hirdetés
2020. május. 30., szombat - Janka, Zsanett.
hirdetés

Elkészült a DVTK Medical Center

Elkészült a diósgyőri sportegyesület, az 1910-ben alapított DVTK sportorvosi, diagnosztikai és rehabilitációs központja a Medical Center és a klub új birkózóterme, a komplexumot kedden adták át.

hirdetés

Az előkészületek a háttérben már 2016-ban megkezdődtek, ekkor járt Torinóban Sántha Gergely, a DVTK elnöke és Szabó Zsolt, a klub egészségügyi igazgatója, ahol tanulmányozták a Juventus hasonló egészségügyi komplexumát. A diósgyőri stadion közelében álló DVTK Medical Center megvalósításához – az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával – egy 2017-es kormányhatározat biztosított csaknem másfél milliárd forintot, a tervezés és kivitelezés másfél év alatt zajlott le, amelynek köszönhetően az országban egyedülálló sportorvosi, diagnosztikai és rehabilitációs központ valósult meg, közel 2000 négyzetméter alapterületen. A központ a legmagasabb szakmai követelményeket is kielégítő eszközökkel – MRI, röntgen, fizikoterápiás készülék, vizsgálók, egyéb orvosi- és rehabilitációs berendezések – rendelkezik, amely a DVTK és az észak-kelet magyarországi régió felnőtt és utánpótlás korú sportolóit, valamint a helyi lakosságot szolgálja. Ezzel a beruházással a Diósgyőr lett az országban az első multisport egyesület, amely saját tulajdonú komplex sportegészségügyi központtal is bír.

Az átadáson Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter azt mondta: bármerre is jár a világban, két kifejezés mindenkinek, mindenhol eszébe jut a magyarokról, az egyik Puskás, a másik az Aranycsapat. A tárcavezető úgy fogalmazott: a sport területén gyűjtött sikerek, hagyományok a magyar nemzet legjelentősebb erőforrásai közé tartoznak. Mint mondta, a magyarokra illik a sportnemzet kifejezés, ugyanakkor egy sportoló nemzet is az ország. A miniszter kiemelte, a kormány célja az, hogy a gyermekek minden nap sportoljanak, hogy a sportlétesítmények legyenek világszínvonalúak, és hogy minél több nagy nemzetközi esemény házigazdája lehessen az ország. "Mindhárom célkitűzés tekintetében komoly sikereket értünk el" – tette hozzá, megjegyezve, a sportot a kormány nemzetstratégiai ágazatnak tekinti.

Az egészségügyi központ épületében kapott helyet a birkózók új otthona, mintegy hatszáz négyzetméteren két birkózószőnyeget helyeztek el, edzői irodákat, öltözőket, és szaunát alakítottak ki. Németh Szilád, a Magyar Birkózó Szövetség elnöke szerint a diósgyőri birkózás, a szakosztály méltó helyet kapott a most átadott létesítménybe. Emlékeztetett rá, hogy a DVTK már csak azért is kiérdemelte a korszerű bázist, mert kiváló birkózókat adott az országnak. Elmondta azt is: ez a komplexum a régióé is lesz.

(forrás: MTI)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink