hirdetés
2024. április. 20., szombat - Tivadar.

Elutasították a tárca kamara elleni keresetét (Frissítve!)

A Fővárosi Törvényszék szerdán elutasította a Nemzeti Erőforrás Minisztérium keresetét, így a Magyar Orvosi Kamarának nem kell visszafizetnie a tagjaitól 2011. április 1. és június 30. között beszedett regisztrációs díjakat. A kamara örül, a tárca fellebbez.

Bogdányné Magyar Erzsébet bíró a döntést azzal indokolta, hogy a kamara csak tavaly július elseje óta minősül közigazgatási hatóságnak, ezért azt megelőzően, a köztestület saját belső szabályzata alapján, a belépő tagoktól jogszerűen kérhetett regisztrációs díjat.

A Nefmi 2011 májusától többkörös levelezésben konzultált a kamarával a szervezet által szedett regisztrációs díjakról. A tárca ugyanis úgy vélte: április elsejét követően a kötelező kamarai tagság visszaállítása miatt "a tagfelvételi eljárások hatósági ügynek minősülnek, azokért regisztrációs díj nem volt szedhető, az ilyen jogcímen beszedett regisztrációs díjakat a MOK köteles lett volna visszatéríteni". Miután az ügyben nem sikerült konszenzusra jutniuk, Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter október 7-én "törvényességi felügyeleti hatáskörével élve" a kamarával azt közölte: a beszedett díjakat a felügyeleti intézkedés kézhez vételétől számított 15 napon belül vissza kell fizetniük. A tárca egyúttal kilátásba helyezte: ezen felhívás eredménytelensége esetén bírósághoz fordul az ügyben.

A kamara a miniszter ezen kérésének nem tett eleget, így Réthelyi Miklós miniszter november 16-án keresetet nyújtott be a Fővárosi Bíróságnál a 2011. április 1. és június 30. között indult tagfelvételi eljárásokért beszedett regisztrációs díjak vissza nem fizetéséről hozott kamarai döntés jogszerűségének felülvizsgálata érdekében. A per ez év március 22-én kezdődött. Mint a keresetben a Nefmi kifejtette: az egészségügyben működő szakmai kamarákról szóló 2006-os törvény 2011. áprilisi módosítása kötelezővé tette a kamarai tagságot az egészségügyi tevékenység folytatásához. A MOK tagdíjszabályzata szerint viszont az a tag, aki visszalépőként 2011. április 1. és 2011. május 31. között nyújtotta be tagfelvételi kérelmét, 3000 forint összegű regisztrációs díjat volt köteles fizetni, egyébként a kamarába történő felvétel díja 6000 forint.

A minisztérium szerint a tagfelvételi eljárás közigazgatási hatósági ügy, a kamara tehát kizárólag illetéket vagy igazgatási szolgáltatási díjat szedhetett volna.

Ellenkérelmében a kamara kifejtette: köztestületük a 2011. július 1-jén hatályba lépett jogszabályi változásokkal lett közigazgatási hatóság, azóta a tagsági viszonnyal kapcsolatos ügyekben eszerint jártak el, azt megelőzően viszont saját belső szabályzatuk értelmében jogszerűen szedtek a belépő tagoktól regisztrációs díjat. Ezen az állásponton volt a Fővárosi Törvényszék, így szerdai jogerős döntésében a Nefmi keresetét elutasította.

Éger István, a MOK elnöke szerdán az MTI-nek azt mondta: megnyugvással és megelégedessél vették tudomásul az ítéletet. A kérdés számukra elsősorban jogi és becsületbeli kérdés volt. A tét sokkal nagyobb volt, mint az a csaknem húszmillió forintos összeg, amelyet vissza kellett volna fizetniük. A bíróság a kamarának adott igazat, ez pedig "erkölcsi elégtétel". A MOK elnöke arra is kitért, hogy az elmúlt időszakban a kamarát rengeteget vádolták, a minisztérium "sajnos" perre is ment, a bíróság viszont a kamarának adott igazat. Éger szerint a döntés elsődleges üzenete, hogy "a Magyar Orvosi Kamara mindig tisztességgel és a szabályokat maximálisan betartva viselkedik és lép fel a kollégáiért, valamint a kollégái ügyében".

A Nefmi az MTI megkeresésére azt közölte: tudomásul veszik a Fővárosi Törvényszék döntését. Mivel azonban az eljárással több ezer orvoskamarai tag érdekét próbálják megvédeni, az ítélet ellen a minisztérium felülvizsgálati eljárást kezdeményez a Kúriánál.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink