Orbán az igazságügyi tárca vezetésére is kifejezetten alkalmasnak tartaná.

Részben új emberekkel, részben új struktúrákkal

Orbán Viktor miniszterelnök kedden az Országházban tartott nemzetközi sajtótájékoztatón a kormányalakításról azt közölte: nagy részben új emberekkel és részben új struktúrákkal készül kabinetet alakítani. Jelezte, "nem folytatni fogjuk a kormányzást, hanem egy új kormány jön létre, nem az előző ciklust szándékozzuk meghosszabbítani, hanem egy ciklust fogunk megnyitni", minden miniszter, államtitkár munkája véget ért.  Ebből fakadóan jelentős változások, módosítások várhatók, "nagy részben új emberekkel, részben új struktúrákkal" készül kabinetet alakítani. A Fidesz elnöksége kedd reggeli ülésén felhatalmazta őt a kormány megalakításához szükséges munka megkezdésére, a KDNP-nél már be is jelentkezett a tárgyalások megkezdésére, "más koalíciós párt bevonása nem indokolt", közölte. Hozzátette: a kormányalakítási tárgyalások 3-4 hétig tarthatnak.

Arra a kérdésre, meg tud-e nevezni olyan minisztert, aki az előző kormánynak tagja volt, és az újnak is az lesz, azt felelte: "meg tudnék, de nem akarok". Szintén kérdésre elmondta, a következő kormányzás szándékai szerint demográfiai súlypontú lesz. (MTI)

(forrás: ATV)
hirdetés

Könyveink