hirdetés
2025. július. 11., péntek - Nóra, Lili.
hirdetés

Idén harmincmillió forintot gyűjtött a Richter a kórházaknak

Idén is hét városba látogatott el a Richter Egészségváros Program: a lakosság szűrővizsgálatokon való részvételével a kórházak közel 30 millió forint támogatást kaptak.

A Richter Egészségváros célja, hogy mindenki tegyen saját maga egészségéért és városa egészségügyének fejlesztéséért. A Richter a kiválasztott városok helyi kórházainak 2-2 millió forint adományt ajánlott fel. Ezt az összeget minden látogató személyesen növelte azzal, ha egyebek mellett a helyszínen szűrővizsgálaton vett részt, előadást hallgatott vagy tornászott. A résztvevők a felajánlott adományt 15 millió 937 ezer 400 forinttal egészítették ki, így a hét kórház összesen 29,9 millió forint támogatást kapott a gyógyszergyártótól.

A Richter Egészségvárosról

A gyógyszergyár 2009-ben indította el jótékonysági akcióval összekötött országos szűrőprogramját. A program előnye, hogy komplex szűrővizsgálatsort biztosít egy napon, egy helyen, melyekre sok esetben hónapokat kell várni, illetve térítés ellenében vehetők csak igénybe. A szórakoztató családi programok mellett az "Egészségvárosok" lakosai részvételükkel növelik a gyógyszercég által a helyi kórházak számára felajánlott adomány összegét is: 14 város lakosságának aktív részvételével eddig közel 60 millió forintot adományozott a Richter a kórházaknak.

Az elmúlt két évben a programban részt vett a Kaposi Mór Oktató Kórház, a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum (DEOEC) Onkológiai Klinikája, a nyíregyházi Jósa András Oktató Kórház, a szombathelyi Vas Megyei Markusovszky Kórház, a Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc Kórház, a szekszárdi Tolna Megyei Balassa János Kórház, a Kecskeméti Megyei Kórház, a Bajai Szent Rókus Kórház, a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház, a karcagi Kátai Gábor Kórház, a Zala Megyei Kórház, a keszthelyi Városi Kórház, a váci Jávorszky Ödön Kórház és a gyulai Pándy Kálmán Kórház

(forrás: MTI)

Könyveink

  • learn more Bevezetés a tanulás lélektanába

    A két kiváló pszichológus a szomszédos tudományágakból - a neuropszichológiából, az agykutatásból, a kogníciós és a mesterséges...

  • learn more Bontakozó jelentés - Tanulmányok a 60 éves Péley Bernadette köszöntésére

    Jelen tanulmánykötet tisztelgés a hatvanadik születésnapját ünneplő Péley...

  • learn more Kötözzük sebeinket

    A mindennapokban rengeteg alkalommal kerülünk kapcsolatba sebekkel. Akár háztartási balesetek kapcsán, akár orvosi beavatkozás eredményeként. A...

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more Az emlőrák korszerű sebészete

    A női kebel a nőiesség jelképe és az emberiség fennmaradásának egyik záloga. Megbetegedései emiatt kiemelten fontosak, a gyógyítás...

  • learn more Pharmacology and dermatopharmacology of mouse ear inflammation

    A kísérletes gyulladások egéren témájú sorozatban megjelent legújabb, harmadik kötetben, a...

  • learn more Pszichiátriai gondozási kézikönyv

    A könyv a krónikus pszichiátriai betegségek hosszú távú, akár évtizedekig tartó ambuláns ellátási formáját mutatja be. Ez a...

  • learn more Sportélettani kislexikon

    A sportélettan a sportnak és általában az emberi test mozgásainak az életfolyamatokra gyakorolt hatásaival, és a teljesítőképesség lehető...

  • learn more Az egészség, az egészségügy négy éve 2010-2013

    Milyen helyzetben van az egészségügy? Mennyire egészséges a magyar lakosság? Vagy menyire beteg? Mi történt az...

  • learn more Neuroanesztézia és neurointenzív ellátás

    Az idegtudományok haladása gyökeresen átalakította az idegrendszerrel kapcsolatos orvoslást, így az aneszteziológia és az...

  • learn more Férfigyógyászat

    Az orvosi szakterületek szétválása óta létezik a nőgyógyászat, amely alapvetően a női reprodukcióval és annak szerveivel foglalkozik. A FÉRFIGYÓGYÁSZAT...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more Kisklinikumi szakismeretek

    Fejezetei a különféle betegségben szenvedők ápolását mutatják be betegségtípusonként, jól áttekinthető, tagolt formában, amely...

  • learn more Kreativitás - Az elme kerekei

    A kiadó most új köntösben, „Az elme kerekei" címmel induló sorozat első tagjaként ajánlja a világszerte nagy sikerű Kreativitást az...

  • learn more Középpontban a nők - Gyógyszerészi szemmel a terhességtől a menopauzáig

    A gyógyszerészi feladatkörben az elmúlt évszázad végére jelentős...

  • learn more Pszichiátria - másképp

    A szerző mindazoknak ajánlja könyvét, akik kapcsolatba kerültek a pszichiátriával, akár mint vizsgázók, akár mint terapeuták. A könyv...

  • learn more Hogyan vizsgáljunk ultrahanggal?

    Az ultrahang-diagnosztikai protokollokat bemutató szakkönyv átdolgozott, bővített, új kiadása a vizsgálatokat végző szakemberek...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more Trauma-eredetű disszociáció

    A gyermekkori bántalmazás és elhanyagolás, ahogyan más traumatikus élmények is, bármely korban és bárhol előfordulhatnak. Ugyanígy nem...

  • learn more Képes szimmetria

    A Széchenyi-díjjal kitüntetett, kémiával foglalkozó, nemzetközileg elismert akadémikus szerzőpáros könyve pontosan és ugyanakkor közérthetően,...