hirdetés
2025. július. 19., szombat - Emília.
hirdetés

Kásler: elegendő az ápolói létszám a betegellátáshoz

Az egészségügyi ellátórendszer legfontosabb szereplői az ápolók, és az elmúlt időszakban számos intézkedést tett a kormány helyzetük javításáért. Erről az emberi erőforrások minisztere beszélt néhány újságíró előtt hétfőn, Budapesten.

Kásler Miklós a magyar ápolók napjához, február 19-éhez kapcsolódóan az intézkedések között említette a béremelést, a lakhatási körülményeik javítását célzó lépéseket és az általuk igénybe vehető ösztöndíjat. Az eddigi és jövőbeni intézkedésekről beszámolva a tárcavezető elmondta, hogy az egészségügyi szakdolgozók, a védőnők és a nem egészségügyi felsőfokú végzettségű dolgozók béremelése folytatódik. Eszerint a négylépcsős béremelés során ebben az évben 8 százalékos, jövő januárban 14 százalékos, novemberben 20 százalékos, majd 2022-ben további 30 százalékos béremelésben részesülnek – ismertette. Hangsúlyozta, így 2016-2022 között a szakdolgozók alapbére 163 százalékkal nő, 2019-2022 között 72 százalékos lesz a béremelés mértéke.

A miniszter szerint azonban nemcsak a béremelés fontos a megbecsültséghez, hanem például a lakhatási körülmények javítása is. Ezért a következő időszakban 8,5 milliárd forintot költ a kormány nővérszállók felújítására, komfortosabbá tételére, illetve újak építésére. Az ország tizenhárom megyéjét érintő beruházások közül kiemelte Szombathelyet, Kaposvárt, Kecskemétet és Nyíregyházát, ahol új nővérszálló fog épülni.

Kásler Miklós beszélt az ápolók számára kiírt Mihalicza-ösztöndíjról is. Mint mondta, erre a felsőoktatási alapképzésben tanulók pályázhatnak, és szemeszterenként 320 ezer forint elnyerhető támogatáshoz juthatnak. A pályázat egyik feltétele, hogy meg kell szerezni a BSc fokozatot, és az ösztöndíjasnak vállalnia kell, hogy az alapképzés befejezését követő öt évből legalább kettőt közfinanszírozott egészségügyi ellátónál dolgozik.

Arra a kérdésre, hogy elengedő-e a szakdolgozói létszám, és megbecsültnek érzi-e az ápolókat, a miniszter azt válaszolta: jelentős béremelések történtek a magyar egészségügyi ágazatban, de nem biztos, hogy belátható időn belül "utol tudjuk érni a nyugat-európai országok bérszintjét". Hozzátette: a múlt héten tették közzé az üres álláshelyek számáról szóló dokumentumot, amelyből az a kedvező tendencia látszik, hogy 20-30 százalékkal több orvos dolgozik most, mint tíz éve, és hasonló a helyzet az ápolók esetében is. A tárcavezető szerint az ápolói létszám elegendő a magyar betegek ellátásához, a szakembergárda megtartásához szükséges lépések "az utolsó pillanatban, de határozottan megtörténtek".

A sajtótájékoztatón a magyarországi családvédelmi akcióterv legújabb intézkedéseit ért külföldi kritikára reagálva Kásler Miklós kijelentette: az Emberi Erőforrások Minisztériumához tartozó területeken olyan intézkedéseket terveznek, amelyek Magyarország történetében páratlanok.

Az élet központja az ember, és az emberélet továbbvitele a család és a gyermek  fogalmazott. Ha olyan körülmények közé kerülnek a fiatalok, hogy családot tudnak alapítani, és az élet értelme, a gyermek megszületik, ennek minden jóérzésű ember örül  tette hozzá a miniszter.

Alapnyilvántartásban szereplő ápolók száma (fő) MTI grafika
Alapnyilvántartásban szereplő ápolók száma (fő) MTI grafika

(forrás: MTI)

Könyveink

  • learn more Orvosi latin szógyűjtemény

    A szótárban a címszavak összeállításánál irányadó szempont az volt, hogy a tanuló megtalálja benne azokat a szavakat, amelyek a további...

  • learn more A gyógyszerkutatás kémiája

    A gyógyszerkutatás értékteremtő folyamat, amit a legkülönbözőbb kémiai, biológiai és orvosi szak- és részterületek sokaságának...

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia a gyakorlatban

    A mű nemcsak címében kézikönyv, a modern pszichoanalitikus pszichoterápia tankönyvét hozta létre a szerző –...

  • learn more Aszklépiosztól a betegjogokig

    Tizenkét év telt el azóta, hogy a nagy fehérköpenyes varázslóra felnéző „ketteske”, a gyógyítás tárgyaként kezelt beteg az orvos...

  • learn more Idézetek, gondolatok az orvostudományról

    Mindnyájunk gondolatvilágának kialakításában jelentõs szerepet játszottak elõdeink, mestereink példái és tanításai, az...

  • learn more Manuale Pharmaceuticum Novum - második bővített kiadás

    A magisztrális gyógyszerkészítés a gyógyszerészek egyik meghatározó egyedi és kizárólagos...

  • learn more Gyógyszertámogatás

    A fejlett és közepesen fejlett országokban a gyógyszerek jelentős részét az állam, illetve az annak alrendszereként működő társadalombiztosítás...

  • learn more Pszichiátria - másképp

    A szerző mindazoknak ajánlja könyvét, akik kapcsolatba kerültek a pszichiátriával, akár mint vizsgázók, akár mint terapeuták. A könyv...

  • learn more Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata

    A HGYE és a PharmaMedia gondozásában készült "Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata orvosi kézikönyv" egyedülálló ezen...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more Bevezetés a tanulás lélektanába

    A két kiváló pszichológus a szomszédos tudományágakból - a neuropszichológiából, az agykutatásból, a kogníciós és a mesterséges...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more A hasnyálmirigy daganatai

    A hasnyálmirigy daganatai az elmúlt négy évtizedben gyakoribbá váltak, és a hasnyálmirigyrák ma már a vastagbél- és a gyomorrák után az...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more Szüléshez társuló pszichiátriai zavarok - Különös tekintettel a gyermekágyi lehangoltság kérdéskörére

    A hangulatzavarok egyik legérdekesebb területe...

  • learn more Nyirády Péter- Rurik Imre (szerk.) UROLÓGIA A HÁZIORVOSI GYAKORLATBAN

    Az elsősorban háziorvosok, illetve más szakorvosok számára készült könyv...

  • learn more A pancreas betegségei

    Az internetről áradó legfrissebb tudományos információk birtokában jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e még magyar nyelvű, magyar szerzők...

  • learn more Odú vagy kelepce?

    Hogy kik is vagyunk, mit akarunk az élettől és mi a szerepünk a világban, azaz identitásunk, mindegyikünk számára fontos kérdés. Valódi önmagunk...

  • learn more A fogyasztóra hangolva

    A fogyasztók dühösek, nagyon dühösek! A válság zűrzavarában nyugtalanok és rosszkedvűek: úgy érzik, hogy becsapták és magukra hagyták őket....