hirdetés
2024. április. 19., péntek - Emma.

Kincses: A kamara nem politizál

Ha van olyan szakma, amely logikus magyarázatokra és nem katonai fegyelem betartására épül, az az orvosi hivatás – mondta Kincses Gyula, a Magyar Orvosi Kamara elnöke a Klubrádióban.

Meglehetősen gyors levélváltás volt a Magyar Orvosi Kamara (MOK) és az Emberi Erőforrások Minisztériuma, illetve Kásler Miklós miniszter között, például a kórházi ágyak kiürítése miatt. Kincses Gyula, a MOK elnöke a Klubrádió Reggeli gyors című műsorában azt mondta: az érdeklődésükre adott válaszból nem derül ki, hogy mit csinál az egészségügyben a minisztérium a koronavírus-járvány kapcsán. Azt viszont eredménynek értékelik, hogy nem a szokásos, kizárólag politikai választ kapták, hanem a miniszter is valamilyen együtt gondolkodásra hív, de a konkrét kérdésekről nem derültek ki részletek.

Azt akarták a miniszter tudtára hozni, hogy a szakma szeretne többet tudni annál, amit az operatív törzs a sajtótájékoztatóin elmond. Az fontos, hogy most már nyilvánosságra hozzák, hányan vannak kórházban, hányan lélegeztetőgépen, de ezek mind utólagos adatok és nem teljes körűek. Továbbá nincs párbeszéd, nincs ráhatásuk arra, hogy milyen adatokat hoznak nyilvánosságra. Közölte: a szakma szeretne nem parancsra várva a következő lépést tudni és azt megcsinálni, „mert azt mondták”, hanem szeretné látni a „mestertervet”. Tehát, hogy milyen esetben milyen lépések következnek, mi vár rájuk, és ez lehet jó, mert így a szakma látja, hogy megfelelő a felkészülés, főleg, ha van együttműködés.

Egyetértenek azzal, hogy a legrosszabb forgatókönyvre kell felkészülni az olasz, spanyol példa alapján, csak az ütemezéssel van problémájuk. Szerintük szakaszoltan kell felkészíteni erre az ellátórendszert, ennek az utolsó lépcsőfoka lehetne akár ez a 60 százalékos kiürítés is.

Kincses Gyula úgy fogalmazott: Orbán Viktor miniszterelnök azt mondta, ez főpróba volt, de „egy hadgyakorlatnak nem szokott ennyi áldozata lenni”. Érti, hogy ez egy felkészülési gyakorlat, de részint betegek, részint kollégák sérültek ebben, aminek egyáltalán nem örülnek.Azt is hangsúlyozta: ha van szakma, amely logikus magyarázatokra és nem katonai fegyelem betartására épül, az az orvosi hivatás. Szívesen működnek együtt, ha tudják, miről van szó, és végképp nem politizálnak vagy ellenzéki szerepben, hanem az orvosokat védik.

A teljes információ hanganyaggal a Klubrádió honlapján

(forrás: Klubrádió)
hirdetés

Könyveink