hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Gyógyászati segédeszközök árával is adós a magyar állam

Nem fizeti ki az gyártóit az egészségbiztosítási alapkezelő, mert kimerült az erre szánt keret, derül ki a Népszava összeállításából.

Négy hete nem fizeti ki a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) az úgynevezett egyedi gyártású gyógyászati segédeszközöket előállító 180-200 cégnek a betegeknek már átadott termékek után járó támogatást. Az eddig visszatartott összeg 1,5-2 milliárd forint. Az érintett cégek készítenek például művégtagokat, fűzőket, járógépeket, illetve ortopéd cipőket. A finanszírozó azzal indokolta a támogatás visszatartását, hogy „a megnövekedett számú, és néhány esetben indokolatlan felírások miatt a 2022-ben ezen támogatási jogcímre rendelkezésre álló előirányzat elfogyott.”

A Népszavának az egyik gyártói szövetség vezetője elmondta: az érintett vállalkozásoknak a NEAK-kal kötött szerződése szerint heti, kétheti vagy havi rendszerességgel számolnak el a biztosítóval. Eddig a számláikra jellemzően 8 napon belül utalta is a járandóságukat a biztosító. Ez az évtizedek óta működő rendszer bicsaklott meg november elején, mikor is elfogyott a pénz az egyedi gyógyászati segédeszközökre elkülönített költségvetési sorról. A szakember megjegyezte: az elmúlt hetekben jelentek meg sajtóhírek arról, hogy két egyedi eszközöket gyártó és forgalmazó cég fiktív vényekre számolt el jogtalanul 200 millió forint értékben termékeket a biztosítónak. A számlák ellenértékének visszatartása azonban az ügyben nem szereplő cégeket is sújtja. „Olyan, mintha most emiatt büntetnék a teljes ipart ” – mondta a szövetségi vezető.

Rásky László, az Orvostechnikai Szövetség főtitkára példátlannak nevezte a történteket. Úgy emlékszik már a korábbi években is előfordult a keret túlköltése, mégsem tartotta vissza a biztosító a járandóságokat.

A lap megkeresésre a NEAK lényegében ugyanazt a választ adta, amelyet a cégek reklamáló leveleire: „A megnövekedett számú, és néhány esetben indokolatlan felírások miatt a 2022-ben ezen támogatási jogcímre rendelkezésre álló előirányzat elfogyott. Folyamatban van a helyzet megnyugtató rendezése, hogy biztosításra kerüljön az a forrás, amely fedezetül szolgál a jogosan elszámolt segédeszközök támogatásának kifizetésére.”

(forrás: Népszava)
hirdetés

Könyveink