hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Itt az engedély: árat emelhetnek a háziorvosok

Arról a kormányrendeletről és fogadtatásáról ír a nol.hu, amely újraszabályozza az egyes egészségügyi szolgáltatásokért felszámítható díjat.

Átlagosan 400-900 forinttal emelték a térítéses orvosi szolgáltatások – például a jogosítványhoz illetve a lőfegyvertartáshoz szükséges vizsgálatok  – árát. Ugyanakkor kétezer forintban maximálták a nem kötelező védőoltások beadásáért kérhető orvosi díjat (eddig ez annyi lehetett, amennyi  a vakcina ára volt), illetve két védőoltás – az influenza-, és a pneumococcus-elleni vakcina­ – esetében megtiltották a díjfelszámítást a doktoroknak.

A Népszabadság tapasztalatai szerint ez az intézkedés megosztja a háziorvosokat. Van, aki azt mondja: az egységes ár egyszerűbben kiírható a váróba kihelyezett szolgáltatási díjjegyzékre. Mások úgy vélték: megint konfliktust rakott az államtitkárság az háziorvosok nyakába, hiszen nem lesz egyszerű elmagyarázni, hogy a rotavírus-, a méhnyak-rákelleni szer beadásáért kell fizetni, másik két hasonló körülmények mellett beszerezhető oltásért viszont nem – olvasható a nol.hu-n.

(A rendelet a Magyar Közlöny 23. számában olvasható.) 

(forrás: NOL)
hirdetés

Könyveink