hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Kevesebb bér januártól?

Januártól akár kevesebbet is kereshetnek a Vasútegészségügyi Nonprofit Kft. dolgozói, mert a 2019-ig szóló bérmegállapodás lejár, írja a 24.hu.

Kiderült, sajátosan értelmezték a hároméves bérmegállapodást a Vasútegészségügyi Nonprofit Kft.-nél, s ennek megfelelően módosították mintegy 900 alkalmazottjuk munkaszerződését. A cégnél úgy vélik, mivel a 2017-2019-re kötött megállapodás ez év végén lejár, a bérek visszaállnak a korábbi alaphelyzetbe.  A Vasutasok Szakszervezete (VSZ) szerint ez nemcsak furcsa, hanem aggályos megoldás is, ezért a minisztériumtól kérnek értelmezési megerősítést, írja a 24.hu.

A munkáltató furcsa értelmezése szerint tehát ez év végén a bérek visszaállnak a 2017-es szintre, s a dolgozóknak erről szóló munkaszerződés-módosítást kellett aláírniuk – adta hírül közleményében a VSZ.  Ilyen végtelenül aggályos kimenetelű értelmezéssel a szakszervezet még nem találkozott, és mivel a cégvezetéssel nem jutottak egyezségre, az Emberi Erőforrások Minisztériumától kérik a béremelés végrehajtásának értelmezését. Az ügy tisztázása érdekében a szakszervezet arra a kérdésre is választ vár a minisztertől, hogy az eddigi bérek további folyósítására változatlanul biztosítja-e a kormány a szükséges forrásokat – emelte ki a szakszervezet alelnöke, Zlati Róbert. Szerinte felfoghatatlan ez a munkavállalókat bizonytalanságban tartó furcsa szemlélet, ilyennel más munkáltatónál még nem találkoztak.

(forrás: 24.hu)
hirdetés

Könyveink