hirdetés
2024. április. 19., péntek - Emma.

Ennyit a szülők kórházi elhelyezéséről...

Lassan két hónapja ígért soron kívüli beszerzést a gyerekeik mellett éjszakázóknak szánt kórházi ágyakra az intézményfenntartó, írja a hvg.hu.

Hiába ígérte március 2-án az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK), hogy soron kívül igyekszik megoldani a beteg gyermekeiket kísérő szülők kórházi elhelyezésének problémáját, és még abban a hónapban elindítja az „anyukaágyak” beszerzését, az azóta eltelt lassan két hónapban nemhogy az ágyak nem érkeztek meg, de a hvg.hu-nak küldött válaszában az Emmi még mindig csak azt írta, hogy az ÁEEK megkezdte a szülői ágyak beszerzésének előkészítését.

A gyerekeiket kísérő szülők kórházi elhelyezésének – vagyis a székeken vagy földre terített pokrócokon „aludni” kénytelen anyukák – problémájára, ahogy arról többször beszámoltunk, egy kétgyerekes sárbogárdi apuka hívta fel a figyelmet. Orosvári Zsolt novemberben indította útjára az „Ágyat az anyukáknak”-akciót, amelyben a beérkezett felajánlásokból márciusig közel 400 összecsukható tábori ágyat osztott szét az Anyák az anyákért Alapítvánnyal közösen az ország több mint 50, gyerekeket is ellátó intézményének.

A kórházak legtöbbje örömmel fogadta és azóta is használja a nappalra összecsukható és egy hálózsáknyi helyen elférő ágyakat, néhány intézmény azonban – például a volt egészségügyi államtitkár, Nagy Anikó vezette Heim Pál Kórház és a Debreceni Gyerekklinika  – bár átvette, nem engedte használni azokat, az anyukák ott továbbra is a földön voltak kénytelen aludni (vagy éjszakánként 4500 forintba kerülő, panaszaik szerint koszos-büdös, kihajtható szivacságyakon). Az ÁEEK-et végül az ezt megelégelő szülők akciója hozta kényszerhelyzetbe: a Heim Pál előtt tartott március eleji flashmobjuk után a szervezet közölte: fenntartóként igyekszik mindent megtenni azért, hogy a hozzátartozók megfelelő elhelyezésével is segítse a beteg gyermekek gyógyulását.

Az állami intézményfenntartót azonban hiába bombáztuk március vége óta a kérdéseinkkel, egyetlen egyszer sem kaptunk választ a hiányzó ágyak beszerzését és kiosztásának várható időpontját firtató kérdéseinkre. Múlt héten végül az Emberi Erőforrás Minisztérium sajtosztályához fordultunk a szervezet helyett, amely válaszában azt írta: a beérkezett kórházi igények alapján 386 ágy beszerzése szükséges, az erre irányuló közbeszerzési eljárásnak azonban még csak az előkészítése kezdődött meg, írja a lap.

(forrás: hvg.hu)
hirdetés

Könyveink