hirdetés
2024. április. 19., péntek - Emma.

Májusban mérséklődött a kórházak eladósodásának növekedése

Május végén több mint négyezer beszállítónak és 22 milliárd forinttal tartoztak az egészségügyi intézmények, írja a VG.

A Magyar Államkincstár május 31-i adatai szerint a kórházak adóssága elérte a 22 milliárd forintot, az április végi 20 milliárd forint után. Március végén 16, 1 milliárd forint, február végén pedig még 29,6 milliárd forint volt a kifizetetlen számlák összege, írja a VG

Az adósság növekedése azért lassult, mert a fekvőbetegellátók és a szakrendelők a központi költségvetésból májusban hat milliárd forintot kaptak a tavaly novemberi, decemberi Covid-ellátás költségeire – mondta a lapnak Rásky László, az Orvostechnikai Szövetség főtitkára. 

A Magyar Kórházszövetség kongresszusán Kiss Zsolt, a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) főigazgatója azt mondta, hogy az átlagfinanszírozás jelentősen nagyobb kiadást generált az intézmények többségénél, mint amekkora az a teljesítményük alapján indokolt lett volna. Ezért is akar visszatértni a NEAK a teljesítményfinanszírozáshoz, amit majd fokozatosan vezetnek be.

Rásky László erre reagálva azt mondta: ha a „túlfinanszírozással” ilyen ütemben nőtt az intézmények tartozása, akkor a teljesítményfinanszírozás visszavezetésével az adósságnövekedés dinamikája nőni fog. Pláne akkor, ha az intézmények „motivációja’” az ellátás felpörgetésére nem, vagy csak lassan tér vissza.

(forrás: vg.hu)
hirdetés

Könyveink