hirdetés
2021. október. 21., csütörtök - Orsolya.
hirdetés

Gyógyítanák a pártok az egészségügyet

Az egészségügy kiemelt témája lesz a parlamenti pártok frakcióüléseinek, amelyeket az országgyűlés szeptember 12-én kezdődő, őszi ülésszakára készülve tartanak. A MedicalOnline a pártok szakpolitikusait kérdezte.

Ónodi-Szűcs Zoltánra is számítanak a Fidesz és a KDNP frakciók összevont, balatonfüredi frakcióülésén szeptember 7-9. között – legalábbis dr. Kovács József, az Országgyűlés Népjóléti Bizottságának fideszes alelnöke is úgy tudja, hogy elvárják oda a szakpolitikust. Mint a képviselő mondta, érdeklődve várják, milyen fejleményekre számíthatnak az egészségügyben, különösen a kancelláriákra vonatkozó szakpolitikai elképzelésekre kíváncsiak. A frakcióülésen egyébként – mint azt Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a legutóbbi Kormányinfón bejelentette – a kormány is részt vesz.

Több, az egészségügyet érintő javaslatot is a frakció elé terjeszt az MSZP visegrádi ülésén szeptember 5-6-án Korózs Lajos, a párt egészségpolitikusa. Ezek között szerepel az is, hogy terjesszenek elő országgyűlési határozati javaslatot a szeptember 1-jével életbe lépő ágazati béremelés kiterjesztésére annak érdekében, hogy a technikai dolgozók is több fizetést kaphassanak; ennek érdekében a költségvetési törvény módosítását is kezdeményeznék. Ugyancsak országgyűlési határozati javaslatba foglalnák, hogy a kormány záros határidőn belül dolgozzon ki legalább középtávú népegészségügyi programot. A politikus azt is indítványozni fogja, hogy a frakció minden alkalmat kihasználva – az Országgyűlés működési rendje szerint erre kéthetente van lehetőség – interpelláljon egészségügyi témákban, szembesítve a kormányt az ágazat valós helyzetével. Korózs Lajos elmondta azt is, rendkívül kockázatosnak tartják, hogy minisztériumi osztály szintjére zülleszti a kormány az Országos Egészségbiztosítási Pénztárt (OEP). A szolidaritás elvén működő társadalombiztosítási rendszert felváltó állami egészségügy sokat rontott a betegek esélyegyenlőségén, és az ellátáshoz való hozzáférésben, a különbségeket az állampolgárok anyagi helyzete határozza meg, a szegényebbek kárára.

Nem a kormány egészségpolitikai terveivel, mint inkább saját egészségügyi programjának további csiszolásával foglalkozik a Jobbik szeptember 7. és 9. közötti kihelyezett frakcióülésén Dunakilitin. Az egészségügy nem új keletű téma a pártnál, a tavaly őszi frakcióülés óta szerepel a napirenden – tájékoztatta a MedicalOnline-t dr. Lukács László, a Jobbik egészségügyi szakpolitikusa. Az ülésen felkészítő anyagban ismertetik az ágazatot érintő problémákat a frakciótagokkal, és igyekeznek választ adni a felmerülő kérdésekre, amelyek között lehetnek aktuális egészségpolitikai felvetések is. A párt álláspontja szerint kiszámíthatatlan, hogy milyen következményei lesznek, ha a végreható háttérintézmények feladatai bekerülnek a döntéshozatalba. A kórházak menedzselését szerintük is professzionális szakemberekre kellene bízni, de tartani lehet attól, hogy a kancelláriarendszer kialakításának a választókerületi elnökök és az egyéni képviselőjelöltek fekszenek keresztbe, hiszen érdekeltségeiket sértheti, ha a területükön lévő betegellátó veszít a súlyából. Az év elején indított szakmai konzultációt követően – amelynek főbb témakörei a hálapénz, az orvos és szakdolgozói elvándorlás, az egészségügyi ellátással való elégedettség voltak – „valódi nemzeti konzultációra” kérik az állampolgárokat is, októberben 4,2 millió háztartásba juttatják el öt, a szakmai konzultáció témaköreihez hasonló kérdésből álló kérdőívüket. Úgy érzik, az egészségügy szaknyelven megfogalmazott problémái nem értelmezhetőek a laikusok számára, ezért a politikának mint közvetítőnek kell fellépnie a két csoport között.

Négy egészségügyi téma körvonalazódik az LMP szeptember 5-ei, budapesti frakcióülésére – tájékoztatta lapunkat Ábrahám Júlia, a párt egészségügyi szóvivője. Az OEP „beszántása” mellett, amelyet egészség- és szakmapolitikai hibának tartanak, szóba kerülnek a finanszírozás aktuális kérdései, és tárgyalnak a bérhelyzetről is, mert számukra elfogadhatatlan, hogy az ellátórendszeri hierarchia alján dolgozók fizetését nem emelték meg. Negyedik pontként a korrupció kerül terítékre a zöldek asztalán, vizsgálnák ugyanis az egészségügyre fordított uniós források felhasználásának tisztaságát.

(forrás: MedicalOnline)
hirdetés

Könyveink