hirdetés
2024. december. 22., vasárnap - Zéno.

Letett a kormány az önkormányzati szakrendelők államosításáról

A kormány letett az önkormányzati tulajdonban lévő szakrendelők államosításáról, írja a Népszava. A tárca közleménye nem tartalmaz sok konkrétumot.

Jó hír: a kormány letett az önkormányzati tulajdonban lévő szakrendelők államosításáról. Legalábbis ezt a tájékoztatást kapták a BM-ben az önkormányzati szövetségek vezetői, írta Karácsony Gergely Facebook-bejegyzése nyomán a lap. A főpolgármester szerint az önkormányzatok kezében vannak a legjobb helyen a rendelők, amit az is bizonyít, hogy tegnap Őrsi Gergellyel, a II. kerület polgármesterével átadták a Kapás utcai rendelő felújításának első szakaszát.

A Belügyminisztérium Országos Sajtószolgálathoz eljuttatott közleménye egyelőre nem konkretizálta, hogy tényleg elengednék a kérdést. A beszámoló szerint Pintér Sándor egészségügyért és oktatásért is felelős belügyminiszter május 18-ra hívta össze az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsának (ÖNET) ülését. Azt megerősítették, hogy az ÖNET ülés napirendjén szereplő pontok közül „többet az önkormányzati érdekszövetségek javaslatára vettek napirendre”, így biztosítva annak a lehetőségét, hogy folyamatos legyen a konzultáció és a szakmai alapú párbeszéd az önkormányzati érdekszövetségek és a kormány között.

Az ülésen a tárcák képviselői részletesen tájékoztatták a résztvevőket a 2024. évi költségvetés tervezetének önkormányzatokat érintő részeiről, amelyhez kérdések, javaslatok, felvetések hangzottak el. A további témák közt szerepeltek egészségügyi, hulladékgazdálkodási és építési-beruházási kérdések is - írták, hozzátéve, a kormány nyitott az önkormányzati érdekszövetségek felvetéseire, javaslataira.

Az ATV Híradó riportja emlékeztetett, nemcsak a fővárosi közgyűlés, hanem néhány kerület is nemet mondott testületileg a szakrendelők államosításának tervére. A helyzet azonban most változott. A kormány változtatott eddigi álláspontján, és úgy döntött, hogy nem időszerű az önkormányzati szakrendelők állami tulajdonba vétele.

Budapest főpolgármestere úgy véli, a terv a jövő évi önkormányzati választások miatt kerülhetett le a napirendről. A Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke is részt vett az egészségügyért felelős államtitkár csütörtöki tájékoztatóján. Gémesi György azt feltételezi, hogy a pénzhiány miatt halaszthatták el a tervet.

A Belügyminisztérium a híradó megkeresésére küldött válasza arra is emlékeztet, hogy nem kötelező, de egy önkormányzat átadhatja szakrendelőjét az államnak.

Az RTL híradója szerint az egészségügyi államtitkár úgy fogalmazott: egyelőre nem időszerű a szakrendelők átvétele. „A kormány feladatként határozta meg az egészségügyi szakterület számára, hogy a betegút- és az ellátásszervezés vonatkozásában vizsgálja, hogyan, miként kaphatnak jelentősebb módszertani támogatást az önkormányzati fenntartású szakrendelők a vármegyei irányító kórházaktól”. 

(forrás: Népszava, ATV, MTI-OS, RTL.hu)

Könyveink