hirdetés
2025. július. 11., péntek - Nóra, Lili.
hirdetés

Kórházi hitelezők: ez zsarolás!

Zsarolásnak tekintjük a miniszter kijelentéseit – nyilatkozta a Népszavának Rásky László, az Orvostechnikai Szövetség főtitkára.

Varga Mihály pénzügyminiszter az mfor-nak adott interjújában egyebek között arról beszélt, hogy február 29-én lezárulnak azok a tárgyalások, amelyen a 100 millió forint feletti követeléssel rendelkező cégekkel egyeztetnek a kórházi adósságok rendezéséről. Mint mondta: „mindenki számára van egy ajánlatunk, mindenki mérlegelheti, hogy elfogadja-e. ” Hozzátette: van, akivel már sikerült megállapodni, van, akivel folyamatban van, és van, aki még nem került sorra. „A tárgyalások sikeressége pedig nyilván befolyásolja majd a kormányt, hogy a beszerzések központosítása során mely cégekkel tud majd hosszú távon együttműködni.”

Zsarolásnak tekintjük a miniszter kijelentéseit – nyilatkozta a Népszavának Rásky László, az Orvostechnikai Szövetség főtitkára, aki már azt sem értette, milyen alapon mondhatja azt a politikus, hogy a jövőbeni közbeszerzéseken a cégek sorsa azon múlik, hogy most mennyit engednek. Mint mondta ezzel az akcióval a kormány kezdi megbontani a cégek és az állam közötti hallgatólagos megállapodást, hogy amíg kell várnak a pénzükre. Hozzátette: azt sem értik, miért a kórházigazgatók és a cégek feje fölött pattogtatják az ostort, hiszen ha egy közbeszerzés átmegy a kórházfenntartón és a Miniszterelnökségen és ott senki nem kifogásolja, sőt jóváhagyja azt, akkor most mit kérnek számon? Lehet-e egy céget hibáztatni, mert az ajánlatát elfogadták? Varga Mihály egyszerűen rossz helyre címzi a szemrehányásait – mondta végül Rásky László.

(forrás: Népszava)

Könyveink

  • learn more Hány barátod is van?

    Könnyű a hálózatok tudományában egy elvont matematikai elméletet látni. Pléh Csaba, Unoka Zsolt és munkatársaik könyve gyökereiben megváltoztatja...

  • learn more Álláskeresők könyve

    Hányan keresnek ma állást Magyarországon? Hányan készülnek feladni, és ami rosszabb, hányan adták, adják fel? Hiánypótló könyv magyar szerzőtől az...

  • learn more Orvosi latin szógyűjtemény

    A szótárban a címszavak összeállításánál irányadó szempont az volt, hogy a tanuló megtalálja benne azokat a szavakat, amelyek a további...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more HOUSE A SEBZETT GYÓGYÍTÓ A TELEVÍZIÓBAN

    A Dr. House egy világszerte ismert, régóta sikeres orvosi dráma. A House – A sebzett gyógyító a televízióban Jungiánus...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia – Kutatás

    A pszichoszomatikus gyógyászat, csakúgy mint a pszichiátria, elképzelhetetlen pszichoanalízis nélkül. A pszichoanalízis több mint...

  • learn more Az orvoslás joga - kommentár a gyakorlat számára

    Hiánypótló orvosi jogi kézikönyv. Sorra veszi az orvosi jogviszonyt, ennek alanyait, az orvosi tevékenységek...

  • learn more Kreativitás - Az elme kerekei

    A kiadó most új köntösben, „Az elme kerekei" címmel induló sorozat első tagjaként ajánlja a világszerte nagy sikerű Kreativitást az...

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more A légzésrehabilitáció elmélete és gyakorlata

    A rehabilitáció fontosságát nem szükséges hangsúlyozni. Az elmúlt években Magyarországon három jelentõs...

  • learn more 150 EKG kérdés (javított kiadás)

    Bár a gyakorlat és a tapasztalat semmivel sem helyettesíthető, ez a könyv egy lépéssel közelebb áll a klinikai valósághoz, mint azok a...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more Experimentally-Induced Paw Oedemas in Mice

    This monograph is the first one to give a general survey of the different mouse paw inflammation models. The first chapters deal...

  • learn more Betegségek megelőzése és korai felismerése

    A könyv nagy szakmai jelentőséggel bíró kiadvány, mert egyaránt szól az átlagembernek és az egészségügy...

  • learn more Wagner: A Nibelung gyűrűje - Zene-pszichoanalitikus tanulmány

    Richard Wagner monumentális ünnepi színjátéka, A Nibelung gyűrűje a mítoszokra jellemző...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more Mi is emberek vagyunk

    A húsz interjút és egy szívinfarktus személyes történetét tartalmazó könyv orvosok nyilatkozatai alapján mutatja be a száz sebből vérző magyar...

  • learn more A személyes és társas tényezők szerepe a rehabilitációs munkában

    A kötet középpontjában a krónikus betegséggel élők testi, lelki és szociális...

  • learn more A csontritkulásról - Patika Magazin könyvek

    Hogyan működik a csontszövet? Mik a csontritkulás rizikófaktorai? Mennyire meghatározó a gyermekkor, és mire kell...