hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Két hónapja döntésképtelen a humán tárca

Éger fizetése: „ennyi és pont” címmel közöl cikket a Világgazdaság a Magyar Orvosi Kamara 35 százalékos tagdíjemelését  követő vizsgálatról.

Még mindig nem hozott döntést az Emberi Erőforrások Minisztériuma arról – írja a lap –, jogosan emelte-e meg 35 százalékkal ez évtől a tagdíjakat a Magyar Orvosi Kamara (MOK). A tárcánál, ahol törvényességi felügyeleti jogkörében eljárva lassan két hónapja vizsgálódnak az ügyben, a Világazdaság kérdésére azt közölték: „az eljárás folyamatban van”.
Januártól emelkedett az éves tagdíj 27600 forintra,  így ebből 600–800 millió forint folyik be a MOK-hoz.

A lap úgy tudja, a döntést követően a MOK közgyülésének egy küldöttje fordult Balog Zoltán miniszterhez, ezt követően indult a vizsgálat.

Az emelés mértéke, formája korábban is kiváltott vitát. A Kasszaorvosi Szervezet a még decemberben az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, a jelenlegi helyzetben nem támogatják a kamarai tagdíjemelést, inkább lemondanának az orvosi kamara nyomtatott lapjáról. A Magyar Rezidens Szövetség pedig „botrányos mértékűnek” minősítette az emelést, és tételes pénzügyi beszámolót kért minden orvos számára a MOK vezetőségétől – emlékeztet a vg.hu.

(forrás: Világgazdaság)

cimkék

mok
hirdetés

Könyveink